Love pont húúú

2017 március 21. | Szerző:

Az teljesen nyilvánvaló, hogy mindenki az igazit keresi. Egy régi mondás szerint, aki keres, az talál-de sajnos nem mindig azt találja amit keres. Kb. ’90-es évek végétől beindultak a társkereső oldalak – azt vélelmezem, hogy valóban segíteni akartak a pararell történetek végtelenbe való összeéréséhez.

Csak hogy…

2017 márciusa: főhősnőnk dekoratív, céltudatos,”nekem mindenem meg van (pénz,lakás,autó) csak egy társ hiányzik” elkeseredett érzésével, több zátonyra futott próbálkozás után, regisztrált az említett oldalak egyikén. Akkor még nem sejtette, hogy egy korrekt oldal aktív résztvevője helyett, egy velejéig romlott pornóoldal VIP-es tagja lehet. (természetesen nem ingyen)

Mit remélhetünk egy VIP-es tagságtól? Teljes joggal azt, hogy egy színházi előadáson vagy egy koncerten, nagyobb rálátást, hallhatóságot, mélyebb interaktivitást kapunk, amely főhősnőnk esetében megtörtént, csak nem pozitív, hanem sokkoló értelemben. Mint egy jó étlapon rengeteg menüből válogathatok, mert chat-elhetek, flörtölhetek, szívecskéket küldhetek, hozzáférést engedélyezhetek , letilthatok, és a menü legínyencebb pontja, akár pornógráf albumokat is nézegethetek. Főhösnőnk romantika, udvariasság, és az ismerkedés kezdeti stádiumát fénysebességgel átugorva hatalmas, (22 cm hosszú,8 cm átmérőjű) péniszekkel találta magát magánkívül. (De hogy itt mindenkinek ekkora van?)

Számomra hihetetlen, hogy egy magát gyógyszerkutatónak kiadó, jóképű, 43-as pasi (persze hogy 22-es és 8-as paraméterekkel) úszómedencés házzal, itt keresi az igaz szerelmet. Majd gátlástalanul közli legintimebb zavarát azzal kapcsolatban, hogy akár 2-3 meneten keresztül is szerszáma merev marad, és legnagyobb félelmét az okozza, hogy szexuális intenzitását hősnőnk vajon bírja-e szusszal. Majd röviden egy SKYPE cím elkérésével rögtön meg szeretne szabadulni magvas terheitől. Normális-e ha a ,,Szia” megszólítás és a befogadásra váró méreteinek közlése után, szinte mindegyikük, a lényegre térve, szexuális  szokásaikat felsorolva (a teljesség igénye nélkül) a következőkre térnek rá:

– Borotválod-e a puncidat?/-Négyen lennénk, Te,a férjem, én és a kiskutyánk. (a kutyus,aki nyal-fal attól függ, hogy a kockacukor hová kerül) HOL VANNAK ITT AZ ÁLLATVÉDŐK!!!!!

Következő eset: – Hárman vagyunk férfiak, akkora élvezetben lehet részed, hogy mindhárman végigmegyünk rajtad, és te is kielégíthetsz bennünket. (REMEK!!!!!)

És most mielőtt Kedves Olvasó rosszul lennél, mert engem is a hányinger kerülget zárásképpen csak néhány kérdés: erről miért nem beszél senki? És ha így van akkor épp itt volt az ideje, hogy Napfény kerüljön az elhúzott függönyök mögé, és persze nem ártana szellőztetni sem, mert úgy tűnik itt bűzlik minden.

Ha egy újság apróhirdetésében a szexualitásnak még csak a legapróbb jelét is észlelik, a hirdetést letiltják, vagy a hirdetőt busásan megbüntetik. Akkor ez az oldal, ahol a fajtalankodás, a pornográfia legsötétebb, legperverzebb ,legbrutálisabb fajtájával találkozik a “szerelmet kereső” aki, mindezért nem csak a lelkével fizet, legálisan, büntetlenül szedheti áldozatait mind kutyus, mind ember formájában?????

Így főhősnőnk számára továbbra is marad (egyelőre) a Plátó-i szerelem és hogy a lónagyságú szerszámok helyett inkább a fehérlovon érkező hercegről álmodozzon tovább. Hozzáteszem: helyesen! 🙂

Wikipédia: A szexuális kapcsolat nem összekeverendő a szerelemmel.

“A boldogság nem a külső gazdagságtól, nem a körülményektől, hanem, az intimitás megélésének képességétől függ.”

Isabelle Filliozat /francia pszichológusnő

Komfortból az erogénbe, avagy a szezonális-fazonális

2017 január 31. | Szerző:

  Azt mondják “Merj nagyot álmodni!”     Megtettem.         Emlékszem, amikor csörgött a mobilom azzal a bizonyos osztrák számmal, és a tulajdonos közölte velem, hogy még azon a héten ki kellene jönnöm Hintertux-ba, mert teltház lesz, és nagy szükség van rám a Beauty-n, gyáva módon egyből igent mondtam, pedig féltem.     Féltem a távolságtól, a magasságtól, mert szó szerint itt vagyunk az Isten háta mögött, a világ tetején. Mindentől, és mindenkitól távol. Távol a reggeli kutyasétáltatástól, a kávém illatától, a Testvéremtől, és igen még a temetőtől is. (nem akarok meghalni, a szüleim sírjára gondolok, mert igenis szükségem van arra időnként, hogy kimenjek Hozzájuk!.) Tudom furán hangzik,de engem ez megnyugtat.         Aztán megérkezel, eltelik néhány nap, majd néhány hét, és rájössz, hogy azok a dolgok, amelyek ijesztőek voltak kezdetben számodra, az egyetlen faktor, amely élhetővé teszi ezt a fajta életet.     Igen, igazad van, amikor azt mondod, itt vagyok a világ egyik legszebb helyén, és azt csinálhatom, amit imádok csinálni, és ebből a szempontból hálás is vagyok a sorsnak,de valljuk be őszintén tettem is érte rendesen.         Aztán amikor rájössz, hogy nemcsak valakinek az álmában, hanem a sajátodban is benne vagy, még örülsz is, mert a statisztikák szerint a Föld népességének csak 3 százaléka él meg abból, amit szeret csinálni. Ha úgy vesszük, ide kerültem én is és bár azt gondoltam, diplomás emberként Eric Berne  könyveit bújva , volt újságíróként értek az emberek közötti interakciókhoz, be kell vallanom: ebbe nagyon csúnyán belebuktam. Nem tudtam, hogy engem mindenhol kinéznek azért, mert mondjuk úgy, nem jön fel a bányából a szén, ha lemegyek, és még a szakmámat is tudom, hogy van bennem alázat, szorgalom, hogy mérhetetlenül kilógok a sorból, mert nem drogozom, nem dohányzom, nem iszom, így nem is züllött le az arcom a gravitációtól  a koromhoz képest röghegynyi ráncossá, sőt! Nagyon jó érzés, ha az embert 28-30 évesnek nézik,de az már nem olyan jó, amikor azt vágják a fejedhez,”mert Neked biztosan könnyű életed volt” Olyan tulajdonságaimat véltem itt felfedezni, persze a körülöttem lévő jószándékú kollégák elmondásából, hogy feleselek, mondjuk úgy:” visszapofázok” (bevallom soha életemben mégcsak bele sem kezdhettem, mert Apukám nézése elég volt ahhoz, hogy befogjam a szám), nem tudtam, hogy a rangidősség számít, vagyis az ülhet le az étkezőben az asztalnál éppen aktuális  szabad hehyre, aki hamarabb mosta itt a követ, vagy lapátolta a havat, és azt sem tudtam, hogy a Beauty-n dolgozni egyenlő a hiarerchia csúcsával .   Nem volt szándékomban beköltözni otthon sem a Big Brother Házba,de itt mitagadás, sikerült. Láthatatlan, képzeletbeli kamerák, és mikrofonok vesznek körül a nap 24 órájában, és az adást is napi 24 -ben nyomják .   Tudunk itt mindenkiről szinte mindent. Roppantul elszomorít, hogy a kollégáim “zöld övezet” lakói, egyfolytában füveznek, ami akkor lett gyanús,amikor az érintett illető már harmincadjára vitte ki ugyanazt a kaját, ugyanahhoz az asztalhoz, és amikor még józan kollegája figyelmeztette erre, egyáltalán nem találta furcsának a dolgot, vagy nem tudtam, vagyis nem vettem észre, hogy a szállodában dolgozó pasik szinte mindegyikével lefeküdtem.     Kár, hogy ebből nekem semmilyen élvezet nem jutott, csak a mérhetetlen csalódás azokban a  emberekben, akikben kezdetben vakon megbíztál. Vagyunk itt egy-ketten, akik nyitnánk a kapukat a lelkünk felé, és adnánk is másoknak,de viszonylag hamar rájössz, hogy csak a szádat zárhatod, mert  a szállodában uralkodó farkastörvények kegyetlenül rád is vonatkoznak. Valahogy minden pletyka része leszel, még akkor is, ha jót akarsz, ha hallgatsz, ha Te vagy minden titkok hordozója és őrzője, csak veszíthetsz. Hogy miért?     Fogalmam sincs, mi történt ezekkel az emberekkel itt, akik már 3-5-10, vagy 20 éve nyomják a szezonokat. Legközvetlenebb kapcsolatot az alkohollal és a droggal, és a vibrátorukkal ápolnak, és még te vagy tapló, érzéketlen, és empátia antiszociopata, ha nem rokonszenvezel a SPA -részleg 70,80, de legyen csak 50 vagy 60 éves nudistáival.Elképzelem, ahogy ezek a vendégek vacsora közben átnézve a szomszéd asztalhoz, nem a mellettük lévő pár arcát, szemét, száját, ruháját látják, hanem ahogy totál meztelenül megbeszélik két izzadás közben, másnap melyik sípályán veszélyeztetik halálra életüket.Az már más kérdés, vajon hány pasi, és nő gondol este a párjával való szeretkezés közben arra a nőre, vagy pasira, aki akkor este pucérságával izgalomba hozta. Hol itt a titok kérem szépen, vagy a varázs? Már meg sem lepődsz azon, amikor a masszázs asztalon előtted heverő pasi pénisz-masszázst szeretne, vagy arról érdeklődve, meddig dolgozol felajánl akár 1000 eurot is, csak ugorj be a 216-osba, mert Ő ott lakik.       Miküzben a személyzeti étkezőben elhányod magad a kosztól, és a bűztől, ami körülvesz, és pofátlanul rád fújják a füstöt, miközben ennél, a kinti vendégek kükemény eurokat fizetnek a látszólagos csillogásért, miközben a felszín alatt minden rohad.Tényleg örülök, ha nem köpnek bele az osztrák konyhások a levesembe, mert annyira utálnak minket. Annyira, hogy a konyhán dolgozó Runcájsz, és párja Panka a vacsorából megmaradt desszertet sajnálják tőled, és inkább kidobják a kukába. De miért is? Nem értik miért vagy itt. Nem értik, miféle folyamat áldozata lettél a saját hazádban, hogy ki kellett jönnöd, mert csak itt találsz viszonylag megfizetett munkád. Hozzáteszem, nekem szerencsém van, mert nem kell mosogatnom cak-cak-cak tempóban, és nem kell betennem éjjel fél tizenkettőkor a mosokonyhában a gépekbe a törölközőket, hogy másnapra elég tiszta legyen. ( Jó a rendszer, nem?)   Igen, a szobalányok….ott is rendesen van meeting, a ki, kiről, kinek mit állított témában, és valaki rendes eligazítsát tart megalázó módon a takarítás fortélyairól úgy, hogy a tiszta szívvel, lélekkel rendelkezők belebetegszenek a gonoszságba, akár 4 hétre is. És igen.Itt nem lehetsz beteg. Lázasan, becsípödött, vagy kiújult sérvvel is dolgoznod kell, mert különben megköszönik eddigi közreműködésedet. É sitt van az önismeret ugye,vagy inkább annak hiánya mert valaki , azzal próbálja jóemberré programozni magát, hogy napjában többször, jó hangosan, érthetően mindenki tudtára adja, hogy Ő annyira jó ember. Mert, ha még más mondja ezt rólam, az ok, de magamról ilyet állítani, több, mint nárcisztikus, azt hiszem. Megy itt az elkurvulás, a másik nyírása, kikészítése, a rosszindulatú pletykálkodás rendesen. Ha hagyod! 🙂  

Hazudni boldog hitvest! 2.

2016 október 21. | Szerző:

660Basszus! nem hiszem el, hogy a kozmetikai székben kényelmesen elhelyezkedve (végre ideáig is eljutotta, hurrá én-idő!), a mellettem lévőben, Lara pasijának (ismerős a sztori? az előző, ha nem, kérlek olvasd el) feleségét kell hallgatnom.

Arra a mesterkélt vihogásra kell alfa-szintemről felriadnom, amikor pont azt ecseteli, hogy milyen BOLDOG!!!!! Mi van? Na erről beszéltem. Jön a tengerparti nyaralás sztorija, hogy azt minden évben, és mivel a srácok sem nyaralnak már mindig velük, ezért aztán ott volt ramazuri. (na képzelem) Emlékszem abban a két hétben, még nyáron a nagy forróságban Lara 14 centit vágott le egy márőszalagból, és minden nap úgy nyírta ki a centiket, mint régen a katonák, amikor már azt várták, hogy leszereljenek.  Lara annyira várta haza Mr Bi-get, hogy minden nap szoliba járt, mert ő is meg akarta mutatni, mennyire szép barnán, és drasztikus diétába is kezdett, hogy 36-os méretét, 34-esre csökkentse. Két hétig csak készült és várt. Készült, és várt. És ajándékot is várt. (megjegyzem Mauritiusról lehet is)

Ez a nő meg itt mellettem csak ömleng. Susmognak is, na de kit érdekel, miről, amikor szerintem meg én tudom a tutit velük kapcsolatban. Alig bírom ki, hogy ne ordítsam le a fejét  a nyakáról, és előtte mielőtt hallóképességét megszüntetném elmagyaráznám neki, hogy : lehet Neked szép autód – amit a férjed finanszíroz -, meg szebbnél szebb nyakéked – amit a férjedtől kaptál, szerintem azt már lelkiismeret furdalás kompenzálása gyanánt-, és borozgathattok Ti esténként a kerti teraszon – mert kellett a pasidnak az a OH-csoport, hogy elviselje tetteit-, ha tudnád, hogy milyen sztorikat ad elő Rólad a férjed a barátnőmnek,miközben a lakásom légyottjuk színhelye, hát szerintem lefordulnál itt helyben a székről.( Állítólag lusta vagy, nem főzöl, nem takarítasz, és még a gyereket is a férjed viszi ágyba esténként, miután műtött aznap hetet, és csalod is őt nyolc éve, amit a te szeretőd felesége adott a férjed tudtára!) Mit mondjak? Ciki. És nagyon kíváncsi lennék, mi lenne a nő reakciója, de természetesen a fejemben eltervezett kis jelenet, csak gondolat maradhat, viszont , hogy véget vessek áradozásának, én kezdek el nyavíkolni, hogy csíp ( hát igen 3 százalékos hidrogén-peroxid a szememben) a szempillafesték!

Állati rendes, mert együtt is érez velem(szóval most sem áll be a szája), majd miután boldogan konstatálom, hogy megmaradt a szemem, és látok is, újra belekezd, mert közeledik a karácsony, és neki mennyi, de mennyi dolga lesz.

Na most akkor ki is hazudik? Intimpistáskodik is, mert még azt is a tudtunra adja, libidója növelése érdekében billegeti csípőjét hetente kétszer hastánc álnévvel (szerintem ez annyira kurvás), mert állítása szerint ez beindítja a napfonat-csakra energiáit, és így még a  menopauza beköszöntét, is késlelteti. Najó! Az biztosan igaz, hogyha valaki kihúzza, mármint korban az ösztrogéntermelődését, toább marad NŐ! Tudjuk, hogy az ösztrogén sok mindenért felel a szervezetben, a nőket megvédi az infarktustól, az öregedéstől, de a megcsalás ellen nem írják fel receptre.

Amikor már ott tart, hogy az Ő férje (igen, hát persze,hogy birtoklunk) minden reggel ágyba viszi a kávéját ( de tényleg annál a Tchibo-reklámnál én is mindig elolvadok), és a mézeskalács receptjét ecseteli, amivel minden karácsonykor elvarázsolja férjét, hirtelen kiugrom a kozmetikus székből, mondván nekem bocsánat, rohannom kell, már az utcán kapok észbe, és Lara jár az eszembe.

Többször csengetek. Semmi. A lépcsőházba beszűrődő délutáni napfény is szomorú, nemhogy én, vagy Lara, vagy ki tudja hány nő ebben az országban, aki épp szerető, vagy épp megcsalják. Vajon hányan szorongatják telefonjukat, markolásszák egész nap, még a wc-re is magukkal hurcolászva, hátha ír az imádott lény? Vajon hányan döbbennek rá e percben, hogy -önként vállalt – áldozati szerepet játszanak? Hogy szenvednek? Hogy nem éri meg? Hogy még maguknak is hazudnak? Hogy vége lesz?

Lara anyukája nyit ajtót. Megijedek, mert nagyon szomorú, és egy papírzsebkendőt szorongat a kezében.

-Elment – mondja szívszorítóan – az additológiára. Azzal a pszichológusnővel találkozik.

Larának szakításuk óta szakemberi segítségre van szüksége, mert nem tud aludni, nem tud enni, nem érdekli semmi, és senki. Úgy érzi, becsapták.

lerohanok a lépcsőn, és az additológia irányába veszem az utam, miközben érdekes dolgokon kattogok.

Azt mondják, mindannyiónkat összeköt egy-egy ezüstszál. Egy láthatatla. Vagyis az összetartozó emereket. Gondolati szálak ezek. Annyira kíváncsi lennék, hogy Szent Estén, amikor a családok a gömböket aggatják a fára, mármint a férfi és a nő, vajon hol járnak gondolatban? Ki, hol szeretne lenni? Ki, kivel szeretne lenni? Úgy igazán, a szíve legmélyén. Ez az ezüst-mártix hogy nézhet ki azon az estén? Ki éli meg? És ki éli túl a Karácsonyt, mert kényszerből épp ott kell lennie, ahol akkor van? Hogy a francba tudnak elszámolni magukkal ezek az emberek? Amikor még maguknak is hazudnak, mert megmagyarázzák, hogy így a jó, így a tuti, hiszen a “házasság szentsége”! A büdös francot!

És a másik? Akit a Karácsony előtti laza munkanapon letudunk egy bombonnal, vagy egy aranykarkötővel? Az a másik, aki embrió pózban számolja az órákat, és a perceket, hogy tűnjön már el ez a három nap, és az a halott január elseje is, amikor mély, másnaposan szuszogó hó borítja a tájat, és úgy érzed, egyedül vagy ezen az egész bolygón? Hogy a francba megy ez?

Tudom-tudom. Nem én fogom megtalálni ezekre a költői kérdésekre a válaszokat, és valljuk be őszintén ez a jelenség már úgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a tinikor. Vagy a levegővétel.  És valahogy mindenki megússza. ( csak az a szerencsétlen csiga nem, akinek a kipreparált házát kapta ajándékba Lara Mauritiusról).

 

Azért mélyen, legbelül, hiszek a gondolat teremtő erejében.

Színlelni boldog szeretőt!

2016 október 18. | Szerző:

1 Nézzük csak: fogkefe,fogkrém, sampon, hajszárító, gyógyszerek! – jaj ,nem azt még el kell intéznem, és még egy csomó dolgot – rágódom a könyvtár kölcsönző részlegén, mert közeleg külföldre utazásom napja, amikor Lara, kibújva a ” mennyire biztonságos a megszakításos szex” (hát persze,hogy semennyire) cikkből, mélyen a szemembe néz, és Ő kikéri magának:  – miért gondolod azt, hogyha nem feküdtem volna le vele az irattárban először, hanem hónapokig udvaroltattam volna, étterem, mozi, miegymás, és utána bújok vele ágyba, akkor most boldogabb lennék? Kissé kínos a kérdés, mert a sorban, mármint a kölcsönző sorban mögöttünk álló 50-es nő kissé furcsán, viszont érdeklődően várja reakciómat.

– Oké Lara! Nézd, én csak féltelek, mert mind ezt csinálja. Érted? Otthon “boldog hitvesek”, napközben, meg rohadtul csalják az asszonyt. Elmondják, hogy a nő nem főz, nem takarít, rendetlen, és még ártatlan barna szemükkel azt is elhitetik veled, hogy az asszony hűtlen, már nyolc éve, és Ő , Úr Isten Ő!, szegény magányos hímünk, annyira egyedül van, és  Ő csinál mindent, persze otthon nulla a szex….és még sorolhatnám. Egyébként szerintem  a nő ugyanúgy megcsalja, szóval mindketten csinálják mással, és szerintem néha-néha még egymással is a látszatra “minden rendben van okán”….Nem tudom, Lara, ez bonyolult, nem nagyon láttam még olyan faszit, aki néhány boldog, harisnyakötős légyottért elhagyta volna anyuci vasalt ingét, és aranysárga vasárnapi húslevesét, de tudjuk ugye, hogy ezek a nők nem vasalnak, és nem is főznek. (ha-ha). És olyat sem láttam még Lara, hogy lett volna nő szeretői viszonyban, és elhagyta volna az otthoni – igaz dögunalmas – aranytojást hozó “tyúkját”, vagyis kakasát…Az okos feleség, félre téve büszkeségét, egyszerüen kivárja a végét. mert tudja, hogy úgyis vége lesz. Az más kérdés, hogy én, mint feleség mennyire érezném magam emberi mivoltomban holtig alázva egy ilyen szituban. Vagy fordítva. El tudod képzelni, hogy annak tudatában, hogy mindketten ágyra járnak, persze mással, otthon egymás szemébe tudnak nézni?  Hogy tudnak egymásban ezek után bízni? Szerintem ez képtelenség, de lássuk be: működik.

-Mindent színlelnek! Az egész életüket! Érted? – emelem meg kissé idegesen a hangom, mert már annyira belefáradtam magyarázni a tutit, miközben tudom, teljesen felesleges, ezt valószínűleg minden nőnek (vagy nem mindegyiknek) át kell élnie. A magányos vasárnapok, az ünnepek, a pasi családi, “idilli” nyaralásai (persze a facebookon pósztolva), miközben Lara tudom, hogy belehal, bár állítása szerint boldog. És kérdése, mely szerint: “Áruld el nekem, minek udvaroltatni olyan pasival, akiről később kiderül, hogy az ágyban nem jó!” – hát mi tagadás, engem is gondolkodóba ejtett. Vagyis fordítsuk meg az eredeti tételt, mert eroszt időrendben felcserélhetjük a libidóval. A szex, biztos,hogy rokonszenven is alapul, és a rokonszenv, tagadhatatlanul egy érzelem. Lehet, hogy a 100 százalékos ( bár hazugságokkal teli )együttlétek alatt az ember megszerelmesedik? Hm. Szerintem ez akár működhet is. De vajon miért megyünk bele egy eleve halálra ítélt kapcsolatba? Mert tiltott? Mert olyan titokzatos? Mert olyan me-nő leszek tőle, miközben annyira fáj, hogy majdnem belehalok? Mert gyors, és mi utálunk sorban állni még a Mekiben is. Utálunk várakozni, vágyakozni, pedig esküszöm ez a legszebb része az egésznek) Mert tulajdonképpen  szeretjük mi, ha fáj!

-Lara felém fordul, és üvölt velem: ” De hiszen te is voltál nős pasival, és még el is vált miattad!” – Igen Lara – folytatom nagy sóhajjal – de erre egyáltalán nem vagyok büszke. és ha tudni akarod, nem a pasi döntött, hoppá kisanyám – durranok mindjárt szét az idegtől – hanem a nő nem bírta elviselni a megalázó szituációt. Tök mindegy Lara, az a házasság mindenképp tönkre ment volna. Nem én voltam az oka! Érted?

Kicsapódik a könyvtárajtó. Én balra, hogy csomagoljak, listát írjak, mit kell még beszereznem. Lara jobbra, hogy csipkés fehérneműt vegyen munkanélküli segélyéből a sarki kínaiban.

Otthon pakolászom, és Larára gondolok, meg a pasija feleségére, mert ránézek az órára, és nekem a kutyasétáltatás ideje jött el, nekik az aznapi mézédes hazugságé.

Elered. Gyorsabbra vesszük lépteinket Macival, amikor  a bejárati ajtóhoz érve Larát látom összekuporodva a lakásom előtt. Sír. Nem tud szólni.

-Nem jött el – kiabálja keservesen – és a boltban a feleségével karöltve vásároltak be együtt hétvégére! Érted? – még mindig sír, miközben látom hevesen pötyögi pasijának a számonkérő, alázó smseket.

-Erről beszéltem Lara. érted már? Igen, azt mondja szeret, meg jönnek a szebbnél szebb ajándékok, de hidd el, nincs az a habos-babos fehérnemű, vagy ékszer, ami überelhetné az együtt töltött időt.

Úgy látom kezd belenyugodni, miközben a szívem szakad meg, mert mindig (majdnem mindig) ez a vége.Larának most bele kellett halnia, hogy talán felfogja, hogy azt érezze, többet ér annál, mint hogy hetente kétszer két órára “Úri kurva” legyen.

Hosszas csend, elfogyott a forralt bor, amit vígasztalásul ittunk, mad Lara,aki  e pillanatban a világ legszomorúbb lénye számomra, megszólal.hqdefault

-El tudod képzelni, hogy már szinte sajnálom a feleségét?

-Igen, – válaszolom – el. (Na ez már egy szint)

-Meg akarom keresni a nőt, el akarok neki mesélni mindent! – kiabálja az arcomba.

-Lara, ez te is tudod, hülyeség. Egyrészt a pasi mindent letagad, sőt még a nő sem fog hinni Neked, pedig tudat alatt tudja (mind tudják), hogy megtörtént.

A forralt bor, és az ablakon csendesen kopogó eső hatására mindketten elálmosodunk, mire Lara telefonja sms érkezését jelzi.

-Mondtam! Mondtam! Kiáltja boldogan, mintha mi sem történt volna. Mindig is tudtam, hogy szeret!

Majd felém tartva telefonját, ismét zokogásba tör ki. ” Ígértem én bármit is!” – írt vissza a hadd ne minősítsem kicsoda.

 

Azért egy mondat, mégis elhagyja a számat, talán nem kellett volna:

 

-Hm. Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Szétgurult narancsok

2016 október 8. | Szerző:

narancs-mosolyAmióta hazajöttem – igaz csak néhány napra – sodródom az árral.

Nem tudom azt mondani, hogy végre itthon, és ez annyira rohadtul elkeserítő. Ott nem vagyok otthon, és itt sem vagyok itthon. Fasza nem?

Biztosan elkeserít néhány dolog: elkeserít az  a rohadt népszavazás, –  bevallom, pezsgőt bontottam, amikor kiderült, nem lett érvényes. És hiába próbálom beengedni a jót, a pozitívat, a kulturát, a körülöttem lévő emberek szenvedését látni, kiborít. (Mondhatod: nem az én dolgom, de van egy határ, ami már szerintem a közönnyel, vagy közöny-nyel???? egyenlő) És itt van ez is. Ez a kurva helyesírás. Valóban megváltoztatják? Mert nem lesz gond újra megtanulni, elsajátítani,de mégiscsak valahol úgy érzem, mintha ezzel is a generációnkat írnák le, vagyis át 🙂

A nemzetközi jegypénztárban ácsorogva azon kapom magam, hogy ez a vasútállomás 20 év alatt semmit nem változott, és az angyalhívós (de nem jön), bizsus, órás ajándékbolt zárva felirattal érdekes látványt nyújt a tavalyról kirakatban felejtett karácsonyi díszekkel 🙂 Végülis, hamarosan újra itt van, minek kirakatot rendezni 🙂 Már 20 perce magyarázom a jegypénztárban ülő hölgynek, hogy mikor, honnan, hová szeretnék eljutni, és látom, hogy feladom a leckét, mert mikrofonját kikapcsolva, telefonos segítséget kér (nem-nem a 3 milliós kérdésért, hanem az én biztonságos odajutásom érdekében). Amíg szorgosan telefonál, és jegyzetel, feleszmélek, van itt haladás kérem szépen, na nem a sorban, a mögöttem lévők egyre türelmetlenebbek, hanem az orrom előtt kirakott tájékoztatásban, mely szerint akár euroban is fizethetek 🙂

Háromnegyed óra, és hurrá megvan az útvonal, kisebb vagyonért – pedig állítása szerint a legolcsóbbat kereste, és én jóhiszemúen elhiszem – de mégiscsak azt ajnlja: – talán repőlüvel egyszerűbb lenne. (Hát neki biztos)

Na fussunk neki még egyszer, mert erőteljesebben megmondom, hogy szerintem Ő azért van itt, hogy vonatot találjunk, és railjet-tel akarok menni, a lehető legkevesebb átszállással, ás újrakezdi. A mögöttem lévők feladják (én is ezt tettem volna) Újra és újra megfogadom, soha töbet kocsi nélkül,de hidd el van az a fáradtsági szint, amikor a 2000 méteres hegyek között elfog a félelem, és úgy érzed, nem tudod megcsinálni. Majd felteszi a végzetes kérdést, amire nem tudok másképp reagálni, elfog a röhögőgörcs: – Returt is kér?  -Nem – válaszolom – isten őríz  (Ő még nem tudja, megint menekülőre fogom, úgy hét hónapra, mert reménykedem a változásban. Ennyi.) És nem lesz karácsonyom, hát istenem, úgyis csak bőgnék, és szilveszterem se, amit egyébként is utálok, és álmaimban a legközelebbit egy norvég faházban tölteném, süvítő szélben,viharos tengerparton, kandallóval, és egy üveg rizlinggel, átbeszélgetve az éjszakát.)Ja, és húsvétom sem lesz, és névnapi buli sem,de ne sajnálj, mert sok pénzt fogok keresni, és most ezt akarom, rohadt kemény munkával. A legjobb terápia,mielőtt elhatalmasodna rajtam a reggeli “inkább nem kelek fel az ágyból” érzése ellen. Már így is túl sokszor érzem ezt, és nem akarom!

Biztonságos helyre dugva jövőm zálogát ( a jegyet, mert végre megszületett), elindulok a kolduló emberek között, és kifelé menet, egy hegedülő bácsi ( aki a szívemig hasítóan húzza) kalapjába beledobok pár százast.

Hazafelé menet betérek egy közértbe, és szomoróan konstatálom,( táplálkozási olvasmányaimnak köszönhetően), gyakorlatilag “gyilkos”, lassan ölő áruk között válogathatok, viszont kisebb vagyonért, amikor egy nagyon kedves hölgy barátságosan ajánlja nekem a retro-mogyorós csokit, kóstoljam meg, isteni finom, mindig visz az unokáinak. (Nem baj, jobb, ha nem tudja, mit művel a cukor, és mi egymás, mi benne van, a lényeg,hogy finom, és én is megkockáztatok egyet, dopamin,oxitocin, szerotomin, és noradrenalin szintem növelése reményében )

A polcok között bóklászva, az egyetlen dolog, amit úgy érzem, meg tudnék enni, a zöldséges pultnál rám mosolygó narancsok. ( Idénygyümölcs :), de ha nincs szőlő, körte, vagy alma, nem tudsz mást tenni, ha gyümölcsre éhezel) .

A pénztárnál előre közlöm a hölggyel (hölgy-gyel?) kártyával szeretnék fizetni, és elakadunk, mert most nem telefonos segítség, hanem Erzsike érkezik a hátsó rektárból, annak hallatán, hogy fizető eszközöm:érintős. (mentegetőzöm én,hogy csináljuk a régi módszerrel, haladni szeretnék,de ez mégiscsak valahol nekem már olyan,mintha valaki a szexben csak a misszionárius pózt ismerné, és kész 🙂 )

Odakint elered, és hurrá, mert esernyő híján mégiscsak nekivágok az útnak, de mintha imáim meghallgatnának odafent ( mert tényleg  már az angyalok segÍtségét kérem), kapok egy jelet, ami bármilyen furcsán hangzik,de nekem erőteljes jelentése van, különösen az itthon történtek ismeretében:

A narancsok!!!! Három kiló narancs gurul szét lábaim előtt, a szélrózsa minden irányában. Az őket egyben tartó tasak gyengének bizonyul 🙂narancs

És én bőrig ázva, égnek tartott arccal csak nevetek, amit láthatóan a körülöttem lévő emberek egyike sem ért…

De sebaj!

A remény hal meg utoljára :), átbukdácsolva a lábaim előtt heverő narancsokon,rendkívül bizakodó lettem 🙂

 

Volt egy szer

2016 szeptember 27. | Szerző:

A Békéscsaba- Szolnok vonalon zötyögök, és nem írom, hogy hazafelé, mert ez a nap arra is ráébresztett, nekem már nincs olyan, de hogy a fenébe lehet így élni? A fülkében francia nyelvórát veszek, mert egy pasi franciául nyomja a mellette ülő magyar nőnek, ölében egy félvér kislánnyal. Aki gyönyörű, és aki szintén franciául gagyog, és nyújtja kicsiny kezét a cumis üveg felé. (De most komolyan: most kezdjek el félni? Talán a pasi lábai között a földön egy időzített bomba ketyeg, és majd bemondják megfélemlítésképpen a hírekben, hogy ezen a járaton vélhetően egy bevándorló robbantott, és mindannyian odavesztünk?) Annyira röhejes,de ha belegondolok inkább megrémülök, mit is tesz velem a média, amióta hazaugrottam néhány napra. Kezdek meghülyülni,de elhessegetem a gondolatot, és szilárd döntést hozok: többé nem hallgatok híreket. Nem érdekel,hogy meglőtték, kirabolták, belehalt…

A kislány az ölembe kéredzkedik, és a szülők(mindenfajta, ismétlem mindenfajta előítélet nélkül,) teljes bizalommal nyújtják át nekem királykisasszonyukat. meghatódom, és nagyon szégyenlem magam. A hercegnő álomba ringatózik a karjaimban, és beleszuszog a nyakamba. Kisbabaillatával teljesen elvarázsol, és két piciny kezével annyira, de annyira kapaszkodik a nyakamba, érzem én vagyok neki pillanatnyilag az egyetlen biztonság ezen a vonalon. Hm.

Közben az ismerőseimről hallott híreket próbálom feldolgozni, de nem nagyon megy, és a fránya szívritmusszabályzóm természetesen a táskám alján. megpróbálok lélegezni. Együtt a kislánnyal. A légzés mindig segít.

N.szeretet1 – nagyon jó barátnők voltunk – orvosit végzett, (természetesen szülői elvárásnak tett eleget, igen például így vágod tünkre a poronytyod életét), de önbizalomhiány, és anyai zsarnokság miatt az alkohol lett a legjobb barátja. A lánya talált rá lakásában teljes delíriumban, – csoda, hogy túlélté – leszázalékolták, nem praktizálhat, a pénzük elfogyott, és fogalmam sincs Ágival mi lesz? ( Ezek a történetek szoktak tragédiával végződni emlékeimben, és a legszörnyűbb mindenben, hogy nem segíthetek) Sz. M. , a város egyik menő vállalkozója közli velem az utcán, épp ezen a héten fog bedőlni az élete, pénzügyi dolgok miatt. Annyira belemászott, belesodródott a sűrűjébe, hogy innen már csak a menekülés, a külföld segíthet…(Most döbbenek rá, mennyire jól döntöttem akkor, amikor pár évvel ezelőtt én már így döntöttem) H.G-nek meghalt tavaly az Édesapja, és hát persze, hogy az rohadt rák, nem kell ecsetelnie barátnőmnek , hogy az maga a pokol,miközben a hír hallatán visszaköpöm a tányérra a számban gombócként forgolódó süteményt. F. J. is meghalt ,ő is rákban….utolsó emlékem róla, amikor nem is olyan régen a Ligeti temetőbe sietve virágot vittem a szüleim sírjára, és a sárguló falevelek között láttam őt, aranyló napsütésben Morzsi kutyusával sétálni. Elválaszthatatlanok voltak. Épp bíztatott, hogy,bár képtelenség elhinni, mi történt velünk,de legyek erős, és ezek nem azok az “engedd el”, “az élet megy tovább” üres frázisai voltak.

A kislány olyan mélyen alszik, hogy észre sem veszi (és még szerencse), hogy gondolataim lassan az őrületbe kergetnek…

Bámulok ki a vonat ablakán és szomoróan konstatálom, itt, 20 év alatt semmi nem változott, vagy mégis.

Volt régen egy szer, amit mindannyian ( a mi generációnk szerintem megtapasztalt).

Drogként fogyasztottuk a nap minden percében úgy, hogy észre sem vettük: függők lettünk.

Amikor kislányként beteg voltam, a szüleim szemében a bizonytalanságnak mégcsak a szikráját sem láttam, annyira biztosak voltak benne, hogy meggyógyulok. és én mindig elhittem. Tudtam,hogy sohasem érhet baj. Ő volt a SZER-ETET.

 

Szolnok főterén a csobogó kutakat bámulva elkapom egy idős hölgy szavait, amelyek arról szólnak, mennyire felháborítják a pápa szavai a menekültekkel kapcsolatban, és szilárdan az a véleménye, hogy akkor vegye Ő magához az összes menekültet. Elszakad a cérna, és kor ide, vagy oda, leordítom a fejét, hogy nincs igaza, hogy tájékozógjon, és ne birka módjára alkosson véleményt, hogy nézzen értelmes hírműsorokat, hogy ők is EMBEREK, hogy fogalma sincs, mi zajlik Szíriában, hogy azt sem tudja, hol van Szíria,de véleménye az kurvára van, és én ilyen emberek miatt dolgozom három diplomával külföldön, örök -idegenben. nemcsak én, hanem magyarok százezrei, megkockáztatom milliói.

Valahogy a könyvtárban találom magam, ahol a sorok között még mindig levegő után kapkodva elkapva egy mondat közepét,mégiscsak úgy érzem: univerzális magányommal nem vagyok egyedül. ” – Tudod Pityukám, őszintén mondom, ha választanom lehetne – és nem a pénz számít – a biztonságot választanám.”

És akkor hozok még egy döntést: dehogy megyek én “elvonóra.” 🙁 Kell nekem az a SZER-ETET!

 

Az osztrákok nem (wc)-kefélnek

2016 augusztus 16. | Szerző:

Bocsánat a vulgaritásért, de nem tudtam szebb kifejezéssel hangot adni annak a felháborodásomnak, amit évek óta tapasztalok, itt Ausztriában (is)

Szobalányként is dolgozom, és ehhez bizony hozzátartozik a wc-tisztítása, természetesen a higiéniés feltételek szigoró betartásával, (tudom, most undorodsz), de a témának jobban utána néztem, és rendkívül érdekes dolgokat fedeztem fel.

A motivációm az volt, hogy egyszerűen nem értem, miféle emberi trehányság, nemtörüdömség kell ahhoz, hogy az emberek telekakálva a wc-t, dolguk végeztével, hátra sem nézve (azt gondolván majd az a hülye Zimmermädchen úgyis elvégzi) szó szerint “szarosan” hagyjon maga után mindent.

Nem találtam meg ,ki találta fel a wc kefét, és szerintem az emberek többsége nincs tisztában vele, kulturtörténeti szempontból mennyire érdekes ez a téma. Ma délben (kellően elvéve az étvágyamat) a budit súrolva döbbentem rá, hogy ezzel a témával is foglalkozni kellene, erre ráharangoztak a közeli bazilikában, és úgy döntöttem, írok erről.

A téma, elég kínos, de ha a hüvelygomba, a körömgomba már szinte 5 percenként terjed a TV-ben, akkor miér ne?

 

Érdekes, hogy az ILLEMHELY, amely kritikus része az emberi civilizációnak, nem kapott helyet a történetírásban, pedig.

Ellentétben más testi funkciókkal,mint a tánc, a dalok, az erotika, a székelésről , és a vizelésról nagyon szemérmesen írtak eddig a történelemben.

Tudtad, hogy  Az illemhelynek kritikus kapcsolata van a renddel és a rendellenességgel, a jóval és a rosszal. Ürülékünkhöz való viszonyunk az emberiség fenntartásának nagyon fontos eleme?????

Vagy arról hallotál már, hogy:  Az illemhely legalább olyan fontos, ha nem fontosabb társadalmi kihívás, mint a műveltség, a szegénység, az oktatás, a foglalkoztatás. Freud szerint az ember – időben is – elsődleges, testétől független tulajdona a széklete, ennek megfelelően a pszichoanalízis jelképrendszerben az ürülék, pontosabban a széklet, a vagyonnak, illetve a pénznek felel meg. A bokortól az űrhajókon használt nejlontasakokig épp oly rögös út vezetett, mint a kőbaltától a számítógépig.[5] Arról pedig érdemes elgondolkodnunk, miért vagyunk büszkék az egyik útra és a másikra miért nem.[6]

Azt tudtad, hogy 6 milliárd mobiltelefonra csak 4,5 milliád illemhely jut???? Na és mi lehet a fennmaradó másfél milliárddal? A földben gördröt ásnak és ezek a népek, gondolok itt például Indiára, oda ürítik a székletüket? A jelenséget ” Csöndes katasztrófának” nevezte el az ENSZ – elég csendesre sikerült, mert szerintem nem beszélünk eleget róla -,mint úgy általában másról sem.

Az ENSZ azt akarja elérni, hogy 2025-re – egyebek mellett – maradéktalanul számolják fel a szabadban történő székletürítés gyakorlatát, amely számos fertőző betegség okozója. A fertőzések tüneteként jelentkező hasmenés évente több mint 750 ezer öt éven aluli gyermek halálához vezet. A magukon a szabadban könnyítők száma 1990 óta 271 millióval csökkent ugyan, de még mindig 1,1 milliárd körül jár, vagyis a világ lakosságának 15 százalékát érinti a probléma. Ezeknek az embereknek a 80 százaléka 22 országban, köztük Brazíliában, Kínában, Indiában, Indonéziában, Kambodzsában, Etiópiában és Kenyában él.

Ez fontos problémának tartom, és feltételezem, ha nem kerülök hozzá ennyire közel (fújj-igen gondolhatod), talán fel sem merül bennem, mennyire fontos kérdést feszegetek.

Egy olyan jóléti társadalomban, mint Ausztria, nem használják az emberek (tisztelet a kivételenek) a wc- kefét. Arról ne is beszéljünk, hogy sokan sem előtte, sem utána nem mosnak kezet, pedig mindkét alkalommal szükséges. Csak néhány betegség, ami azáltal terjed (talán jobb lenne nem is tudni), ha az alapvető higiéniés feltételeket nem tartod be.

Itt szerepel a szalmonella, a májgyulladás,  a diftéria, és beszélhetünk itt nemi betegségekről, gombás fertőzésekről, és vírusos fertőzésekről is.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire veszélyes területre tévedek, amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni. Egy biztos, a kézmosás az elvégzendő “dolog ” előtt és utána is nagyon fontos, nemcsak a magunk, hanem a mások érdekében is!!!!

És könyörgöm, ha már ott van az hófehér, láthatóan használatom kívüli wc-kefe, mi a francért nem használják egyesek???

Számomra totál érthetetlen, és vannak emberek, akik dolguk végeztével, hátra sem néznek, még azt sem kontrollálják, lement-e a fekália a lefolyón. Csak felállnak az ülőűkéről, és kézmosás ide, vagy oda, dolguk végeztével, sokszor kézmosás nélkül mennek és fogják meg a kilincset, mutatkoznak be másoknak, összefogdosnak egy csomó dolgot a szaros, fertőző kezükkel, nem törődve másokkal és szó szerint szarnak bele a világba.

 

Nem elég,hogy otthon nyakig ülünk a kakában, sőtt alán már az orrunkig is ér, és hálát adhatnánk az univerzumnak, hogy ez az egész még nem hullámzik 🙂

Itt meg, ahol egy Dunára néző panorámás szoba két személyre, 260 euro (reggelivel), nem használják a wc-kefét….

Mi ez? Milyen folyamat kezdete, vagy- amitől a legjobban tartok – esetleg vége????

 

Milyen dolog az, otthagyni a szart ( és bocsánat a kifejezését) magunk után????? Úgy érzem, lassan kezdünk hozzászokni!

 

Egyszer egy Néni egy kisebb városban betévedt egy fürdőszoba felszerelési eszközöket árusító boltba. Hosszasan nézegette a wc-csészéket, az öblítőtartályokat, és láthatóan zavarban volt a kínálattól. Volt ott bio, újrahsznosító, és minden, mi farpofának ingere. Az eladó fiatalember hosszasan magyarázta, melyik, milyen gomb megnyomásával mit is tud.

A néni egyszerűen csak annyit kérdezett: ” Fiatalember! Azt mondja meg nekem, ez most pottyan, vagy csobban?”

Egy biztos, én ma egy 4 csillagos szállodában nagyot pottyantam, mert valami még nagyobbat csobbant.

 

és azt gondoltam: ez nem lehet igaz!

De az volt….

 

 

 

Günter, avagy a fagyasztott Gemüse

2016 július 21. | Szerző:

40854_265917120211972_1332349007_n_757x5000_maxTudom,tudom. talán eleged van már a fájdalmas írásaimból,de mi a túrót csináljak, ha nem veszi be az agyam ezt a mézédes, negédes szirup – trubadúrlítár, mely szerint, csak “akarnod kell”, “csak vágyni rá”, de a legjobban azt hiszem attól kattan ki a szürkeállományom, amikor azt olvasom: ” csak kérd és megadatik!.

 

Írásom apropója, egy röpke történet, amikoris ajtómon bekopogtatott késő este hozzám Günter – Günter, a kertész, aki 5 nyelven beszél,, és mivel (mások szerint, de én egyáltalán nem így gondolom, szar ember vagyok, de ha az is, kit érdekel?) – szóval összefutottunk a helyi temetőben, mert a szálloda tulajdonosának férje éppen azon a napo halt meg két éve rákban, és mivel tudom, milyen érzés, tudom, hogy a lélek fájdalmánál nincs nagyobb, elviselhetetlenebb fájdalom, szóval kimentem a temetőbe, hogy megkeressem a férj sírhelyét, és gyertyát gyújtsak, ott kapirgált, vagyis gondozott egy sírt az én Günterem (a németet kevésbé ismerő munkatársam szerint Geműsém 🙂 ) , aki temetői látogatásomat Isteni adománynak tekintve, gondolatban már feleségül is vett, hiszen 3 éve -elmondása szerint szingli – és hát hol máshol találkozhatna élete párjával, (de írhatom így ki az a hülye, aki külföldön is temetőket látogat?), mint a helyi Friedhofban 🙂

És Günter jött, de nem győzött.

Egyik este, amikor barátnőmmel épp a der,die,das névelő ragozásán rágódtunk, mert közben nyelvleckéket is adok, első blickre ismeretlen, öltönyös ember állt az ajtómban, majd jobban szemügyre véve -(ez azt jelenti, gyorsan betettem kontaktlencsémet,de csak az egyiket ) felismertem: Güntert.

Értékelendő, megadta a módját, hogy elhívjon a közeli kastélyban tartandó koncertre, amire természetesen NEM-et mondtam, de amire a másik kontatklencsémet is be kellett tennem, mert femnemt bennem a pumpa, ugyanis nem szeretem, ha meg akar valaki téríteni. Günter szerint, ha Istent a fejemből (szerinte az nagy baj, ha ott van valami), leengedem a szívembe, sokkal szerencsésebb, könnyebb, életem lehetne. Hogy ezt honnan vette?

A homlokomra van írva?:”Hé! Emberek! Azért látogatom a temetőt, mert szerencsétlen vagyok!”

Günter elmondása szerint, őt különösen zavarja a szkepticizmusom (mert igen, én kérdezek, igaz, néha olyankor is, amikor talán nem kellen), a spirituális beállítottságom, mert higgyem el, ha Istent a szívembe engedem, olyan szerencsés leszek, mint Ő! Mint Ő? vagyis Ő, Ő, és igen Ő!

És akkor én visszakérdeztem: “kedves Günter! Azt akarod mondani, ha Istent leengedem a szívembe (sajnálom, hogy ezt feltételezi rólam, hogy nincs ott, pedig a rák, a szeretteim elvesztése elvezetett valahogy egy másik útra, talán az igazira,de még nincs meg bennem meg az a bizonyosság,ami másban ennek, mármint a velem történtek töredékének hatására megszületik), szóval azt akarod mondani, hogy akkor olyan szerencsés leszek, mint te, aki nem a külföldi munka hatására esik össze minden nap a fáradtságtól, aki nem ismeri a honvágy fogalmát, szívszorító hatását a lelkébn, csupán szerencsés, mert akár kertész is lehetek, mint Te, aki minden nap kb. 10-15 helyre megy kapálni, gyomlálni, ültetni, locsolni?????”

És a többi néma csend….

kedves Günter! Életem minden szarsága ellenére szerencsésnek érzem magam. Áldom az eget, Istent, vagy nevezd aminek akarod, az univerzumot, hogy olyan családban nőttem fel, amilyenben, hogy a Szüleim a példaképeim, hogy részem lehetett találkozni ebben a földi életben a másik felemmel, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, hogy vannak Barátaim – igaziak is, nemcsak úgy mutiba – , hogy vannak pillanatok az életemben, amikor boldog vagyok, hogy láttam, és még hányszor fogom? – a tengert, és még sorolhatnám…..

Günter,mint a laptopom például e sorok írása közben is, lefagyott (fagyasztott Gemüse lett.)

És nem adja fel. kollegám elmondása szerint kertészkedés közben rólam beszél, mint leendő feleségéről, és az ajtómon kiragasztott cetlin tegnap délután fél 5-kor (amit 6-kor olvastam el) hőlégballonozni hívott, csak még nem tudja, hogy az Ő Istene elől egy emelettel lejjebb költöztem.

 

Nem mentem el. 40854_265917120211972_1332349007_n_757x5000_max

 

A benned élő Isten

2016 április 19. | Szerző:

pic_3911105Már közel két hónapja nem írtam.

 

Nem lustaságból, de ha nem pörög az elme, nem jön a gondolat, nincs felismerés, akkor nem koptatom a billentyűt.

Néhány napja  – és ez tőlem, hidd el nagy dolog – elkezdtem imádkozni.

Istenhez fordultam végső kétségbeesésemben, mert nem értettem, mi ez a szürkeség? Mi ez a mozdulatlanság? Annyi csodát éltem már meg – még ha tragédiák árán is – nem értettem, mi van velem. Lecsökkent az enrgiaszintem, napokig aludtam, többnyire feketében jártam, majd egy nap felkelve és nagyot nyújtózva azt gondoltam: kész elég, vagyis elegem lett magamból. (hát még a körülöttem lévőknek?)

Sokáig nem értettem, miért vagyok rosszul, ha olyan helyen tartózkodom, ahol sok ember van együtt jelen. Sokáig azt hittem, velem van a hiba. Sok időnek – persze minden relatív – kellett eltelnie ahhoz,hogy megértsem, képes vagyok ráhangolódni a körülöttem lévő emberek energiaszintjére, és hidd el nem túlzok, az összes fájdalmukat, zavaros gondolatukat éreztem egyszerre. Ha a híreket hallom a kocsiban, vagy a TV-ben, vagy útközben egy baleset szemtanúja voltam, nehogy sírtam, de szabályosan rosszul lettem, mert annyira áthatott az a mélységes fájdalom, amit a balesetet szenvedők érezhettek, vagy a híradóban – kellően, és tudatosan lehúzó hírekkel szippantottam magamba, az egyetlen megoldás, a túlélés megoldása: a kikapcs. gomb megnyomása, és gyorsan, nagyon gyorsan másra kell fókuszálnom, majd egy-két perc és visszarázódom a saját (szerencse)kerék járásomba, vagyis egyszer fent, majd lent.

De mostanában ez a kerék csak áll.

Mozdulatlan. valószínűleg azért, mert én sem tettem semmi különöset. Najó, Festettem egy-két képet – ritka rosszak lettek – örökbe fogadtam, és helyre kupáltam a virágboltos által már kidobásra ítélt virágokat. próbáltam olvasni, nem ment.

Nem létezett az a gondolat, ami 5 percnél több időre magával ragadt volna. Nem mentek a szójátékok, mégha darabjaira is szaggattam a szavakat, üresek voltak.

És akkor , ezen a hétvégén, amikor egy meleg pléden a kutyám társaságában órákig feküdtem a folyóparton, és susogó szélben, ahogy néztem a fodrozodó vizet, egyszer csak megfogalmazódott bennem: bizonyára  – és nem először – nincsen hitem. Először önző módon, konkrét dolgot kértem kívántam, majd hamar rájöttem, csak egyszerűen rábízom magam, és olyat tegyen velem, amivel a csodával határos, hiszen már annyiszor megkönyörűlt rajtam.

Igen, van az az állapt, amikor úgy érzed össze kell kulcsolnod a kezed, és este hálával megköszönnöd még azt is, ami eddig nagyon kemény, fájó, és rossz volt, mert nem lehetnél nélkülük az, aki ma vagy.

Döbbenetes számomra, amikor egy pasi nyolc év szenvedés után, aminek egyik okozója Ő maga, annyit tud kinyögni a vonal másik oldalán: Jobbulást! (Kinek?) (Minek?) megnyugtatom, estemben nem kell tartania az idegösszeropitól, hiszen már annyiszor túlléptem rajta, és nem kapott el a kórság, mert ha életem során egyszer engedtem volna a csábításának, a mai napig mástól várnám a megoldást, és mennyivel egyszerűbb lett volna összezuhanni, mint ökölbe szorított kézzel, farkasszemet nézni a Nappal, piros ruhában, és azt mondani:”bocsi,de nem veszek részt a játékodban, az alattomos  játszmáidban”

“- Én nem beteg vagyok doktornő, hanem mélységesen szomorú” – hallom barátnőm mondatát, aki épp a szeretősdi játszóterén játssza, csak remélni tudom, utolsó felvonását. Épp a libikókát próbálgatja. Nekik  sem könnyebb. Van aki a szerelmebe, és van, aki a a szerelemtől, vagy annak viszonzatlanságától haldoklik. Igen.

Most is, ezekben a percekben. Közben makulátlanul végezve a munkjukat, teljesítve anyai kötelezettségeiket, molyos-mosolyt erőltetve arcukra, mintha misem történt volna…

Szóval imádkozom.

És hazafelé tartva folyóparti napozásomból, sokáig a macskakövet számlálgatva lábaim alatt lehajtott fejjel, egyszercsak szembe jön Valaki.

Valaki, aki bearanyozza a délutánodat, aki megnevettet, aki nem hagy egyedül a magány tengerében….

Imáim meghallgatattak.

 

Az a velem szembejövő valaki: én voltam 🙂

 

“Köszönöm, hogy létezel.”

2016 február 25. | Szerző:

 

pillanat-emlékműveAkkor reggel, Celista csörgőóra nélkül is kipattant korán az ágyból, hiszen tudta, ma van a nagy nap. Az a bizonyos nap, amikor találkozik Maximilliennel. A három nappal ezelőtti, és az azt megelőző végtelennek tűnő szakadó esőben olyan messzinek érezte ezt a napot.

Egy kicsit fáradt ugyan, mert  – hogy megmentse maguknak ezt a napot – egy kicsit rádolgozott az előző napon. Sokkal többet ment, magyarázott – egyébként is általában be nem állt a szája – hogy ezt a napot Max-nem szentelje.

  • Na nézzük csak – gondolta. – Mit kell még tennem, a tökéletes nő képéhez.
  • tegnap este gyanta – pipa
  • gyönyörű fehérneműk kiválogatva az ágyon – ezt a rituálét minden egyes alkalommal elvégezte, és minden egyes alkalommal az utolsó pillanatban, amikor még le tudta húzni úgy a ruháját, hogy ne kenődjön végig a 24 órás deo krémje a visszafefé, vagyis felfelé húzott ruhán, a szekrény legalján megbúvó valamelyiket választotta. De tegyük hozzá Celista nemcsak a fehérneműk terén állt így a dolgokkal. A hosszú pénztári sor kivárása után, amikor már épp ő következett volna, mindig volt egy olyan gondolata, hogy csak visszamegy egy, vagy két dologért a hatalmas bevásárlóközpontban, így mindig és mindig  – majdnem mindig – kétszer kellett végigvárnia a sort. Amikor ruhát vásárolt, vagy könyvet, az eladóval hosszas tanakodás után megbeszéltek után, mégsem azt tette bevásárló kosarába, ami mellett látszólag véglegesen döntött, hanem egy hirtelen mozdulattal. egyetlen pillanat alatt kicserélte egy korábban felpróbált,de valamilyen oknál fogva elvetett ruhát, vagy egy korábban  a polcról leemelt könyvet. ezekről úgy gondolta, nem kihívás, de volt az a pillanat, az a bizonyos pillanat, amikor mégis úgy érzete neki az a másik kell. Másik fogkrém, másik cipő, de nem másik pasi. 🙂

Max-szel már két éve voltak együtt. Eleinte nagyon ritkán találkoztak, mert mindig volt valami nagyon fontos munka , vagyis bűntudat, amiért a megbeszélt találkozót az utolsó pillanatban vagy Celista, vagy Max lemondta. Hogy ki volt ilyenkor a szomorúbb? A fene tudja.

De most hagyjuk a negatív gondolatokat – gondolta a Celista, és teljes gőzerővel elkezdett készülődni. A randit egyik kedvenc városában, Szegeden beszélték meg. Max egyébként is ott tartott előadást,  – Celista nagyon büszke volt, hogy az ő pasija egyetemi előadó is, és már korábban odatalálta GPS nélkül is a folyóparti épülethez, ahol közeledő randijuk idejét az épületből tömegesen kiáramló tanulók jelezték.  Celista rögtön tudta, hogy vége lett az előadásnak.

 

Egy kicsit bánta, hogy nem ült be a nebulók közé, de félt, ha Max előadás közben felfedezi a hallgatók között – ami nem volt nehéz, mert hősnőnk minden csinját-binját megadta a feltűnésnek – Max zavarba jön, és abbahagyja az előadást, vagy elkezd dadogni, vagy nem tudta pontosan megmondani miért, talán túlzásnak, tolakodónak is érezte, ha hívatlanul csak úgy beül egy tudományos előadásra, és persze az is lehet, hogy az egészből egy kukkot sem értett volna, pedig a téma nagyon is érdekelte.

 

bal3_www.kepfeltoltes.hu_ Max csillagász volt. Celista élt- halt az univerzumért, a szó szoros értelmében is, és amikor a Plutót visszaminősítették a törpebolygók csoportjába – emlékszik – órákon át sírt Max-nek a telefonba, amikor ő még celista számára “csak” a legjobb barátnője apja volt, aki csillagász.

Akkor kezdődött minden. Max figyelmét akkor ébresztette fel ez a lány, amikor rájött, hogy van valaki a világban, aki egy kicsinyke kis bolygóért képes őt egyetemi előadásáról kirángatni,  – mert ez a lány ezt is elérte – és egy órán keresztül hallgatni a ” hogy a fenébe jönnek ehhez-től kedve”, a “menjenek a fenébe, ehhez nincs joguk” érveléseket hallgatni . Több volt ez annál, hogy valaki naivan szexi, vagy kedves. Max számára szívbemarkoló érzés volt, hogy létezik a világban ez a fajta érzékeny lélek. Őszinte, mindenesetre. Celista az volt.

 

117885_168757623_big

Celista kocsiját választották a szegedi randin. A folyóparti kis vendéglőben estebédeltek egyet, mert már délutánra járt az idő, folyamatosan beszélgettek, mindig és mindig volt egymás számára mondanivalójuk, egyszer annyira bele is feledkeztek a témába, hogy Celista a város főterén behajtott egy egyirányú utcába, hát persze,hogy szembe a forgalommal,de ezen is jót nevettek,  – megúszták, mert se szembejövő, se rendőr nem volt a közelben – és hát persze, hogy egy forgalomtól szigorúan elzárt területen a kocsiban csókolták meg egymást. Max a csók elcsattanása után remegett, és hebegett-habogott, ami a lánynak rosszul esett,de amikor a férfi nagy nehezen kibökte, ne folytassák, mert attól fél, hogy nem megy haza többé, a lány mégis boldogabb volt, mint valaha.

Messze laktak egymástól, több, mint kétszáz kilométerre, de amikor mindketten elindultak saját autójukkal hazafelé, fel sem tűnt a távolság, mert az úton végig beszélgettek-nevetgéltek egymással.A férfi másnap 4 napra tudományos konferenciára Svájcba utazott, ahová elhívta volna Celistát is,de mindketten úgy érezték, korai lenne ez a közös kiruccanás.

Na, és itt jön el az a pont visszafelé nézve, hogy ezt is másképp kellett volna csinálni. Celista sokszor eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha belevág akkor a nagy útba,de egyrészt sajnálta,hogy nem tette meg, más részt félt is tőle, hogy a férfinak kellemetlen lett volna az ottani közös ismerősök miatt, na és mit mondott volna Cloénak, legjobb barátnőjének: “Csá! elmegyek az Apáddal 4 napra Zürichbe, és piszkosul jól fogjuk érzeni magunkat”????, mert egyébként egy ilyen szerelmi légyottnál nincs is kellemesebb, ha tudod, hogy járkálhatsz kézenfogva az imádott pasival, hiszen nem jöhet szembe a szomszéd Marika Néni , aki majd elmondja a sarki boltban, mit is látott, és röpke három napon belül egy kisebb város beszél arról, hogy a ő és a tanár úr mit  is művelnek.

Max elmagyarázta Celistának, értse meg, ha ott, akkor a kocsiban tovább lépnek, talán soha többé nem megye haza, mert az eddig vele töltött idő  – saját bevallása szerint – többet jelentett a férfinak, mint élete utolsó 14 éve ( Te jó Isten ! – gondolta Celista, hiszen 3 évvel korábban született meg Cloé, akivel nem mellesleg találkozni fog a megszokott cukiban!)

A telfonbeszélgetés leggyönyörűbb mondata, ami Max száját akkor, azon a randin a telefonban elhagyta , és Celista ezt a mondatott csak évekkel később értette meg, fogta fe, és őrült bele, de nagyon:

“KÖSZÖNÖM, HOGY LÉTEZEL ”

Most,hogy kocsival kanyarog a  zalai dombságban megint hazafelé, és hulla fáradt, és semmi másra nem vágyott, mint hogy két napig ki se mozduljon az ágyból, és az esőt hallgatva belealudjon a  múltba, tudta, hogy ez az a pillanat, amikor rájössz, hogy az volt az a pillanat, amikor rá kellett volna jönnöd, amikor meg kellett volna tenned, amikor merni kellett volna…

 

Február 22-e volt, az év első tízmilliószoros napja, és egész nap Max-ra gondolt, és újra meg újra átélte az akkor történteket. És bár februárra egyáltalán nem jellemző, de mielőtt lehajtott volna a mélygarázsba még hulló csillagot is látott.

 

Azt mondják, ilyenkor teljesülnek a vágyak….

Tízmilliószorosan? 🙂

 

CafeblogVIP Tag

Mottó / Tápoldat Művilághoz




„Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés, vagy a mások tanácsai szerint élt élet: elvesztegetett idő. „

Tápoldat Művi(l)ághoz? ››Bővebben a Szerzőről ››

Valentin nap

Goldenblog 2013



Kommentek / Tápoldat Művilághoz

Nézettség

  • Blog nézettsége: 29594

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!