Szétgurult narancsok

2016 október 8. | Szerző:

narancs-mosolyAmióta hazajöttem – igaz csak néhány napra – sodródom az árral.

Nem tudom azt mondani, hogy végre itthon, és ez annyira rohadtul elkeserítő. Ott nem vagyok otthon, és itt sem vagyok itthon. Fasza nem?

Biztosan elkeserít néhány dolog: elkeserít az  a rohadt népszavazás, –  bevallom, pezsgőt bontottam, amikor kiderült, nem lett érvényes. És hiába próbálom beengedni a jót, a pozitívat, a kulturát, a körülöttem lévő emberek szenvedését látni, kiborít. (Mondhatod: nem az én dolgom, de van egy határ, ami már szerintem a közönnyel, vagy közöny-nyel???? egyenlő) És itt van ez is. Ez a kurva helyesírás. Valóban megváltoztatják? Mert nem lesz gond újra megtanulni, elsajátítani,de mégiscsak valahol úgy érzem, mintha ezzel is a generációnkat írnák le, vagyis át 🙂

A nemzetközi jegypénztárban ácsorogva azon kapom magam, hogy ez a vasútállomás 20 év alatt semmit nem változott, és az angyalhívós (de nem jön), bizsus, órás ajándékbolt zárva felirattal érdekes látványt nyújt a tavalyról kirakatban felejtett karácsonyi díszekkel 🙂 Végülis, hamarosan újra itt van, minek kirakatot rendezni 🙂 Már 20 perce magyarázom a jegypénztárban ülő hölgynek, hogy mikor, honnan, hová szeretnék eljutni, és látom, hogy feladom a leckét, mert mikrofonját kikapcsolva, telefonos segítséget kér (nem-nem a 3 milliós kérdésért, hanem az én biztonságos odajutásom érdekében). Amíg szorgosan telefonál, és jegyzetel, feleszmélek, van itt haladás kérem szépen, na nem a sorban, a mögöttem lévők egyre türelmetlenebbek, hanem az orrom előtt kirakott tájékoztatásban, mely szerint akár euroban is fizethetek 🙂

Háromnegyed óra, és hurrá megvan az útvonal, kisebb vagyonért – pedig állítása szerint a legolcsóbbat kereste, és én jóhiszemúen elhiszem – de mégiscsak azt ajnlja: – talán repőlüvel egyszerűbb lenne. (Hát neki biztos)

Na fussunk neki még egyszer, mert erőteljesebben megmondom, hogy szerintem Ő azért van itt, hogy vonatot találjunk, és railjet-tel akarok menni, a lehető legkevesebb átszállással, ás újrakezdi. A mögöttem lévők feladják (én is ezt tettem volna) Újra és újra megfogadom, soha töbet kocsi nélkül,de hidd el van az a fáradtsági szint, amikor a 2000 méteres hegyek között elfog a félelem, és úgy érzed, nem tudod megcsinálni. Majd felteszi a végzetes kérdést, amire nem tudok másképp reagálni, elfog a röhögőgörcs: – Returt is kér?  -Nem – válaszolom – isten őríz  (Ő még nem tudja, megint menekülőre fogom, úgy hét hónapra, mert reménykedem a változásban. Ennyi.) És nem lesz karácsonyom, hát istenem, úgyis csak bőgnék, és szilveszterem se, amit egyébként is utálok, és álmaimban a legközelebbit egy norvég faházban tölteném, süvítő szélben,viharos tengerparton, kandallóval, és egy üveg rizlinggel, átbeszélgetve az éjszakát.)Ja, és húsvétom sem lesz, és névnapi buli sem,de ne sajnálj, mert sok pénzt fogok keresni, és most ezt akarom, rohadt kemény munkával. A legjobb terápia,mielőtt elhatalmasodna rajtam a reggeli “inkább nem kelek fel az ágyból” érzése ellen. Már így is túl sokszor érzem ezt, és nem akarom!

Biztonságos helyre dugva jövőm zálogát ( a jegyet, mert végre megszületett), elindulok a kolduló emberek között, és kifelé menet, egy hegedülő bácsi ( aki a szívemig hasítóan húzza) kalapjába beledobok pár százast.

Hazafelé menet betérek egy közértbe, és szomoróan konstatálom,( táplálkozási olvasmányaimnak köszönhetően), gyakorlatilag “gyilkos”, lassan ölő áruk között válogathatok, viszont kisebb vagyonért, amikor egy nagyon kedves hölgy barátságosan ajánlja nekem a retro-mogyorós csokit, kóstoljam meg, isteni finom, mindig visz az unokáinak. (Nem baj, jobb, ha nem tudja, mit művel a cukor, és mi egymás, mi benne van, a lényeg,hogy finom, és én is megkockáztatok egyet, dopamin,oxitocin, szerotomin, és noradrenalin szintem növelése reményében )

A polcok között bóklászva, az egyetlen dolog, amit úgy érzem, meg tudnék enni, a zöldséges pultnál rám mosolygó narancsok. ( Idénygyümölcs :), de ha nincs szőlő, körte, vagy alma, nem tudsz mást tenni, ha gyümölcsre éhezel) .

A pénztárnál előre közlöm a hölggyel (hölgy-gyel?) kártyával szeretnék fizetni, és elakadunk, mert most nem telefonos segítség, hanem Erzsike érkezik a hátsó rektárból, annak hallatán, hogy fizető eszközöm:érintős. (mentegetőzöm én,hogy csináljuk a régi módszerrel, haladni szeretnék,de ez mégiscsak valahol nekem már olyan,mintha valaki a szexben csak a misszionárius pózt ismerné, és kész 🙂 )

Odakint elered, és hurrá, mert esernyő híján mégiscsak nekivágok az útnak, de mintha imáim meghallgatnának odafent ( mert tényleg  már az angyalok segÍtségét kérem), kapok egy jelet, ami bármilyen furcsán hangzik,de nekem erőteljes jelentése van, különösen az itthon történtek ismeretében:

A narancsok!!!! Három kiló narancs gurul szét lábaim előtt, a szélrózsa minden irányában. Az őket egyben tartó tasak gyengének bizonyul 🙂narancs

És én bőrig ázva, égnek tartott arccal csak nevetek, amit láthatóan a körülöttem lévő emberek egyike sem ért…

De sebaj!

A remény hal meg utoljára :), átbukdácsolva a lábaim előtt heverő narancsokon,rendkívül bizakodó lettem 🙂

 

“Gyilkos” szülő, avagy az a bizonyos anya-fia szerelem

2016 január 26. | Szerző:

136496_Egyedul-2-_kicsi

Hosszasan nézegetem egy mára már darabokra hullott család fényképeit.

Királynői menyasszonyi ruha, a hozzáillő virágzuhataggal csokor gyanánt. Tökéletes képek, egy akkor még boldognak induló házasság pillanatai. Hozzáteszem, ez az esküvő akkoriban – hacsak a ruhákat, a “kellékeket”, a műtermi fotókat nézegetem még mai szemmel is egy vagyon lehetett, és akkor eszembe jut a szüleim házassága, ahol nem volt fidri-fodri ruha, csak anyakönyvezető, két jegygyűrű, két tanúval, aztán uccu neki, bele az életbe, szeretettel, odafigyeléssel, boldog gyerekkorral, és hiszem, ha élnének, ma sem telne úgy el nap, hogy ne beszélnénk, vagy találkoznánk egymással, teljesen mindegy, ki hány éves, a szülő, az SZÜLŐ, a gyerek, az GYEREK marad, amíg a anya és apa még élnek, és jó esetben tiszta szívvel kívánom, tartson ez a lehető leghosszabb ideig.

Azt gondolom, “normáliséknál” ez így megy, de vannak  – saját tapasztalatból beszélek – sajnos olyan ,- és most vegyük csak az egyik felet-,  Anyák, aki egyszercsak megfeledkezek gyermekeiről, mert mondjuk szétesett a házasság,és önző módon csak és kizárólag a saját életével van elfoglalva. Azt hiszi,miközben imádott jelenlegi párjával turbékol, hogy nem halnak bele gyermekei a nemtörődömségbe? Ha ANYA lennék, egyetlen falat sem csúszna le a torkomon, ha tudnám, hogy a fiam egy fűtetlen lakásban, napi szintű megélhetési gondokkal küzd,mondjuk tegyük fel – most épp aktuális, hiszen Karácsony nem volt olyan rég – az ünnepeket száraz májas kenyér társaságában tölti. Nincs feldíszített fenyő, beilgli, töltött káposzta, hal, és egytlen jó szó sem. Ajándék sincs.

Csak felszólítások vannak: “Fiam! A gázszámlát, és a közös költséget ne felejtsd el befizetni!” kérdezem én: ez szeretet? Ez anyai szeretet?

Ja!-hogy őt sem szerették a szülei! Ez kérem jelentős ok arra,hogy a fiam, vagy a lányom huszonévesen beleőszüljön a zuhanásba. A talajvesztettségbe. Nem én, hanem szakemberek mondják, az nem legitimizálja szülői ganéságaidat, mert Téged a szüleid nem szerettek. Nem veszed észre? Ugyanazt adod tovább! Amibe Te i smajdnem belehaltál, amitől a mai napig krónikus módon szorongsz, amitől a mai napig  – azt hiszed – Fatime keze, vagy a rosseb tudja miféle spirituális jelkép ad vélt, vagy valós védelmet!

Rendben van, ha gyerekként  -állításod szerint- MINDENT megtettél, vagy megadtál nekik, de ne feledd, még mindig a gyermekeid, és ha gyermekkorukban agyonra símogattad őket – ami olyan, mint a drog, hozzászokik az ember, és törődésnek érzi – akkor most miért engeded el a kezüket? Hadd zuhanjanak! Nekem sem volt könnyebb? Vagy esetleg úgy gondolod: már felnőttek! Mihez? – kérdezem én. Ehhez a kegyetlen, kőkemény kapitalista világhoz, ahol mindennél nagyobb szüksége van egy gyermeknek arra a tudatra, hogy egy valakire mindig számíthat: a CSALÁDJÁRA!

Megyőződésem – ha lehullna szemeid elöl a lila köd – Te sem ismernél arra az emberre, akivé az utóbbi időben váltál.

És meggyőződésem,hogy bánni fogod, mert meggyőződésem, hogy már késő lesz… Túl Késő.

 

Nem nekik, hanem a SZÜLŐNEK kell felmelni azt a rohadt telefont, és különösen, ha megteheti, tenni fel a kérdést: “Kisfiam! Miben segíthetek? Minden rendben van?”  Nálunk ez természetes volt. Mentálisan mindig számíthattam a szüleimre, és ez kérem szépen nem a pénzről szól.

Néha azt gondolom könnyebb a gyerkek párjára ráterhelni a felelősséget:” Majd ő megoldja!”

Csak szeretném közölni: nem tudja megoldani. Nem tudja cipelni a családi szarságokat, nem az ő dolga, és főként nem az anyja a Te fiadnak, vagy lányodnak. Az Te vagy.

CafeblogVIP Tag

Mottó / Tápoldat Művilághoz




„Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés, vagy a mások tanácsai szerint élt élet: elvesztegetett idő. „

Tápoldat Művi(l)ághoz? ››Bővebben a Szerzőről ››

Valentin nap

Goldenblog 2013



Kommentek / Tápoldat Művilághoz

Nézettség

  • Blog nézettsége: 29485

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!