Halálra váltott szerelem

2013 június 14. | Szerző:

Lipót - mezőre tévedtem!

Akkor  most kérlek, légy erős. Nem egy mesebeli szerelmes történettel szeretnélek elkápráztatni, eljött a valóságos gigagyónás ideje. És ha hiteles akarok lenni önmagamhoz (márpedig ezt vállaltam, amikor hozzáfogtam ehhez a bloghoz), akkor mindent el kel hogy mondjak Neked, úgy, ahogy valójában történt.

Megírni sem lesz könnyű, sokáig vártam rá, hogy meg tudjam tenni, mert ha csak a düh munkálkodik bennem (tovább…)

Alul semmi!

2013 június 13. | Szerző:

szalmakalap

Épp egy kisváros macskaköves utcáit róttam, hegynek felfelé (sebaj, legalább fenék-hátsó comb- vádli edzése aznapra letudva), amikor felnéztem az égre, és láttam, néhány percem van, mert hatalmas esőfelhők gomolyogtak felettem.
Nem mondhatom, hogy megszoktam már, ez így megy minden nap, mert nem tudom megszokni.. Reggel ragyogó napsütés, még kora délután is, majd hirtelen beborul, és elkezd szakadni. Nincs menekvés, hirtelen jön, és elüt, mint egy (tovább…)

Álmomban láttalak

2013 június 9. | Szerző:

Mesebeli mező

Igen,álmomban láttalak. Már elalvás előtt éreztem Anya illatát a szobában. Nagy,mély levegővétellel, (a sírás visszafojtásával) álomba ringatod magad. És igen Apa, álmomban láttalak. Úgy, ahogy elterveztem. Ott voltatok a diplomaosztómon, leszidtál (bárcsak most is megtennéd) a fűnyíró életveszélyes használata miatt (mert már eleve azt sem értetted soha,miért én vágom mindig a füvet (ma már tudom hiba volt, tud valaki úgyis szeretni, hogy nem hagyja, és nem csak a fűnyírást,  (tovább…)

Minden szex, +15mp

2013 június 9. | Szerző:

 

Minden szex, +15mp

“A legtöbben éppen most írjuk életünket, másoké tökéletes, akár egy kör.”

Nem tett jót nekem ez a folyton visszatérő, – úgy gondoltam – soha véget nem érő felhőszakadás, az elmúlt napokban. Amely valóban – soha véget nem érő – migrén formájában öltött testet bennem, és ez nem túl kellemes, már nemcsak nekem, de gondolom (bár udvariasságból, IQ-ból nem mondják ) a körülöttem lévőknek sem. Már én untam magam, hát még ők…Sokat gondolkoztam az elmúlt napokban, vajon közelgő menopauzás időszakom (nem! az még kizárt) tehet erről, vagy mi a fene van velem, hogy állandóan lüktet a fejem: a “kicsike”, mert el is neveztem, hol hátul, hol elöl, hol a fejem mindkét részén uralkodott el egyszerre (tovább…)

Nélkülük, Vele!

2013 március 19. | Szerző:

lakat az ajtón

Már olyan régóta készültem rá. De mindig csak halogattam, pedig tudtam, hogy rajtam kívül senki nem fogja megcsinálni. Tulajdonképpen nem nagy dolog. Egy tároló rendberakásáról volt szó. Valahogy utálok a múlt-ban kotorászni, mert fénysebességgel jönnek elő az emlékek, amelyek marcangolják a lelkemet, és olyan nehéz úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Pedig megtörtént. Pedig nagyon is létezett az a múlt, a családom múltja. Valójában nem is akarok úgy tenni, mintha nem lettek volna, ezért folyton (mások idegeire menve) beszélek róluk, mert ha nem tenném, úgy érzem, nem is lettek volna.

Az évek óta ott porosodó zsákok kibontásánál (bizton állíthatom, hogy amit 4 éve nem keresel, arra nincs szükséged), hirtelen megcsap anya ruhájának illata, és igen most is, mint mindig rádöbbenek, mennyire tündéri ízlése volt, és elkezdesz filózni: Kidobjam? Ne dobjam? Aztán kinyitsz egy másik zsákot, és az  Édesapád sáljába temeted az arcodat. Hogy a fenébe kell ezt csinálni? Hogy a fenébe kell ezt úgy csinálni, hogy MOST ne őrüljek bele? Aztán mérhetetlen erőt gyűjtesz, és kidobálsz MINDENT!

Aztán jön a megkönnyebbülés érzése, aztán a megkönnyebbülés bűntudatot szül. Ismerős?

Biztosan sokaknak nem, de egyet bizton állíthatok: az ” Á! Az csak a testük volt!” mondatoktól már lassan az idegösszeropi tüneteit produkálom. Mi az, hogy CSAK?! Az a test adott nekem életet, az a test simogatott, ringatott engem, és igen azok a szempárok voltak nekem a világ összes biztonságát jelentő kapaszkodók. Mert nem keltek ábrándokat, rohadt egy érzés rádöbbenni: most már óriások között játszol.

(tovább…)

A lélek, operálhatatlan!

2013 március 6. | Szerző:

Merilyn Monroe– Felakasztotta magát! – kapom el a sarki közértben a sorban álló egyik hölgy mondatát.
Döbbenetemre semmi reakció. Mintha csak azt közölte volna a bolton végig kiabáló ismeretlen hölgy: „ A párizsi akciós” (megkockáztatom: tévedtem, mert lehet, hogy erre a mondatra már néhányan rámozdultak volna)
A kilátástalan helyzetek miatt – egyre többször hallom, hogy- közeli, vagy távoli ismerőseim önkezűleg vetnek véget életüknek.
És nem értem, miért?
Voltam már én is padlón, (mint szerintem sokan) ültem, és nem álltam a gödör mélyén, és senki nem volt, aki mellém ült volna, hogy segítő kezet nyújtson a fény irányából.
Életünk 80 százaléka látványközpontú. Ennek nem szabadna így lennie, mert kell egy „hely”, ami csak a mienk, ahová nap mint nap visszavonulhatunk erőt gyűjteni, hogy utána újra ki tudjunk menni a fényre.
De aki állandó sötétségben  létezik, – azt gondolom – onnan nehéz a visszaút. Abban a sötétségben ezekben az emberekben valami mélyen összezsugorodik, és már hiába szórják el a fák magjait-már ha még egyáltalán akarják-sohasem kelnek ki… Felakasztotta magát???? – gondolom, amikor benyitok a belvárosi gyógyszertárba. Az előttem álló fiatal lány – önkéntelenül is hallom -, az antidepresszánsokról érdeklődik, no meg a feszültségoldókról.

(tovább…)

Imprinting

2013 február 21. | Szerző:

üres utcaBokaficam, lábtörés, és gázolás nélkül próbálok átkelni a feltúrt belvárosi úttest egyik oldaláról a másikra, amikor mobilomon Z. , legjobb barátom hív: hazaérkezett Pestről, a “pihenő övezetbe”. Néhány napig “töltődik” a büdös, szmogos, fővárosi hajtásból, majd hamarosan visszatér.

Találkát beszélünk meg késő délutánra, a nem rég nyílt (egyenlőre még működő) belvárosi kv-zóba. Z. is, és MI is pontosan érkezünk. Zöld tea lerendel, fontos (lenne) az egészséges életmód, és belevágunk. Ki-ki a maga “életébe”. P., nemrég tért haza Külföldről, ahol Z. is dolgozott. Beszámolóikból kiderül, ott sincs kolbászból a kerítés, de a rabszolgaságot, legalább (az ittenihez képest) megfizetik! (a rabszolgaságot megfizetni?) (mennyit ér egy emberi élet?)

Z., a fővárosban rendezőasszisztensként dolgozik. A rendkívül helyes srác szemei karikásak, kialvatlanok, az ottani nehézségekről beszél, mert hol van munka, hol nincs, és ha van is persze, hogy nyolc bőrt húznak le az emberről, de az ott megkeresett  lóvét – számítva az ínségesebb időszakokra – be kell osztani. Ott ülünk a kanapén, és arról tanakodunk, vajon mi lesz velünk! Valljuk be túlélő üzemmódban élni a hétköznapokat, minden egyes nap, minden egyes óráját, k…va kimerítő! (Csodálkozom, hogy bírjuk. Vagy mégsem?) Külföld, vagy itthon? Rabszolgaság – nuku lóvé, vagy rabszolgaság (just do it), de itthoni mércével, megélhetés? Mondhatnám, három generáció (életéveinket számítva) problémája ez most a kanapén, és engem ez, elborzaszt.

(tovább…)

A Férfi, a szőlő és a húsleves

2013 február 3. | Szerző:

férfi és nő az étteremben– A fenekét engedje már lejjebb, és lazítson – rivallt a nőgyógyász Verára a vizsgáló asztalon – különben nem tudom megvizsgálni.

– Mennyire kiszolgáltatott egy helyzet! – gondolta Vera – N és persze lazítsak is.

Vera behunyta szemeit, és nem törődött az orvos szavaival. Mély lélegzetet vett, a többit a dokira bízta. Meggyőződése volt, minden előzetes aggodalma ellenére, nem lesz semmi baj. A reggel vidáman indult: a kávé illata, András ölelése az ágyban….A vizsgálóban dermedt csendre lett figyelmes, amikor az orvos, az orra hegyére lecsúszott szemüvege mögül vizsgálta, a csipeszével kihalászott “valamit”. (tovább…)

Bifidusz eszenzisz

2013 január 29. | Szerző:

MacskaLassan indult el azon a ködös szeptemberi reggelen a vonat Pest felé. Már-már azt hittem kegyes hozzám a sors, amikor azt reméltem egyedül leszek a fülkében, és beszélgethetek a gondolataimmal, mert a hétköznapi „időkapszulás” rohanásban elfáradtam 24 órás nőnek lenni. Mert az kell, vagy nem? Szerettem volna erősíteni magamban a „nem”- szócska kimondását. Mert állítólag azt kell. Artikuláltan kimondani az energia vámpíroknak: NEM!
Már-már kezdem gyakorolni magamban, amikor kihúzódik az ajtó és ott áll(ok) előttem, piros kalapban, rúzzsal a száján.

A kosztüm finom anyagból. A parfüm édes illata. Rettegek,hogy belekezed 80 éves életébe és végig kell hallgatnom. Kétszáznegyven kilométer! Leül velem szemben. Egyenes tartás. Gondosan fésült szőkére festett tincseit kis kézitükre segítségével megigazítja. Mustráljuk egymást. Én feketében, Ő pirosban. És belekezd.

(tovább…)

CafeblogVIP Tag

Mottó / Tápoldat Művilághoz




„Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés, vagy a mások tanácsai szerint élt élet: elvesztegetett idő. „

Tápoldat Művi(l)ághoz? ››Bővebben a Szerzőről ››

Valentin nap

Goldenblog 2013



Kommentek / Tápoldat Művilághoz

Nézettség

  • Blog nézettsége: 29485

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!