Ő is éppen a kutyájával “birkózott”, mert a két eb, egymás iránti vonzalmának nem tudott ellenállni. Mi tagadás, mint minden kutya, Töpi is évente kétszer szerelembe esik, és akkor nem lehet megállítani. És a jelzőt egy kicsit sértőnek éreztem, mégiscsak van benne igazság, mert megfigyelésem szerint, Neki tök mindegy, csak Kani legyen az illető.
Illetve bocs, nincs igazam, mert ha belegondolok Töpi, kicsi termetével, pirostappancsos nyakörvével és szintén piros pórázával, csak és kizárólag a nagy, mondhatnám, hatalmas “pasik” iránt vonzódik.
Csak egy a bibi: mint az embereknél, épp azok a pacák-kok nincsenek oda érte, akiknek teljes bevetéssel riszálja kicsiny hátsóját, viszont a picuri, a nála is kisebb mandrók oda vannak érte.
Néhány nappal ezelőtt, amikor a kisasszony már készült a lávos időszakára, arra lettem figyelmes, hogy a ház körül egy meglehetősen deli, veretes nyakörves kutya-krapek köröz egész nap. Ismertem a kutyust, mert egyik hegyi sétánk útvonalának meghatározó pontja volt azt a házat (is) lepisilni, ahol kitartó udvarlónk kuckózott. Besiettem a lakásba, hogy Törpentővel közöljem, ismert krapekja odavan érte,de semmi. Hosszas homorítás és domborítás (néha azt hiszem -komolyan – jógázik ), szóval néhány ászana felvételével közölte velem érdektelenségét. Kis bestiám visszabotorkált all’ incluvise-os fekhelyére és bevágta a szunyát. ( a nehéz kutyasors). Töpiről tudni kell, hogy huncut. Nagyon huncut. Szomorú, révedező szemeivel mindenkiből kisajtol egy-egy simit, és a kaja legapróbb jeleit, akarom mondani illatát kiszaglászva, minden ehetőt kikunyerál, legyen az utcán, kávézóban, vonaton, vagy bárhol. Ettől úgy néznek rám, hogy szegényke éhezik, pedig épp most is túlsúlyos, mert minden fogyókúrás igyekezetemet keresztülhúzza önsajnáltató magatartásával…
Csöppet sem lepődnék meg, ha egyszer csak megszólalna. Olyan emberi tulajdonságokkal bír, mint horkolás, hallgatózás, napozás, fürdőzés, jógázás, csámcsogás,büfögés,pukizás, TV-nézés, és mint látjuk a viszonzatlan szerelem.
Ma délutáni viharos , esős időbeni sétáltatás előtt, már jelzi is, hogy a piros (vízálló) kapucnis kiskabátját kéri. Naná, hogy nőből van!
Az utcára kilépve, néhány méter után, meglátva egyik kedven krapekját, úgy repültem utána pórázzal a kezembe, mint abban a bizonyos mesében Oszkár Bácsi Frakk után…..de hiába minden igyekezetünk ellenére, a dolog nem jött össze! Szegény Töpi!
De mi tagadás, nem is bánom, mert ha belegondolok, nem igazán tudom, mit kezdenék 4-6 kis szőrmókkal, ha teszem azt “lebabázna”.
Szomorúan hazakullogtunk. És mivel szerelembe esett, nincs mit tennem, pelenkáznom kell, amit,mint hölgy meglehetősen nehezen visel.
Kiskabátja, a pórázzal együtt az előszobafogason várja a reggeli bevetést, míg ő békésen szunyókál pihe-puha ágyában. Néha-néha megmozdulnak mancsai, amiből arra következtetek, hogy álmodik. Talán a délutáni sikertelen “vadászatot” éli újra át.
Szegénykém! Sajnálom, mert olyan ez, mint a plátói szerelem: az az igen jól körbehatárolható, de ugyanakkor az egyik legfájdalmasabb érzést kiváltó jelenség, ami általában soha be nem teljesülő vágyainkra épül.
Én meg mi mást tehetnék? Marad a pacák elleni pelenkázás. 🙂
