Arra a mesterkélt vihogásra kell alfa-szintemről felriadnom, amikor pont azt ecseteli, hogy milyen BOLDOG!!!!! Mi van? Na erről beszéltem. Jön a tengerparti nyaralás sztorija, hogy azt minden évben, és mivel a srácok sem nyaralnak már mindig velük, ezért aztán ott volt ramazuri. (na képzelem) Emlékszem abban a két hétben, még nyáron a nagy forróságban Lara 14 centit vágott le egy márőszalagból, és minden nap úgy nyírta ki a centiket, mint régen a katonák, amikor már azt várták, hogy leszereljenek. Lara annyira várta haza Mr Bi-get, hogy minden nap szoliba járt, mert ő is meg akarta mutatni, mennyire szép barnán, és drasztikus diétába is kezdett, hogy 36-os méretét, 34-esre csökkentse. Két hétig csak készült és várt. Készült, és várt. És ajándékot is várt. (megjegyzem Mauritiusról lehet is)
Ez a nő meg itt mellettem csak ömleng. Susmognak is, na de kit érdekel, miről, amikor szerintem meg én tudom a tutit velük kapcsolatban. Alig bírom ki, hogy ne ordítsam le a fejét a nyakáról, és előtte mielőtt hallóképességét megszüntetném elmagyaráznám neki, hogy : lehet Neked szép autód – amit a férjed finanszíroz -, meg szebbnél szebb nyakéked – amit a férjedtől kaptál, szerintem azt már lelkiismeret furdalás kompenzálása gyanánt-, és borozgathattok Ti esténként a kerti teraszon – mert kellett a pasidnak az a OH-csoport, hogy elviselje tetteit-, ha tudnád, hogy milyen sztorikat ad elő Rólad a férjed a barátnőmnek,miközben a lakásom légyottjuk színhelye, hát szerintem lefordulnál itt helyben a székről.( Állítólag lusta vagy, nem főzöl, nem takarítasz, és még a gyereket is a férjed viszi ágyba esténként, miután műtött aznap hetet, és csalod is őt nyolc éve, amit a te szeretőd felesége adott a férjed tudtára!) Mit mondjak? Ciki. És nagyon kíváncsi lennék, mi lenne a nő reakciója, de természetesen a fejemben eltervezett kis jelenet, csak gondolat maradhat, viszont , hogy véget vessek áradozásának, én kezdek el nyavíkolni, hogy csíp ( hát igen 3 százalékos hidrogén-peroxid a szememben) a szempillafesték!
Állati rendes, mert együtt is érez velem(szóval most sem áll be a szája), majd miután boldogan konstatálom, hogy megmaradt a szemem, és látok is, újra belekezd, mert közeledik a karácsony, és neki mennyi, de mennyi dolga lesz.
Na most akkor ki is hazudik? Intimpistáskodik is, mert még azt is a tudtunra adja, libidója növelése érdekében billegeti csípőjét hetente kétszer hastánc álnévvel (szerintem ez annyira kurvás), mert állítása szerint ez beindítja a napfonat-csakra energiáit, és így még a menopauza beköszöntét, is késlelteti. Najó! Az biztosan igaz, hogyha valaki kihúzza, mármint korban az ösztrogéntermelődését, toább marad NŐ! Tudjuk, hogy az ösztrogén sok mindenért felel a szervezetben, a nőket megvédi az infarktustól, az öregedéstől, de a megcsalás ellen nem írják fel receptre.
Amikor már ott tart, hogy az Ő férje (igen, hát persze,hogy birtoklunk) minden reggel ágyba viszi a kávéját ( de tényleg annál a Tchibo-reklámnál én is mindig elolvadok), és a mézeskalács receptjét ecseteli, amivel minden karácsonykor elvarázsolja férjét, hirtelen kiugrom a kozmetikus székből, mondván nekem bocsánat, rohannom kell, már az utcán kapok észbe, és Lara jár az eszembe.
Többször csengetek. Semmi. A lépcsőházba beszűrődő délutáni napfény is szomorú, nemhogy én, vagy Lara, vagy ki tudja hány nő ebben az országban, aki épp szerető, vagy épp megcsalják. Vajon hányan szorongatják telefonjukat, markolásszák egész nap, még a wc-re is magukkal hurcolászva, hátha ír az imádott lény? Vajon hányan döbbennek rá e percben, hogy -önként vállalt – áldozati szerepet játszanak? Hogy szenvednek? Hogy nem éri meg? Hogy még maguknak is hazudnak? Hogy vége lesz?
Lara anyukája nyit ajtót. Megijedek, mert nagyon szomorú, és egy papírzsebkendőt szorongat a kezében.
-Elment – mondja szívszorítóan – az additológiára. Azzal a pszichológusnővel találkozik.
Larának szakításuk óta szakemberi segítségre van szüksége, mert nem tud aludni, nem tud enni, nem érdekli semmi, és senki. Úgy érzi, becsapták.
lerohanok a lépcsőn, és az additológia irányába veszem az utam, miközben érdekes dolgokon kattogok.
Azt mondják, mindannyiónkat összeköt egy-egy ezüstszál. Egy láthatatla. Vagyis az összetartozó emereket. Gondolati szálak ezek. Annyira kíváncsi lennék, hogy Szent Estén, amikor a családok a gömböket aggatják a fára, mármint a férfi és a nő, vajon hol járnak gondolatban? Ki, hol szeretne lenni? Ki, kivel szeretne lenni? Úgy igazán, a szíve legmélyén. Ez az ezüst-mártix hogy nézhet ki azon az estén? Ki éli meg? És ki éli túl a Karácsonyt, mert kényszerből épp ott kell lennie, ahol akkor van? Hogy a francba tudnak elszámolni magukkal ezek az emberek? Amikor még maguknak is hazudnak, mert megmagyarázzák, hogy így a jó, így a tuti, hiszen a “házasság szentsége”! A büdös francot!
És a másik? Akit a Karácsony előtti laza munkanapon letudunk egy bombonnal, vagy egy aranykarkötővel? Az a másik, aki embrió pózban számolja az órákat, és a perceket, hogy tűnjön már el ez a három nap, és az a halott január elseje is, amikor mély, másnaposan szuszogó hó borítja a tájat, és úgy érzed, egyedül vagy ezen az egész bolygón? Hogy a francba megy ez?
Tudom-tudom. Nem én fogom megtalálni ezekre a költői kérdésekre a válaszokat, és valljuk be őszintén ez a jelenség már úgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a tinikor. Vagy a levegővétel. És valahogy mindenki megússza. ( csak az a szerencsétlen csiga nem, akinek a kipreparált házát kapta ajándékba Lara Mauritiusról).
Azért mélyen, legbelül, hiszek a gondolat teremtő erejében.
