Szorongok, tehát vagyok!

2020 június 5. | Szerző: Rácz Gabriella

Igen! Heuréka(megtaláltam, persze nem, mint Árkhimédesz az ókor egyik legnagyobb matekosa), de mégiscsak megtaláltam életem legnagyobb”szerelmét”, mely szerint a szorongással már több, mint 40 éve élek színbiózisban. No persze ez az együttélés számomra, mintha kimerítőbb lenne, mint számára, szóval együttélésünk batyujában az arány nem éppen 50-50 százalék. Nézzük csak! Mikor is voltam boldog? Hááát…mondjuk ,X-generációsként, amikor offlin-ban éltem.

Minden olyan egyszerű volt. Lógtunk a szomszéd gyümölcsfáján, nyakunkba a lakáskulccsal, és nem szorongtam hogy tudok-e hashtagelni, egyszerűen megbeszéltük kinek mi az érdeklődési köre, nem féltem a feedbacktől sem, mert offline-on kaptam én elég visszajelzését. Jót is még rosszat is különösebb csücsörítés nélkül.

Tudod mi jelentette számomra a legtöbb like-ot? Amikor a megyei hírlap első oldalán szerepeltem szépségkirálynőként. Imádok egyedül lenni, magamban. Nem félek a magánytól, mert szükségem van a nevetésre, vagy a bőgésre, hogy hol, mikor mennyire csesztem el az életem. Szóval a nagy ,,Ő“ itt van velem több, mint 40 éve, de az online rohamos (6másodpercen belüli) fejlődésével, a Mami-motelek létezésével az a bizonyos nagy ,,Ő” meg nem jön. Y-Z és alfagenerációs pasik ülnek otthon a maminál felnőttként még mindig gyerekszerepben. Szorongva az egyedülléttől, sőt félve attól, mert el kellene számolni olyan offline kifejezések nemlétezésével, mint az érzékenység, az empátia, a felelősségvállalás, a bátorság és a végtelenségig sorolhatnám… Minek bármire is gyűjteni? Tőkét felhalmozni? Takarékoskodni? Carpe di em! Élj a mának! A többit megoldod cheten, pornóoldallal, és a pókerarcoddal, amit még a tükör előtt sem kellett gyakorolnod, mert egyszerűen egy betűvel hátrébb születtél, mint nekem a csókolózást a bizonyos nagy randi előtt, mert a gyakorlást a tükörrel kissé túlzásba véve a 10 dioptriás szemüvegem bepárásodott, így gyakorlatilag mission impossiblenek számított annak a csóknak az elcsattanása, és az is maradt, mert szemüveget eldobva, úgyis jó csaj voltam, még ha vak is,ezért sikerült első pasim szája helyett az orrát beszippantanom, aki ezt a szokatlan csókolózási módot nem ismerve, 120 km/h-ás sebességre kapcsolt a saját házuk felé, és fogalmam sincs vaksiként hogyan találtam haza, szerencsémre teljesen sértetlenül.

Tudtad,hogy a mai alfák, na nem hím – kén, hanem óvodásként! 29 százaléka használja az okostelefont? Persze a szülőket megkérdezve, hogy Önök adták oda, vagy egyszerűen csak a gyerek mászott rá a szíriusuról, hát persze, hogy a második variációt választják, mert elég ciki bevallási, nincs se kedvem, se időm a gyerekkel foglalkozni, mert két diplomával lemaradok a “barátok köztről”! Hogy az a fránya Kinder tojás!

Mert nagyanyámék még igazit festettek és pirosat Húsvétra jelezvén a legénynek kölcsönös szimpátiájukat, de ezek a kasztráltak már locsolkodni sem járnak.

Az 50 éves attól szorong, hogy nem tud miről beszélgetni tokáig érő zsabós blúzban 30 éves felettesével. És persze, hogy nem tud, mert miről is? Meg még meg sem próbálja. A 30 éves a 20 évestől szorong, mert sohasem tudhatja, hogy az az alfás néz-e vele farkasszemet, aki épp feltalálja a Google 2 másodperces keresőprogramjának algoritmusát, mert a 3 már sok.Vagy éppen megelőzi azt a menő YouTube-os oldalt, ahol csak a 6 másodperces filmek feltöltése a menő. Igen! Kimondani is hosszabb. Hat másodperc! Itt tartunk.

Tehát szorongunk. Valakinek süti jut, valakinek habos tortaszelet jár már, és valakinek cukrászdája is van. Szorongásból!

Szerelemcsütörtök 1.

2020 május 19. | Szerző: Rácz Gabriella

Hedda, aki újsàgíróként dolgozott egy női magazinnàl, szorosan tette ajkai közé a tollat,amivel épp hatàridő naplójàba készült kihúzni a hetek csütörtökeit,mert hosszas ràgódàs utàn úgy döntött,ezt a napot lelki tàrsànak szenteli életéből.

Nem erotikus tollràgàs volt ez duzzadt ajkai között,ahogy egy nő hosszasan vàgyakozik az imàdott pasi utàn,gondolatai nem az afrodiziàkumok,a csipkés harisnykötők, a bonbonok,a pezsgők a selyem àgynemű körül forogtak,hanem inkàbb idegesen ràgcsàlta az újsàg repitolljàt,olyan idegesen,hogy szét is ràgta,és kénytelen volt kiköpni a leràgott darabot.

-Megvagy-kiàlltott hangosan,ami egy kicsit furcsa volt a szerkesztőségben,de a körülötte ülő nők annyira besavanyodtak màr a szenvedélymentes élettől,hogy fel sem tűnt nekik Hedda kiàltàsa.

-Megszívatlak,-gondolta magàban.

S hogy miért is..Oké az élet igazsàgait hagyjuk,mert valahogy mindig lemarad az i-betű.Valahogy mindig szar az időzítés.Hedda elég jól körüljàrta màr a témàt,màr a lelki tàrs témàjàt,Ennél a pasinàl màr az első pillanatban érezte, Úr Isten meg van,amikor azzal is tisztàban volt, hogy ez egy kegyelmi àllapot,màsok nemhogy ezt az érzést keresik egész életükben,de még a létezéséről sem tudnak.

-Hànyszor gondolsz rà egy nap.-kérdezte Hedda baràtnőjje egy kàvézàs alkalmàval,és Hedda abban a pillanatban vilàgosodott meg, mert kapàsból leüvöltötte baràtnőjét-hàt nem érted.;ennek a fajta talàlkozàsnak, az a bizonyossàga,hogy független az idő illuziójàtól,hogy több ezer km vàlaszt el egymàstól,lélekben mindig vele vagy,folyton ott ül a kis agyadban,vele együtt lüktetsz,,lélegzel. És igen vannak pasik,akik spirituàlisan felfogjàk,hogy meg van a nagy Ő,de maradnak tovàbbra is a langymeleg szar hàzassàguk képzelt biztonsàgàban.Mert azt hiszik,örökké élünk.Mert félnek önnön lényük valós tartalmànak egyetlen centijét is felvàllalni.És persze ott az asszony,aki zsarolja,gyakorlatilag az orrànàl fogva vezette az elmúlt 20 évben,de inkàbb meg maradsz Nekik àbràndnak.Azt hiszik,ha egyszer talàlkozol a màsik feleddel,ez annyira hétköznapi, gyakran előforduló esemény,mint a levegővétel.Hedda mindezt akkor fogalmazta meg magànak,amikor azon az esős szerdai reggelen az irodàjàban olvasott e-mailben a pasi lemondta a két hete lebeszélt délutàni kàvét, mert a feleségét kell valami kontrollvizsgàlatra vinnie. És pont ez volt Hedda szàmàra a lényeg.Neki nem a szex kellett, a lélektàrs egy sokkal magasabb rezgésű dolog.Peter volt az egyetlen pasi az életében,aki mellett biztonsàgban érezte magàt,aki mellett egyenletesen vert a szíve.Ez a kapcsolat nem az otthon meg nem kapott oràlis,anàlis,tejszínhabos lepedőakrobatizmusról szólt…A végtelenről,az örökkévalósàgról,az egységtudatról, a rezgésszàmemelkedésről,és Hedda előtt bizony kígyózó sorban àlltak a pasik,ő mégis úgy döntött,nem fogja hazugsàgban leélni az életét,hiszen ha nem lehet együtt a màsik felével,minden màs csak színjàték lenne.Ja,egyébként a lelkitàrs megtalàlàsànak màsik ismérve,hogy jöhet veled szemben Richard Gere is,annak is nemet mondasz ebben az esetben.Jó-gondolta Hedda; akkor megszívatom.Mindent megkap az àgyban,amit otthon nem,higgye csak szerelemnek az egészet.Ez az-gondolta magàban,jàtsszunk szerelmet,légyottokat,legyenek szerelem-csütörtökök.Ha dob szerdàn,akkor legyen így.

Gyorsan kiszaladt egy kàvéért,amivel együtt vette be béta blokkolójàt,mert szívritmuszavara volt tíz éve,amióta először életében felfogta,mi is történt vele valójàban.Egyszerűen ilyenkor úgy érzed,minden nélküle töltött pillanat,elvesztegetett idő.

A hasznàlhatatlannà ràgott tollat a közelében àlló szemeteskosàrba köpte,és piros filctollal húzta keresztbe naptàràban a csütörtököket.Hazafelé menet a könyvtàrban “stratégiai”könyveket kölcsönzött,majd beugrott kozmetikusàhoz egy teljes intimgyantàra.kozmetikusa nagy meglepetésére Hedda egy szisszenés nélkül tűrte a gigafàjdalmat,àllítólag màs nők ilyenkor màr könnyeznek,de Hedda tudta,ez a fàjdalom semmi ahhoz képest,amikor csak félig létezel….

---

 

 

 

 

Új Àdàm kell!

2020 május 13. | Szerző: Rácz Gabriella

Nem félek,de sokan igen. Hiàba a maszk, a kesztyű apadnak a folyók,sugàrzik a tenger,égnek az erdők,bűzlik a perzselt emberhús, és azt gondoljàk,lesz mesterséges intelligencia,amikor a természetes sem létezik. Màr régóta nincs. Szerelem sincs. Megoldja a Messenger, a Skype,gumibaba,guminők,impotens pasik,mert bejött az a frànya Kinder tojàs. Ma is lement a Nap,és ha holnap màr nem lesz reggel,nekem nem kell megmagyaràzni.Màr semmit nem kell megmagyaràzni. A Földből hamu lesz,és talàn új vilàg születik,új céllal.Jó volt végigsétàlni mezitlàb a parázson.kétszer is megtettem.Nem is fàjt,sebet nem ejtett,mert ez az egész màr rég megbetegített.Àlmatlan éjszakàk.lidérc.Tönkretettük. Mondtàk,szóltak,ordítottak,hogy fàj,hogy apad,hogy csökken,hogy emelkedik,hogy ölnek,hogy lelövik,hogy kihalnak,hogy elàrasztja,de csak most nézzük végig,hogy elsüllyed,Mert mi csak zabàlunk,ölünk,gyűlölünk,fogyasztunk,zsàkmànyolunk,kihasznàljuk,àtverjük,megverjük,lopunk,hazudunk,taposunk.

Egymàst.

Nem olvasunk,nem tanulunk.Nem integràlunk,nem derivàlunk.Serceg.

A húszezreseké a vilàg.

Azt mondanàm,nyomd ki a szemed,mert végig kell néznünk.Amit tettünk.Te meg te,meg te,meg mi.Az egész többes szàm első személyé a bűn.Hàt nézzük végig.A lassú halàl a legfàjdalmasabb.Mert megbetegít,de nem öl meg.Megbetegít,de meg nem öl!Ne merészeld kinyomni a szemed,nézd végig! Ezt mind mi tettük. És reménykedj a reggelben,mert addig még ölelhetsz. Ha van kit.

 

Még kiviszem éjjel a szemetet.Külön az üveget,a műanyagot,és a papírt.Talàn a lépcsőn szembejön velem egy Új Àdàm.

---

 

Kellene egy cím

2018 szeptember 7. | Szerző: Rácz Gabriella

Valami nem stimmel. Igen,velem. Tényleg tündérmeseként kezdődött és valaki kisebb vagyonért arról próbál meggyőzni-persze kisebb vagyonért számla nélkül: szar gyerekkorom volt. , Akkor sorolom. Szerinten nekem voltak a világ egyik legszerethetőbb szüleim. Anya korai ébresztője,amikor valami földöntúli csodaként mutatta az utcán heverő,éjjel lehullott havat,hogy” Ki az ágyból,csoda történt, elő a szánkóval. Az a rengeteg diavetítés,minden vasárnap délután,összebújva,mi,az egész kis család. Apám kérdései,nem pénzért,kézfogással gratulálva a helyes válaszért,legyen az mértékegység, főváros,osztás szorzás,kivonás,összeadás,hogyan írjuk helyesen?Anya hajának illata,amikor dacolva a novemberi széllel, a camping hátsó ülésén ülve,derekát átölelve, hosszú,derékig érő hajában veszhettem el: bele az örökkévalóságba. A mindig mennyországba. Piros bundik,gumival rögzített kesztyükkel szánkózni Apával és nekimenni a közelben létező egyetlen fának. Égig érő kacajok. Bundás kenyér,fára mászás, csúszkálás a jégen, a mindig csoda karácsonyfa,hatalmas ajándékokkal.  Mindig becsengető barátok,hallgatózás a nálunk klubbszerűen összegyűlt,diák-tanár véget nem érő beszélgetéseibe. Amiből semmit nem értettünk,de annyira kalandos volt. Néptánc,balett,zongora, lógás a szolfézsról,mindig lebukással. Ez volt Mezőhegyes.                                 Különös zajok,buszok,modern suli,sznob osztály. Egy év egyetlen szobában az akkori KISZ-táborban.Mindig kitünőnek lenni,csak úgy,nem elvárásból. Lakótelepi lakás. Negyedik emelet.Apa és anya dolgozik. Kulcs a ” nyakban”.Biztonság. Nincs félelem. Gimi. Mindkettőnknek a testvéremmel a legsznomabb. Ez már elvárásból. “Apa “feljebb” költözött”,így muszáj. Tömegsport:kötelező. Néptánc: kötelező. Versmondó verseny. Kötelező. Rémálmok,démonok. Megszégyenítő módszerek az osztályban. Mezőhegyes halványul. Halkul a madárcsicsergés, fakulnak a színek, kevesebb barát, de az is inkább érdekből. Irígy emberek. Több és több. Apa feljebb lép. Házat építünk,hitelből. Vállakozásba kezd. Mint mindig,mindent beleadva. Anya főz, mos,takarít, csodás karácsonyunk nem halványul. Évről évre erősebb fényben tündököl. A testvérem,zseni. Én szorgalmas,majd a végén főnix madár. Ezt akkor még nem tudtam.Majd én is zseni. Az élet iskolájában. Attila 16 évesen tolmácsol. 3000-res könyvtárszoba részéről kivégezve. Szerelmek. Csalódások. Vonzódások,fotóhoz,kertekhez,nyelvelhez. Kiállítások. Anya büszke és Apa is,de nem mondják. Másoknak mondják. Pszichiátria. Külföldön és itthon. Elektrosokk. Anyával éjjel azt hallgatjuk egyenletes-e a szuszogás. Ellentétes hatás. Nekem kuss van. Abban az időben senki nem sejti,mi a francot hallgatok. Ezt azt hiszem,ma depinek hívnák. Főiskola,egyetem. Mindketten sikeresen.Már csórók vagyunk. Kommunisták. Apa mindig azt akarta,vigyük valamire,mint ő. Csórón,de becsületesen. Senki nem hisz nekünk.De ez már nem érdekel. Újságírás,szépségverseny,fotózás,még csóróbban. Még kommunistábban. Apa meghal.Idézem. Az orvos azt mondja;”meghasadt a szíve.” A hullaszállítókocsiból árvíz estén, ember híján Te magad teszed be az apukád testét egy nylon zsákban a hullaházba. Már érted a híreket,amikor bejelentik,valaki helyett mást temettek el. Aztán nyakon önt egy röntgenkép,egy MRI, egy CT anyukád rákjáról,és úgy vagy vele,ha meg kell halnia otthon ápolod, a tündérkertedben,szeretetben.Anya is meghal. El kell engedned,mert nem akar itt hagyni bennünket,így nem tudott meghalni. Nem adják könnyen. Carcinoma,metastaticum. Mindenhol. Eltemetjük Anyát is. Ketten maradunk. Isten nélkül. Szétvered a tükröt, a berendezéseket. Ordítás. A városban 1500 km-t vezetsz,mert nem hiszed el,de egy valamiben már biztos vagy:van sors! És megtapasztalod,hogy van odaát.  A nevem:Hedda Emerson,aki egy filmben elmagyarázta,miért nem szabad kötődni. Attila azóta nem akar élni

 Nem tudom megmenteni. Igaza van,mert érti a Márixot,de nem mondhatom Neki,tedd meg.  Őt is letettem. Nem tudok mást,csak szeretni őt. A hétvégén 300mázsa zsákot raktam le,amit eddig cipeltem. Leraktam a családunk minden egyes tévedését,így remélem,a sajátomat is,mely szerint megmenthetek bárkit is. Csak magamat kell. Már tudom. Hedda Emerson vagyok. Csak magamra számíthatok. Hálát érzek mindenért. Van egy testvérem. Akivel egy a sorsunk, talán más a végzetünk. Soha nem hittem,hogy ennyire erős vagyok. Erősebb,mint valaha…..kellene egy cím. Ezek csak szavak.

---

---

Némán koldulni

2018 június 9. | Szerző: Rácz Gabriella

Békéscsba belvárosában ülök a negyediken. Odakint tombol a vihar. Már a második a mai napon, és valljuk be őszintén, imádom a csapkodó mennydörgő eget. A leszakadó ég zuhanyában fürdőznek a fák, a balkonnövényeim, és egy egy  ilyen vihar után, a felfrissült levegőben, esőillatban sétálni felüdülés a közel 35 fokos meleg után.  Van valami megfejthetetlen titok, valami varázslat abban, ahogy a légörvények egymásnak feszülve viaskodnak. Basszus túl sok Apokaliptikus filmet néztem mostanában? Ahogy itt pötyögök,miközben a viharos szél meg-meglibbenti a függönyt, egészen az arcomig, a combomon érzem Töpi kutyám heves szívverését, mert Ő velem ellentétben, halálra rémül, miközben én “itt a piros-hol a pirosat”, azaz lesz-e vihar, vagy sem esélyeit latolgatom.  Ez van velem, és kicsi Töpörtővel. Hm. De mi lehet Sanyával, vagy Bálinttal, akik naphsszat koldulnak az utcán mindennapi betevőikért. csak állnak és várnak. Némán, mert azt a törvény – legalábbis  egyelőre – még nem bünteti. Mindkettőnek volt rendes munkája, svájci hitele, és csaldja is. Volt!-mondom. Könnyen lecsúszhat az ember, és védőháló nélkül ugrani. Mivel szociális hálónk ugye nincs, elég veszélyes, halálos is lehet. A hajléktalan szállón robotszrűen teszik fel a kérdést – empátia nulla, mintha nem emberből lenne – -Nappal szeretne itt tartózkodni- a melegedő szót nyilván nem használhatja a 35 fokos melegben – ,vagy éjjel is bejárna? -odabent árad a bűz, a reménytelenség szaga, és azon gondolkozom, vajon van-e innen visszaút. Szóval némán állnak az utcán, és a járókelők könyörületes pillantását elkapva egy százasban, vagy ötvenesban reménykednek. Van, ainek könyvesboltjai voltak, és némán koldul (hogy a szívem szakad meg), és egy rozzant ház kicsiny szobáját bérli havi ötezerért. Mennyit kell állni, hogy csak a beázó lakbérre teljen? mennyit kell állni, hogy egyen, folyadékhoz jusson? ha beteg kiváltsa a gyógyszereit? jajj! bocs, majdnem elfelejtettem TB-je sincs, szóval beteg sem lehet! Mondják, az ember mindent visszakap, amit élete során ad. Az univerzum dolgozik. mivel Sanya mindig is jólelkű, segítőkész emberként élte életét még nem a fosban, a szarban tengődik. De  vajon meddig? Másik emberünk három napja ül ugyanazon a helyen mozdulatlanul, összevert arccal. Segítenél neki egy kis pénzzel, hálózsákkal, élelemmel, de amikor belekezd történetébe, hogy volt börtönben is, mert lopott, és volt felesége is börtönben csücsül – mindezt röhögve előadva – valahogy, de mégis az éhes, éjjel fázó embert látva benne, a szívem megkeményedik. Emberünk azóta is egy belvárosi kis lyukban húzza meg magát éjszakánként, nappal szemével kéreget, és fogalma sincs, hogyan tovább. Éllettörténetéhez folyamtábra kellene, mert annnyira zűrzavaros, de lehet, hogy a mese összefüggéstelensége kezeletlen epilepsziájának köszönhető, mert ugye gyógyszer az nincs, és pénz sincs, és ami a legmegdöbbentőbb számomra: MEGBÁNÁS! sincs……. Éjjel 11-kor ( bassza meg a jó szívemnek köszönhetően), mégis egy hálózsákkal, némi pénzzel, kajával, és gyógyszerrel a kezemben kajtatok, hogy segítsek rajta.A büntetését leülte, de hiába a bűnhődés, nincs lépcső, ami legalább az emberhez méltó élet szintjére felhozná őt, bár nem tudom, ha lenne is kaptató, megtenné-e rajta az első lépéseket. munka (szerintem ilyenkor teljesen mindegy mi, csak fizessenek), papírok beszerzése, bankszámla nyitása, és így tovább…. Így függne össze? Ez lenne a bűn és bűnhődés lényege????? Miközben azon rágóom, hol húzhatja meg magát egy ilyen viharvert időben, az önkormányzati rendeletet próbálom kibogozni, amit a megmondó emberek alkottak meg még 2015-ben. A lényeg : némán még lehet. Azt a koldulást még nem büntetik, és ez ha úgy veszem, tökjó, mert utcán, vagy szobában, tető nélkül, vagy fedél alatt valahol mindannyian ezt tesszük. Némán koldulunk mások szeretetéért….

Szurikáta

2018 május 30. | Szerző: Rácz Gabriella

Töpivel,szájában egy csipogó,mûanyag csirkecombbal(úgy érzi,legnagyobb ajándékát kapta meg tőlem,és nem-nem kérem szépen nem érhet senki hozzá rajta kívül),szóval kis ebemmel,Békéscsaba belvárosában, a csobogó kutak,és az illatozó rózsatenger között (fújj,de giccses),egyszerűen nem értem az embereket.

Igen,folyton ezen kattogok,mert egy végigolvasott éjszaka után,irdatlan dudálásra ébredek,mert a belvárosban (valljuk be őszintén ki a francnak van kedve nyolckor elállni a kocsival,amikor a 35fokos ékszakákon csak a hajnali fuvallat símogat álomba),szóval nyomja a dudát,mint az állat,és tudatalattim azt súgja,nekem szól. Hálóingben lerohanok namasztézni,mea culpázni,és arrébb állok,de a szélvédőmön már vár is egy szerelmeslevél,mely szerint nagyon megüthetem a bokámat,ha itt parkolok! Nem minősül ez rágalmazásnak? Önbíráskodás? Vagy ilyesmi…visszafekszem,de nem hagy nyugodni ez az elemi erejű gyülölet! Zuhany,a reggeli álomkávém,és már lent rovom a lépéseket(mert igen,10ezer kell naponta a depi ellen),a szélvédőmön már(-bár lassan június van) mikuláscsomagot kaptam 2900forintos csekkel, amin nem az összeg a felháborító,bár az sem kevés,hanem az a kárörvendő gyülölet,amit a közelben dolgozó hölgy közöl velem:,, jól gondoljam meg,hol parkolok,mert ők aztán intézkednek.”

Aha.Már értem. A Mikulás kiskoromban is reggeli meglepetés volt,csak szánnal érkezett, szeretet-szánnal,ajándékkal, most dudált is:-) ! És,csomag is volt ! A krampuszokat megspórolták,mert a bünti is ott volt a csomagban! Kinek ártottam én,hogy egy putyin-i bűnszervezett áldozata lettem?

Most váltok!

Nem hagy nyugodni ez a bizonyos Szurikáta-ügy! Mert pontosan a véletlenül hibát elkövető kisfiút gyülölködő,fenyegetőző felnőttek ijeszgetik a neten. Mindenki követ el hibákat! Talán még a vadaspark is,na de mi történt itt ezekkel a felnőtekkel?Talán vert az apád gyerekkorodban? És egy 12 éves kisfiún akarsz bosszút állni? Te nem bliccelsz a metrón? A vonaton? Ahol csak tudsz? Ezt tesszük mi, kelet-európaiak! Szeretnénk mindent megúszni! És ezért ölnénk is,kínoznánk is ártatlan,csupán kíváncsi gyerekeket! De remélem,csak írásban,mert Te,aki ilyet leírsz egy kisfiúról,hogy halált és szenvedést érdemelne mert megőlte-állításod szerint a cuki kis állatot- nem teszel semmit! Érted? Nem bánthatod ezt a kisfiút! Sőt! Senkit sem! Mert az ugyanolyan,mintha,Te őlted volna meg azt a kis állatot. És te valóban megőlted volna!

A kisfiú csak le akarta rázni a kezéről,mert harapta! A harapás fáj! A kisfiú csak kíváncsi volt,mint minden gyerek!  Holnap vegyél parkolójegyet,tartsd be a sebességkorlátokat,ne bliccelj a vonaton,vagy a metrón, mosolyogj,hogy élsz, és azt ajánlom-most a késő esti híradót nézve- ne merd gyülölni a menekülteket, és fizesd be az adódat!Európai módon! (tovább…)

Őrültségre, őrültség!

2018 május 14. | Szerző: Rácz Gabriella

Pontosan 6 évet adtam az életemből, és pont azt a 6 évet,amikor még biztonságosan,félelem,rettegés nélkül szülhettem volna kisbabát….A rohadt életbe-gondolom-,amikor lassan lépkedek a gyulai kórház pszichiátriai osztályának férfi részlege felé. Egy sráchoz igyekszem, aki nagyon közel áll hozzám, annyira,hogy már lassan 20 éve teszem meg ezeket a lépéseket szinte rezzenéstelen arccal, gyomorgörcs nélkül. Inkább elidőzöm a két évtized alatt hatalmasra nőtt gesztenyefák alatt, megpillantok egy hatalmas pókhálót, amin meg-megcsillan a lemenő Nap fénye. Nézem a padon ülő embereket. Nyugalom,és béke, megállt az idő. Tudom,hová érkezem. Miért lenne az meglepő,hogy valaki azért készül ki,mert segítségkérésképpen valaki önszántából úgy dönt,bemegy a pszichiátriára,majd újra visszakerül,mert kikerülve onnan bolondnak titulálják a munkahelyén? Vagy miért botránkoztatna meg az a tény,hogy egy srác hiába vágyik a szülői szeretetre,csak visszautasítást kap. Megjegyzem,senki ismétlem senki nem látogatja! Vagy akadjak ki azon,hogy a megfigyelőben egy olyan 30éves srác fekszik totál leszedálva,aki öngyilkos akart lenni egy szerelmi csalódás miatt? Vagy mert valaki nem tudja feldolgozni,hogy két diplomával,3 felsőfokú nyelvvizsgával közmunkásként tervezheti nem létező jövőjét? Az ijesztő ebben mégis az,hogy teljesen rezisztens lettem,vagy? Vagy totál normálisnak találom azt a tényt,hogy őrült helyzetekre,őrült körülmények között csak őrültséggel lehet reagálni. Attól,hogy az ember szomorú,amit nem szégyell megélni,még nem beteg.És igen létezik olyan szenvedélyes szerelem,amikor annyira szereted a másikat, magadnál is jobban,hogy az életedet is odaadnád érte! Sokan nem ismerik ezt az érzést. Pedig igen, létezik! Na jó! Mi pszichocsajok azért gondoskodunk arról,hogy kellő mértékű drámai hatás mellett , még időben megmenthetőek legyünk! Vagy nem?

Love pont húúú

2017 március 21. | Szerző: Rácz Gabriella

Az teljesen nyilvánvaló, hogy mindenki az igazit keresi. Egy régi mondás szerint, aki keres, az talál-de sajnos nem mindig azt találja amit keres. Kb. ’90-es évek végétől beindultak a társkereső oldalak – azt vélelmezem, hogy valóban segíteni akartak a pararell történetek végtelenbe való összeéréséhez.

Csak hogy…

2017 márciusa: főhősnőnk dekoratív, céltudatos,”nekem mindenem meg van (pénz,lakás,autó) csak egy társ hiányzik” elkeseredett érzésével, több zátonyra futott próbálkozás után, regisztrált az említett oldalak egyikén. Akkor még nem sejtette, hogy egy korrekt oldal aktív résztvevője helyett, egy velejéig romlott pornóoldal VIP-es tagja lehet. (természetesen nem ingyen)

Mit remélhetünk egy VIP-es tagságtól? Teljes joggal azt, hogy egy színházi előadáson vagy egy koncerten, nagyobb rálátást, hallhatóságot, mélyebb interaktivitást kapunk, amely főhősnőnk esetében megtörtént, csak nem pozitív, hanem sokkoló értelemben. Mint egy jó étlapon rengeteg menüből válogathatok, mert chat-elhetek, flörtölhetek, szívecskéket küldhetek, hozzáférést engedélyezhetek , letilthatok, és a menü legínyencebb pontja, akár pornógráf albumokat is nézegethetek. Főhösnőnk romantika, udvariasság, és az ismerkedés kezdeti stádiumát fénysebességgel átugorva hatalmas, (22 cm hosszú,8 cm átmérőjű) péniszekkel találta magát magánkívül. (De hogy itt mindenkinek ekkora van?)

Számomra hihetetlen, hogy egy magát gyógyszerkutatónak kiadó, jóképű, 43-as pasi (persze hogy 22-es és 8-as paraméterekkel) úszómedencés házzal, itt keresi az igaz szerelmet. Majd gátlástalanul közli legintimebb zavarát azzal kapcsolatban, hogy akár 2-3 meneten keresztül is szerszáma merev marad, és legnagyobb félelmét az okozza, hogy szexuális intenzitását hősnőnk vajon bírja-e szusszal. Majd röviden egy SKYPE cím elkérésével rögtön meg szeretne szabadulni magvas terheitől. Normális-e ha a ,,Szia” megszólítás és a befogadásra váró méreteinek közlése után, szinte mindegyikük, a lényegre térve, szexuális  szokásaikat felsorolva (a teljesség igénye nélkül) a következőkre térnek rá:

– Borotválod-e a puncidat?/-Négyen lennénk, Te,a férjem, én és a kiskutyánk. (a kutyus,aki nyal-fal attól függ, hogy a kockacukor hová kerül) HOL VANNAK ITT AZ ÁLLATVÉDŐK!!!!!

Következő eset: – Hárman vagyunk férfiak, akkora élvezetben lehet részed, hogy mindhárman végigmegyünk rajtad, és te is kielégíthetsz bennünket. (REMEK!!!!!)

És most mielőtt Kedves Olvasó rosszul lennél, mert engem is a hányinger kerülget zárásképpen csak néhány kérdés: erről miért nem beszél senki? És ha így van akkor épp itt volt az ideje, hogy Napfény kerüljön az elhúzott függönyök mögé, és persze nem ártana szellőztetni sem, mert úgy tűnik itt bűzlik minden.

Ha egy újság apróhirdetésében a szexualitásnak még csak a legapróbb jelét is észlelik, a hirdetést letiltják, vagy a hirdetőt busásan megbüntetik. Akkor ez az oldal, ahol a fajtalankodás, a pornográfia legsötétebb, legperverzebb ,legbrutálisabb fajtájával találkozik a “szerelmet kereső” aki, mindezért nem csak a lelkével fizet, legálisan, büntetlenül szedheti áldozatait mind kutyus, mind ember formájában?????

Így főhősnőnk számára továbbra is marad (egyelőre) a Plátó-i szerelem és hogy a lónagyságú szerszámok helyett inkább a fehérlovon érkező hercegről álmodozzon tovább. Hozzáteszem: helyesen! 🙂

Wikipédia: A szexuális kapcsolat nem összekeverendő a szerelemmel.

“A boldogság nem a külső gazdagságtól, nem a körülményektől, hanem, az intimitás megélésének képességétől függ.”

Isabelle Filliozat /francia pszichológusnő

Komfortból az erogénbe, avagy a szezonális-fazonális

2017 január 31. | Szerző: Rácz Gabriella

  Azt mondják “Merj nagyot álmodni!”     Megtettem.         Emlékszem, amikor csörgött a mobilom azzal a bizonyos osztrák számmal, és a tulajdonos közölte velem, hogy még azon a héten ki kellene jönnöm Hintertux-ba, mert teltház lesz, és nagy szükség van rám a Beauty-n, gyáva módon egyből igent mondtam, pedig féltem.     Féltem a távolságtól, a magasságtól, mert szó szerint itt vagyunk az Isten háta mögött, a világ tetején. Mindentől, és mindenkitól távol. Távol a reggeli kutyasétáltatástól, a kávém illatától, a Testvéremtől, és igen még a temetőtől is. (nem akarok meghalni, a szüleim sírjára gondolok, mert igenis szükségem van arra időnként, hogy kimenjek Hozzájuk!.) Tudom furán hangzik,de engem ez megnyugtat.         Aztán megérkezel, eltelik néhány nap, majd néhány hét, és rájössz, hogy azok a dolgok, amelyek ijesztőek voltak kezdetben számodra, az egyetlen faktor, amely élhetővé teszi ezt a fajta életet.     Igen, igazad van, amikor azt mondod, itt vagyok a világ egyik legszebb helyén, és azt csinálhatom, amit imádok csinálni, és ebből a szempontból hálás is vagyok a sorsnak,de valljuk be őszintén tettem is érte rendesen.         Aztán amikor rájössz, hogy nemcsak valakinek az álmában, hanem a sajátodban is benne vagy, még örülsz is, mert a statisztikák szerint a Föld népességének csak 3 százaléka él meg abból, amit szeret csinálni. Ha úgy vesszük, ide kerültem én is és bár azt gondoltam, diplomás emberként Eric Berne  könyveit bújva , volt újságíróként értek az emberek közötti interakciókhoz, be kell vallanom: ebbe nagyon csúnyán belebuktam. Nem tudtam, hogy engem mindenhol kinéznek azért, mert mondjuk úgy, nem jön fel a bányából a szén, ha lemegyek, és még a szakmámat is tudom, hogy van bennem alázat, szorgalom, hogy mérhetetlenül kilógok a sorból, mert nem drogozom, nem dohányzom, nem iszom, így nem is züllött le az arcom a gravitációtól  a koromhoz képest röghegynyi ráncossá, sőt! Nagyon jó érzés, ha az embert 28-30 évesnek nézik,de az már nem olyan jó, amikor azt vágják a fejedhez,”mert Neked biztosan könnyű életed volt” Olyan tulajdonságaimat véltem itt felfedezni, persze a körülöttem lévő jószándékú kollégák elmondásából, hogy feleselek, mondjuk úgy:” visszapofázok” (bevallom soha életemben mégcsak bele sem kezdhettem, mert Apukám nézése elég volt ahhoz, hogy befogjam a szám), nem tudtam, hogy a rangidősség számít, vagyis az ülhet le az étkezőben az asztalnál éppen aktuális  szabad hehyre, aki hamarabb mosta itt a követ, vagy lapátolta a havat, és azt sem tudtam, hogy a Beauty-n dolgozni egyenlő a hiarerchia csúcsával .   Nem volt szándékomban beköltözni otthon sem a Big Brother Házba,de itt mitagadás, sikerült. Láthatatlan, képzeletbeli kamerák, és mikrofonok vesznek körül a nap 24 órájában, és az adást is napi 24 -ben nyomják .   Tudunk itt mindenkiről szinte mindent. Roppantul elszomorít, hogy a kollégáim “zöld övezet” lakói, egyfolytában füveznek, ami akkor lett gyanús,amikor az érintett illető már harmincadjára vitte ki ugyanazt a kaját, ugyanahhoz az asztalhoz, és amikor még józan kollegája figyelmeztette erre, egyáltalán nem találta furcsának a dolgot, vagy nem tudtam, vagyis nem vettem észre, hogy a szállodában dolgozó pasik szinte mindegyikével lefeküdtem.     Kár, hogy ebből nekem semmilyen élvezet nem jutott, csak a mérhetetlen csalódás azokban a  emberekben, akikben kezdetben vakon megbíztál. Vagyunk itt egy-ketten, akik nyitnánk a kapukat a lelkünk felé, és adnánk is másoknak,de viszonylag hamar rájössz, hogy csak a szádat zárhatod, mert  a szállodában uralkodó farkastörvények kegyetlenül rád is vonatkoznak. Valahogy minden pletyka része leszel, még akkor is, ha jót akarsz, ha hallgatsz, ha Te vagy minden titkok hordozója és őrzője, csak veszíthetsz. Hogy miért?     Fogalmam sincs, mi történt ezekkel az emberekkel itt, akik már 3-5-10, vagy 20 éve nyomják a szezonokat. Legközvetlenebb kapcsolatot az alkohollal és a droggal, és a vibrátorukkal ápolnak, és még te vagy tapló, érzéketlen, és empátia antiszociopata, ha nem rokonszenvezel a SPA -részleg 70,80, de legyen csak 50 vagy 60 éves nudistáival.Elképzelem, ahogy ezek a vendégek vacsora közben átnézve a szomszéd asztalhoz, nem a mellettük lévő pár arcát, szemét, száját, ruháját látják, hanem ahogy totál meztelenül megbeszélik két izzadás közben, másnap melyik sípályán veszélyeztetik halálra életüket.Az már más kérdés, vajon hány pasi, és nő gondol este a párjával való szeretkezés közben arra a nőre, vagy pasira, aki akkor este pucérságával izgalomba hozta. Hol itt a titok kérem szépen, vagy a varázs? Már meg sem lepődsz azon, amikor a masszázs asztalon előtted heverő pasi pénisz-masszázst szeretne, vagy arról érdeklődve, meddig dolgozol felajánl akár 1000 eurot is, csak ugorj be a 216-osba, mert Ő ott lakik.       Miküzben a személyzeti étkezőben elhányod magad a kosztól, és a bűztől, ami körülvesz, és pofátlanul rád fújják a füstöt, miközben ennél, a kinti vendégek kükemény eurokat fizetnek a látszólagos csillogásért, miközben a felszín alatt minden rohad.Tényleg örülök, ha nem köpnek bele az osztrák konyhások a levesembe, mert annyira utálnak minket. Annyira, hogy a konyhán dolgozó Runcájsz, és párja Panka a vacsorából megmaradt desszertet sajnálják tőled, és inkább kidobják a kukába. De miért is? Nem értik miért vagy itt. Nem értik, miféle folyamat áldozata lettél a saját hazádban, hogy ki kellett jönnöd, mert csak itt találsz viszonylag megfizetett munkád. Hozzáteszem, nekem szerencsém van, mert nem kell mosogatnom cak-cak-cak tempóban, és nem kell betennem éjjel fél tizenkettőkor a mosokonyhában a gépekbe a törölközőket, hogy másnapra elég tiszta legyen. ( Jó a rendszer, nem?)   Igen, a szobalányok….ott is rendesen van meeting, a ki, kiről, kinek mit állított témában, és valaki rendes eligazítsát tart megalázó módon a takarítás fortélyairól úgy, hogy a tiszta szívvel, lélekkel rendelkezők belebetegszenek a gonoszságba, akár 4 hétre is. És igen.Itt nem lehetsz beteg. Lázasan, becsípödött, vagy kiújult sérvvel is dolgoznod kell, mert különben megköszönik eddigi közreműködésedet. É sitt van az önismeret ugye,vagy inkább annak hiánya mert valaki , azzal próbálja jóemberré programozni magát, hogy napjában többször, jó hangosan, érthetően mindenki tudtára adja, hogy Ő annyira jó ember. Mert, ha még más mondja ezt rólam, az ok, de magamról ilyet állítani, több, mint nárcisztikus, azt hiszem. Megy itt az elkurvulás, a másik nyírása, kikészítése, a rosszindulatú pletykálkodás rendesen. Ha hagyod! 🙂  

Hazudni boldog hitvest! 2.

2016 október 21. | Szerző: Rácz Gabriella

Basszus! nem hiszem el, hogy a kozmetikai székben kényelmesen elhelyezkedve (végre ideáig is eljutotta, hurrá én-idő!), a mellettem lévőben, Lara pasijának (ismerős a sztori? az előző, ha nem, kérlek olvasd el) feleségét kell hallgatnom.

Arra a mesterkélt vihogásra kell alfa-szintemről felriadnom, amikor pont azt ecseteli, hogy milyen BOLDOG!!!!! Mi van? Na erről beszéltem. Jön a tengerparti nyaralás sztorija, hogy azt minden évben, és mivel a srácok sem nyaralnak már mindig velük, ezért aztán ott volt ramazuri. (na képzelem) Emlékszem abban a két hétben, még nyáron a nagy forróságban Lara 14 centit vágott le egy márőszalagból, és minden nap úgy nyírta ki a centiket, mint régen a katonák, amikor már azt várták, hogy leszereljenek.  Lara annyira várta haza Mr Bi-get, hogy minden nap szoliba járt, mert ő is meg akarta mutatni, mennyire szép barnán, és drasztikus diétába is kezdett, hogy 36-os méretét, 34-esre csökkentse. Két hétig csak készült és várt. Készült, és várt. És ajándékot is várt. (megjegyzem Mauritiusról lehet is)

Ez a nő meg itt mellettem csak ömleng. Susmognak is, na de kit érdekel, miről, amikor szerintem meg én tudom a tutit velük kapcsolatban. Alig bírom ki, hogy ne ordítsam le a fejét  a nyakáról, és előtte mielőtt hallóképességét megszüntetném elmagyaráznám neki, hogy : lehet Neked szép autód – amit a férjed finanszíroz -, meg szebbnél szebb nyakéked – amit a férjedtől kaptál, szerintem azt már lelkiismeret furdalás kompenzálása gyanánt-, és borozgathattok Ti esténként a kerti teraszon – mert kellett a pasidnak az a OH-csoport, hogy elviselje tetteit-, ha tudnád, hogy milyen sztorikat ad elő Rólad a férjed a barátnőmnek,miközben a lakásom légyottjuk színhelye, hát szerintem lefordulnál itt helyben a székről.( Állítólag lusta vagy, nem főzöl, nem takarítasz, és még a gyereket is a férjed viszi ágyba esténként, miután műtött aznap hetet, és csalod is őt nyolc éve, amit a te szeretőd felesége adott a férjed tudtára!) Mit mondjak? Ciki. És nagyon kíváncsi lennék, mi lenne a nő reakciója, de természetesen a fejemben eltervezett kis jelenet, csak gondolat maradhat, viszont , hogy véget vessek áradozásának, én kezdek el nyavíkolni, hogy csíp ( hát igen 3 százalékos hidrogén-peroxid a szememben) a szempillafesték!

Állati rendes, mert együtt is érez velem(szóval most sem áll be a szája), majd miután boldogan konstatálom, hogy megmaradt a szemem, és látok is, újra belekezd, mert közeledik a karácsony, és neki mennyi, de mennyi dolga lesz.

Na most akkor ki is hazudik? Intimpistáskodik is, mert még azt is a tudtunra adja, libidója növelése érdekében billegeti csípőjét hetente kétszer hastánc álnévvel (szerintem ez annyira kurvás), mert állítása szerint ez beindítja a napfonat-csakra energiáit, és így még a  menopauza beköszöntét, is késlelteti. Najó! Az biztosan igaz, hogyha valaki kihúzza, mármint korban az ösztrogéntermelődését, toább marad NŐ! Tudjuk, hogy az ösztrogén sok mindenért felel a szervezetben, a nőket megvédi az infarktustól, az öregedéstől, de a megcsalás ellen nem írják fel receptre.

Amikor már ott tart, hogy az Ő férje (igen, hát persze,hogy birtoklunk) minden reggel ágyba viszi a kávéját ( de tényleg annál a Tchibo-reklámnál én is mindig elolvadok), és a mézeskalács receptjét ecseteli, amivel minden karácsonykor elvarázsolja férjét, hirtelen kiugrom a kozmetikus székből, mondván nekem bocsánat, rohannom kell, már az utcán kapok észbe, és Lara jár az eszembe.

Többször csengetek. Semmi. A lépcsőházba beszűrődő délutáni napfény is szomorú, nemhogy én, vagy Lara, vagy ki tudja hány nő ebben az országban, aki épp szerető, vagy épp megcsalják. Vajon hányan szorongatják telefonjukat, markolásszák egész nap, még a wc-re is magukkal hurcolászva, hátha ír az imádott lény? Vajon hányan döbbennek rá e percben, hogy -önként vállalt – áldozati szerepet játszanak? Hogy szenvednek? Hogy nem éri meg? Hogy még maguknak is hazudnak? Hogy vége lesz?

Lara anyukája nyit ajtót. Megijedek, mert nagyon szomorú, és egy papírzsebkendőt szorongat a kezében.

-Elment – mondja szívszorítóan – az additológiára. Azzal a pszichológusnővel találkozik.

Larának szakításuk óta szakemberi segítségre van szüksége, mert nem tud aludni, nem tud enni, nem érdekli semmi, és senki. Úgy érzi, becsapták.

lerohanok a lépcsőn, és az additológia irányába veszem az utam, miközben érdekes dolgokon kattogok.

Azt mondják, mindannyiónkat összeköt egy-egy ezüstszál. Egy láthatatla. Vagyis az összetartozó emereket. Gondolati szálak ezek. Annyira kíváncsi lennék, hogy Szent Estén, amikor a családok a gömböket aggatják a fára, mármint a férfi és a nő, vajon hol járnak gondolatban? Ki, hol szeretne lenni? Ki, kivel szeretne lenni? Úgy igazán, a szíve legmélyén. Ez az ezüst-mártix hogy nézhet ki azon az estén? Ki éli meg? És ki éli túl a Karácsonyt, mert kényszerből épp ott kell lennie, ahol akkor van? Hogy a francba tudnak elszámolni magukkal ezek az emberek? Amikor még maguknak is hazudnak, mert megmagyarázzák, hogy így a jó, így a tuti, hiszen a “házasság szentsége”! A büdös francot!

És a másik? Akit a Karácsony előtti laza munkanapon letudunk egy bombonnal, vagy egy aranykarkötővel? Az a másik, aki embrió pózban számolja az órákat, és a perceket, hogy tűnjön már el ez a három nap, és az a halott január elseje is, amikor mély, másnaposan szuszogó hó borítja a tájat, és úgy érzed, egyedül vagy ezen az egész bolygón? Hogy a francba megy ez?

Tudom-tudom. Nem én fogom megtalálni ezekre a költői kérdésekre a válaszokat, és valljuk be őszintén ez a jelenség már úgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a tinikor. Vagy a levegővétel.  És valahogy mindenki megússza. ( csak az a szerencsétlen csiga nem, akinek a kipreparált házát kapta ajándékba Lara Mauritiusról).

 

Azért mélyen, legbelül, hiszek a gondolat teremtő erejében.