MIND-EGY

2013 február 7. | Szerző: Rácz Gabriella |

Vigyázat! Öveket bekötni! – csak spirituálisaknak, de felőlem Őrültnek is nevezhetsz, nekem MIND-EGY!

Talán érezted már Te is úgy, hogy Ő az igazi? Igen, talán beszéltél már valakivel egy üzleti találkozó után több órán keresztül (persze akkor nem tudod, mert olyankor megszűnik az idő), olyan közelségben és mélységben valakivel, mint még soha. Itt nem kellett feliratozni a látszólagos mondatok elhangzásánál a lélek nyelvét, mint abban a bizonyos Woody Allen filmben, mert itt nem volt tabu. Nincsenek “időjárás-gondolatok”, az “annyira régen vártalak-helyett”.

Talán magam is nehezen hiszem el, de megtörtént… A sztori akkor, két évvel ezelőtt kezdődött. Aztán Ő elment. És én is. Tapasztalni, még inkább keresni, jobban fürdőzni a fájdalomban, a másik hiányában.

Innen visszafelé nézve, a pontok, minden egyes pont összeáll, mi több összekapcsolódik. De akkor, két évvel ezelőtt ezt nem is sejtettem.

Tavaly, amikor már majdnem feledésbe merült a boldogság lehetősége, mert van olyan megalkuvó az ember, hogy a szarba is belenyugszik, és képes mindezt még meg is magyarázni (behazudni) magának, szóval tavaly, amikor mindenki a változásról beszélt, meg a pólusváltásról, a rezgásszámemelkedésről, bizonyos űrhajókról, amikbe nem szabad beszállni.), és én is ennek tudtam be gyarapodó migrénjeim számát, Ő Dundee-ban volt egy spirituális konferencián, én a nappali szőnyegén vártam a házunkba bevetődő repülőt, hogy történjen már valami.

Egyetlen mondat bebillentyűzése a klaviatúrán, -akkor gyenge pillanatnak, később sorsfordítónak titulálod-, szóval egyetlen kérdő mondat Hozzá, este , cseten a Facen, és beindul a dominóelv.

Tud az ember annyira magányos lenni, hogy belemegy  – utólag – nevetségesnek látszó szitukba, de EZ, nem az volt.

Hiába is keresnék rá kézzel fogható magyarázatot, nincs. Csak egyetlen létezik: ennek így kellett lennie. Akkor éjjel begépelni azt a mondatot, és utána valahogy rajtad kívül,de mégis Veled megtörténnek a dolgok. “Kedves P.! Ebben a földi életedben, már örökre kint maradsz Angliában?”

Biztonságot érzel a távolság, az ő ott, te a nappali szőnyegén heverve – helyzettől, hiszen annyira nagy baj nem lehet- gondolod -, az ilyen pasik csak a 10 pontos kozmocsajoknak válaszolnak. De nem így történt. Sok-sok átcsetelt éjszaka, és a monitorom egy beszkennelt repülőjeggyel lepett meg… Valaki, aki átrepüli miattam a tengert. Valaki, aki meg akar ismerni. Valaki, aki találkozni akar velem, mert állítása szerint már régóta keres. (és én is őt) Valaki, aki mindenféle játszmázás, sakkozás, érdek nélkül bele mer lépni abba az őrült folyóba, vagy tengerbe, amibe sokan nem. Sokáig azt hittem, én sem.

Jó-jó, tudom, a változást elsősorban miattunk, saját magunk miatt kell meghozni életünkben. Ez mind szép és jó,de valljuk be őszintén, a langymeleg kaka biztonságos világából kilépni, minden biztosnak hitt illúziót ott hagyni, bizonytalan, túlélő üzemmódban élt életünkben, nem árt egy felénk nyúló, segítő kéz.

A gép, november elején landolt Magyarországon. Aztán távol a világ zajától, mobilok, óra, és mindenféle kötelezettség nélkül, végre elhiszed: létezik.

Ma már én is azt hiszem, kegyelmi időszakban találtam rá. Mert, bár – és ezt Ő is tudja – nagy árat fizettem érte, olyan árat, amibe mások beleőrülnek, mégis azt mondom, így utólag visszapergetve a “flmet”, életem filmjét: megérte. Volt értelme azokkal a démonokkal küzdeni. Volt értelme, megjárni a poklot.

Azóta nincs sem tér, sem idő. Az én átminősült MI-be. Megérkezése után, a hatodik napon, ott, azon az eldugott helyen kérte meg a kezem (álmaimban sem hittem volna, hogy ez különbül történik meg valaha az életemben, mint ahogy Ed Harris kéri meg Juia Robert kezét az “Édesek és mostohák”-ban).

Ő döbbentett rá, hogy hálásnak kell lennem minden egyes itt töltött percért, megtapasztalásért. És én igyekszem. Nagyon igyekszem. És szeretnék még sokáig hálás lenni….ha van még idő-m, ha Ő is úgy akarja…