Elfeledkeztél Kisanyám!

2013 február 12. | Szerző: Rácz Gabriella |

Szokásos vasárnap délutáni sétánkra indulunk V.-vel, barátnőmmel a parton. Sétánk témája, mely szerint megfejtjük a titkot: hogy a nők férfit, a férfiak, nőt akarnak, mi a Vénuszról, ők a Marsról, na és persze ott van a “szerelmi háromszögek” örök, megfejthetetlen témája. Épp a minap emeltem le a könyvesbolti polcról egy pszcihiátárnőnek (naná, hogy amerikai), a szerelmi háromszögekről írt esettanulmányát, állítása szerint, a légyottok jelenléte a háttérben meghúzódó állandó kapcsolatokra akár még “áldásos” is lehet. (most erről inkább “idegből” nem írok, majd később, ha sikerül a most még baromságnak vélt állításon felülemelkednem)

V.-vel éppen egy aktuális háromszöget szeretnénk “két-szögre” redukálni, ezért előbb mindenképp a mögötte rejtőző négyszöget kell megfejtenünk. V. ismerőse E. elvált, mert E. férje lebukott , közvetlen kolleganőjével édelgett éppen, amikor E. bevásárló kosarával a karján lépett be “idillinek” hitt otthonukba. Tehát, ha E. férje nem bukik le, akkor még mindig, a kívülről tökéletesnek látszó házasság látszatát keltve kétgyerekes, férjes, azaz “családos” nőként nézhetnénk őt, de szerintem az éremnek mindig két oldala van.

Ez az átka, vagy éppen a varázsa? a légyottoknak. Amikor az asszony nincs otthon, nincs mese, akkor van idő, csinálni kell. Sosem értettem, hogy mehet ez “időre”??? (ok. – tudom, az értelemnek és az érzelemnek, semmi köze egymáshoz)

Éppen ezen filózunk barátnőmmel, amikor egy közelgő “kandúr” megjelenésére leszek figyelmes. Vezérbikánk, teljes felkészültségben érkezik (kigyúrt felsőtest, trendi öltözék, -gondolom a kellő óvintézkedéseket is megtette, hátsó farzsebben egy óvszer formájában) – délutáni vadászatára.

Alfahímünk persze robogón érkezik.( az annyira menő.) Közel érkezve hozzá, mindhárman konstatáljuk: ismerjük egymást. (Na bumm)

V. barátnőm közeli ismerőseinek fiát tisztelhetem a sármőr személyében, aki minden előítéletem ellenére (nekem is vannak), nemhogy jóképű, de még értelmes is. (Ajajj)

– Olyan jó itt nálatok vidéken – áradozik V. barátnőmnek, aki látszólag őszintén örül a találkozásnak.

Nálam viszont kellően kiveri a biztosítékot, mert utálom ezt a pesti-vidéki megkülönböztetést. Box-kesztyű felhúzva, a meccsre készen állok, még akkor is, ha tudom, Minden igyekezetem ellenére, akár veszíthetek is.

– Szerinted mi ez a vidéki jelző? – kérdezem a srácot, sértődöttségemet nem álcázva. – Úgy értem, ezt sok pesti  használja, és úgy érzem pejoratív értelemben, és nem feltétlen azért, mert ilyen csendet, és nyugalmat még a Római parton sem találsz. Az országot nemcsak politikai, hanem földrajzi értelemben is két részre osztjuk – talán öntudatlanul is – Pestre, meg “vidékre”. – fejtem ki véleményemet a ráadásul még rendkívül kellemes illatfelhőt is árasztó csődörnek.

– Tudod – tegez le élből – nektek vidékieknek az a bajotok, hogy nagyon el vagytok kapatva.

– Tényleg? – felelem. ( a téma kezd érdekessé válni)

– Aha! – válaszol – A pesti lányok sokkal öntudatosabbak, könnyebben feltalálják magukat bizonyos helyzetekben…

– Egészen pontosan mire gondolsz? – kérdezem. Mert abban biztos vagyok, hogy a japán selyemakác és a tuja megkülönböztetése sokak számára okozna gondot, különösen, ha a gondozásukat , pláne, ha a kapálást, vesszük figyelembe, mert a műkörmöknek annyi. – (jujj most megsértettem)

– Nem, nem úgy értem  – folytatódik a párbeszéd, részéről teljes higgadtsággal (Hűha még önuralma is van, amivel jelenleg én épp nem büszkélkedhetem.) – A pesti csajok pontosan tudják, mit akarnak, milyen életet szeretnének élni, milyen kaját enni, milyen autóval járni…

– Ahaa! – válaszolom , mosolyogva – most már értem! – Tudod, az itteni csajok is tudják, hogyan szeretnének élni, csak nálunk  – többnyire – az a különbség, hogy pusztán szeretetből és nem csupán érdekből vannak együtt minimálbéres , vagy éppen munkanélküli párjukkal.

– Ne vedd már annyira zokon – nyugtatgat Ő engem! – nem erre gondoltam.

– Valamiről elfeledkeztél “Kisanyám”! És  jön a Kaszpi- tengerhez viszonyított tengerszint feletti magasság, aztán – és már kapaszkodnom kell – jól levizsgáztat Popperből, sőt! Csernusból is. Nincs mese, a csatában elbukom, a bástyára kitűzi a zászlót.

Mély csend. Majd közli, sietnie kell, épp randira igyekszik. Hárman, a szélrózsa minden irányába szétszéledünk. Szomorúan konstatálom,  ma sem sikerült megfejteni a titkot, mely szerint a Férfi, Nőt, a Nő, Férfit akar.

A bejárati ajtónál a lakáskulcsomat keresem lázasan. Kotorászás közben a “valamiről elfeledkeztél Kisanyám” – mondat motoszkál a fejemben, és igen végül is – azt gondolom – a srácnak sok mindenben igaza van. És én sem várhatom meg az ajtó előtt a menopauzámat.