Te inkább adsz, vagy kapsz?

2013 február 18. | Szerző: Rácz Gabriella |

A minap azt kaptam G-től, hogy az áldozati bárány szerepében tetszelgek.

Na bumm! Ez úgy betalált, hogy napokig bámultam a plafont (ohne blogbejegyzés). Három, négy napi rágódás után, nyálcsorgatós alvásomból felébredve, úgy döntöttem, többet nem gondolok rá.

De valahogy mégis bánt a dolog, mert habár nehezen bírom a kritikát, de azért bírom, ezt talán nem érdemeltem meg.

És ha már itt tartunk, gondoltam körüljárhatnánk a témát, ha más nem, legalább a wikipédián megnézed a fogalom jelentését. Én megtettem. Ezt is, igen, mint annyi mindent eddigi életem során.

Ha hétköznapi, és nem vallásos értelemben vetítem rá a fogalom jelentését mindennapjaimra, hoztam már áldozatott emberekért, másokért, és tettem ezt oly természetesen, hogy – talán – észre sem vettem. (Najó, ez így ilyen formában nem igaz, mert az utóbbi időben egyre többször teszem fel a kérdést: vajon Ő is megtenné értem?)

Szóval hoztam már áldozatot másokért, váltam már én is áldozattá, de sohasem követeltem mások áldozatát.

Áldozati bárány szerepében tetszelegni azt gondolom, elég pejoratív dolog. Bárjogy is gondolta G., nem volt rá alapja. Ha leírnám most részletesen életem elmúlt 15 évének történeseit, valóban azt tenném. De nem teszem. Egyrészt, rég tudom, hogy spirituális értelemben, én vállaltam be ezt az utata. Kétséges volt, hogy sikerül, de eddig úgy tűnik átmentem a vizsgán. Másrészt, ez az én életem, velem történtek meg ezek a tragédiák, és aki nem volt ott, aki nem élt át még ilyet, na az a személy illet ilyen jelzővel.

Persze könnyen vágjuk a másik fejéhez: “Mással is megtörtént, ne aggódj!” DE a fene egye meg, mindez velem történt!

Mitagadás, először megsértődtem, haragudtam, gyűlöltem őt, mi a f…szt képzel ez magáról? – kérdésekkel volt tele a fejem, aztán beláttam, hogy nem haragudhatok G.-re, mert fogalma sincs… Minden józan, és reális számítás szerint majd lesz, de ez sem vígasztal. Akkor Ő is majd valamilyen szinten áldozattá válik. A fájdalom áldozatává, az üresség áldozatává, a “nem tudom mit tegyek?” áldozatává.

Mert “egyesek élete – és hogy egy kedvenc filmemből idézzek – tökéletes, akár egy kör, míg legtöbben – ide tartozom én is – most írjuk életünket.” Mi van akkor, ha nem magadra koncetrálsz folyton? Mi van akkor, ha életed minden egyes pillanatában úgy cselekszel, hogy nem a Te saját szemponjaid az elsők? Mi van akkor, ha nem állsz be az önző f….szkalapok sorába, akik semmilyen dolgot nem vállalnak be csak azért, hogy a másik egy  kicsit boldogabb legeyen? Túl idealista? Lehet.

Várj! Még fokozom: Mi van akkor, ha önzetlenül cselekszel másokkal, mert egy kicsit boldogabbnak akarod Őt látni úgy, hogy közben a saját boldogságodról is megfeledezel?

Áldozattá válunk, áldozatot hozunk, áldozatot követelünk… látszólag vagy valóban? És mennyire? Ez van.

Én el tudok (magammal) sokáig számolni e tekintetben. Te hol állsz az áldozati skálán?

Mert tudod, sokszor valóban áldozattá válunk, kisebb nagyobb veszteségek, támadások érnek minket. De az igazi csorba nem akkor esik a bátorságunkon, hanem, amikor el kezdjük feldogozni ezeket. És akkor, amikor az, akiben bízunk, mindebből semmit nem vesz észre…..

Te inkább adsz, vagy kapsz?