Pánikban

2013 április 2. | Szerző: Rácz Gabriella |

 Tudom, ma Húsvét van, (vettem észre ezt többek között abból is, milyen sokan lettek olyan nagyon vallásosak az utóbbi időben) – igen, döbbenet számomra, mer a „múlt rendszerben” még mást „vallottak”, szóval ma Húsvét van, és nem a feltámadásról, vagy Isten szeretetéről szeretnék álszent szöveget pötyögtetni.

A mai nap több szempontból is tanulságos volt.

Mondják, fejlődés abban van, ha kilépsz a komfortzónádból. A kocsim szerelőnél, én a buszmegállóban. Valóban néha nem árt felállni arra a „bizonyos asztalra”, és más szemszögből is megnézni a már-már elfelejtett dolgokat.

Kétszázharminc forintért eljutsz (párban, szóval ezt szorozd meg kettővel) a második Anyukádhoz, a sonkával, sütivel és mindenféle  „földi” jóval megterített asztalhoz a közeli településen. (kedvesed Édesanyjához)

A buszon ülve, ahogy előre robogunk az úton, de visszafelé az időben (legalább 50 évet), tényleg szemet gyönyörködtető a lemenő nap fényében a pusztát kémlelni, ami képként valóban szép,de a döbbenet, hogy a zöldellő táj kékjét a területet elárasztó belvízben tükröződő ég adja, nem annyira dob fel.

Megfáradt, ráncos emberek, akiknek teljesen egyértelmű (és nem értem, miért?), hogy életük második időbeosztója a csekkek határidején kívül, a buszmenetrend. (és mivel sokan csomaggal érték el a járatot, gyanítom, hogy a vonatrend is prioritásban, az előbbivel verseng). A táj szépségeit venném ki, amikor rájövök, nem a napszemüvegem maszatos, hanem az ablak mérhetetlenül koszos (mint gyerekkoromban) ….és minden, mint akkor.

Hol a változás? Hol a fejlődés? Még a leszálláskor beszippantott ammóniás levegő is ( tudom, egészséges, és nincs is ezzel semmi baj), a sártócsák kerülgetése, a nyomasztó csend, a csend nyomasztásának hangjai ( a kakaskukorékolás), a szél süvítése, szóval minden arra emlékeztet, hogy az elmúlt 30 évben, az égadta világon nem változott itt semmi. Hol a francban voltam én ideáig? Milyen álomvilágban ringattam magam, amikor az apámnak elhittem, van értelme olvasni, tanulni, filmeket nézni, nyelveket beszélni? Méltán van igaza barátomnak abban a megállapításában (is), kár a gőzért, hiába idegesítem magam, ez úgysem változtat semmin.

És rájövök, valóban csak a sajátomat tudom (még talán) felturbózni, de gondolkodásra itt már vajmi kevés idő van. És amikor a facen egy zeneművész gigagyónás- levelét olvasom a kifizetetlen számláiról, az élhetetlen életéről, a félelmeiről, hogy nem tudja, hová és merre,de el innen, aztán elkapok egy mondatot, mely szerint hamarosan az egész úgy kezdődik, hogy egyszer csak nem kapják meg a nyugdíjukat…..aztán visszaérkezésünk után végignézve a kihalt belvároson, ahol mindössze két rendőr pásztázik ( nem értem, minek?), rádöbbensz, neked sincs más választásod (mert sohasem vigasztalt.” a másoknak még szarabb” – mondat és nem találod jobbnak – és most mások szavait idézem – a fosnál a szart (elnézést): elmenni. Jó messzire, mert hamarosan enyhül az idő, a visszafelé tartó, és Téged is ellep a belvíz.