Álmomban láttalak

2013 június 9. | Szerző: Rácz Gabriella |

Igen,álmomban láttalak. Már elalvás előtt éreztem Anya illatát a szobában. Nagy,mély levegővétellel, (a sírás visszafojtásával) álomba ringatod magad. És igen Apa, álmomban láttalak. Úgy, ahogy elterveztem. Ott voltatok a diplomaosztómon, leszidtál (bárcsak most is megtennéd) a fűnyíró életveszélyes használata miatt (mert már eleve azt sem értetted soha,miért én vágom mindig a füvet (ma már tudom hiba volt, tud valaki úgyis szeretni, hogy nem hagyja, és nem csak a fűnyírást,  a kocsimosást,
a bevásárló szatyrok cipelését és még sorolhatnám,de még csak szokom, mert olyan furcsán jóleső)…igen, láttalak. Hallottam a kacajodat (sohasem felejtem, Istenem), láttam a könnyeidet az esküvőmön, amikor unokád született és végigkürtölted a városban, annyira boldog voltál, láttam, ahogy focizni viszed a kis unokádat, ahogy (mint régen nekünk) magyarázod a mértékegységek átváltását, a robbanómotor működését, ahogy (mint régen nekünk) kivágott kartonpapírból, parafa dugóba szúrt „mutatókkal” tanítottad neki az időt, (akkor még nem tudtam, hogy csak te tudod visszafelé tekerni, nekem nem megy, mert minden pillanatban megtenném…..Igen Apa, bár fogalmam sincs hol lehettek Anyával, de álmomban újraéltem a vasárnapi ebédeket, (Anyánál senki nem tud finomabb húslevet főzni), a karácsonyfa díszítést azzal együtt volt tökéletes, hogy sokáig mindig az utolsó pillanatra hagytad a fa kiválasztását, és nem mindig sikerült a legszebbet, a legdúsabbat,de ezzel együtt, sőt  a kikötözésével együtt, mert mindig eldőlt, a legszebb volt, mert a miénk volt…Emlékszel? Mennyit vitatkoztunk az „ugyanabba a folyóba  nem léphet bele kétszer az ember – axiómán”???? Akkor más volt, már tudom. Akkor a lét határozta meg a tudatot, ma fordítva. Nem tudom, mit kezdenél vele. És emlékszel, amikor tízévesen nem értettem, hogy mondhatják az emberek az esküvőn egymásnak azt, hogy Téged, és mindig, és örökké, amikor már akkor is úgy éreztem, ez hazugság. Egyszerűen genetikailag másképp vagyunk kódolva. Erről is olyan jó lenne Veled beszélgetni .És.igen volt egy fantasztikus családunk. Volt.

Hirtelen összeszorul a szívem és levegőért kapkodva, leizzadva felülök az ágyban….majd ráeszmélek, csak álom volt,de annyira jó, hogy visszaalszom magam Hozzátok, és Ti még onnan is vigyáztok rám, mert egy virágos mező közepén lévő padon ültök ketten egymás mellet, és azt mondjátok: Nincs semmi baj. És én elhiszem. Nem tehetek mást. Különben nem tudnék tovább élni, pedig valahogy muszáj.

Ráerősítésként meg is kapom: „Neked jó, mert a szocializmusban, és nem ebben a vadkapitalizmusban nőttél fel.” – Ha tudnák a mostaniak, mennyire jó volt és most mennyire nehéz , mert nem tudok azonosulni ezzel a” vásárolok, tehát vagyok-világgal”!…..Igen Apa. Volt egy álmom. Azóta eltelt négy év, és leporoltam. Most (nem tudom, láttok-e, hallotok-e) egy másik „világban” próbálom felépíteni, mert senki, senki nem veheti el tőlem az emlékezés képességét. Mint ahogy azt sem (és remélem most is így van, bár sohasem mondtad, csak éreztem ) mindig büszke voltál rám…És igen, tudom,most megint aggódsz miattam,de nem tudok mit kezdeni ezzel a HALÁL – kérdéssel. Sohasem tudtam, nem értettem. Bárcsak úgy érkeznénk ide, annyira „lebutítva”, lekorlátozva, hogy sohasem tenném fel a kérdést: Miért? Honnan? Hová? Bár hozzáteszem, és ez nagy luxus lenne, nemde?, az élet minden pillanatát tudnám fájdalommentesen élvezni. Hm. Milyen is lenne is az?

Aztán az is mérhetetlenül foglalkoztat, vajon melyik oldal illúzió??? Ez, ahol én látok tárgyakat, színeket, érzek illatokat, amik tudjuk, csak rezgések, vagy az, ahol Ti vagytok????

És még valami: talán az is erőt ad, hogy azt mondják: aki köszönés nélkül megy el, egyszer visszatér. Ebben is biztos vagyok már. Tudom, hogy így lesz. (Ezt most sokan nem értik! – de nem baj J

Ps.: Valahol Ausztriában. Egy kávézó asztalánál, egy nő hosszasan üldögél a kávéja mellett. Szemlélődik. Valamit pötyög a laptopján. Majd (láthatóan mindenki meglepetésére) mindenféle sapka, esernyő, kabát nélkül kilép a lengőajtón, a szakadó esőbe. Vélhetően azt gondolják, megőrült, de az is lehet, hogy egyszerűen, úgy, mint gyerekkorában, csak élvezi az arcába hulló esőcseppeket…. A lényeg pont az, hogy mit gondolnak mások, már egyáltalán nem érdekli.