Nem vagyok én apáca!

2013 július 29. | Szerző: Rácz Gabriella

“Személyes tapasztalatom az, hogy az élet pillanataiban lévő csodának tudatos meglátásához és megéléséhez valamikor szembesülnünk kell a halál témakörével. Egy nap meg fogok halni. Ha nem fogom fel és érzem át, hogy minden anyagi célt, amiért az életemben küzdök egy nap saját magam mögött fogom hagyni, sokkal nehezebb rájönnöm arra, hogy mi az életem metafizikai küldetése. Ez a küldetés a valódi értelem az egyébként nagyon fontos, de valójában tökéletesen lényegtelen materiális dolgok mögött…..”

Mi tagadás, ez a gondolat nagyon is megfogott, és napok óta nem hagy nyugodni. Mi a francot foglalkozom én ennyit az elmúlással, a ki is vagyok én valójában-nal, van-e élet a halál után-nal, (tovább…)

IDŐ? Az nincs.

2013 július 13. | Szerző: Rácz Gabriella

Azt hiszem, kiejtettem a villát a kezemből, amikor megtudtam: meghalt Erőss Zsolt és társa Kiss Péter (akinek nem kellett volna, csak azzal szúrta el, hogy visszament segíteni társának ! Igazából ennél a mondatnál esett ki a villa a kezemből. (A filmen, természetesen lassított felvételként jelenítik meg az ilyen történéseket. Az én villám is lassan, nagyon lassan hullik, közben két-három fordulatot is tesz saját tengelye körül, és úgy huppan le a szőnyegre, hangtalanul) Milyen furcsa! Épp néhány nappal ezelőtt hallgattam “álombaringatónak” a neten (tovább…)

Illúziók nélkül?

2013 július 11. | Szerző: Rácz Gabriella

Személyes tapasztalatom az, hogy az élet pillanataiban lévő csodának tudatos meglátásához és megéléséhez valamikor szembesülnünk kell a halál témakörével. Egy nap meg fogok halni. Ha nem fogom fel és érzem át, hogy minden anyagi célt, amiért az életemben küzdök egy nap saját magam mögött fogom hagyni, sokkal nehezebb rájönnöm arra, hogy mi az életem metafizikai küldetése. Ez a küldetés a valódi értelem az egyébként nagyon fontos, de valójában tökéletesen lényegtelen materiális dolgok mögött….. (tovább…)

Lépcső nélküli korlát

2013 július 7. | Szerző: Rácz Gabriella

Az utolsó írásom, kiütötte a biztosítékot. Nem gondoltam volna, hogy a valóság, ennyire érdekli az embereket. Rosszabbra számítottam, bevallom, azt hittem, sokkal érzéketlenebb világban élünk. Tévedtem.

Sokan mondogatják (úgy általában): “Mással is megesett már!” Igen, tudom. Jönnek az árvák, a gyerekgyilkosok, az alkoholista szülők, és az afrikai éhezők, de sajna ez sohasem vigasztalt, mert ez, mindez (hű! és ha még a részletekre is kitértem volna) Velem történt meg.

Minden “csoda” három napig tart, és én pontosan addig nem tértem magamhoz mély depressziómból, mert végig gyötört a kétség: vajon jól tettem-e? Van-e jogom, hiszen ez a történet sok embert érint, (tovább…)