A végtelennek támaszkodva

2013 augusztus 1. | Szerző: Rácz Gabriella |

Nem tudom, mi ez a honvágy, de éjjel már annyira fájt tőle a szívem, hogy ki kellett mennem a levegőre, és nézni a csillagokat, miközben arról nyugtatgattam magam: hiába is mennél haza, úgysem lesz munka, úgysem lesz belőle pénz, úgysem tudsz abból előre lépni, úgyis megbánnád…..úgysem, úgysem, úgysem. És még így sem sikerült, mert visszabújva az ágyba, és álomba merülve mégiscsak otthon voltam.

„ Korábban is megtehettem volna.”

Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét.

Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze – teljesen váratlanul- megváltoztatja az egész életünket.

És mindig úgy van, hogy: “Az ember 100 dolgot akar; 89 és felet megkap. Kilencet megszerez. Felet befejez.. és abba az egybe hal bele, ami nem lehet az övé!

Ijesztőek a hírek, amik ide szivárognak: bezárt az utolsó működő húsüzem is, és miniszterelnökünk romániai látogatása sem álmai szerint alakult, Csányi kivette az összes részvényét az OTP-ből (ez már ijesztőbb), és egyik kedves ismerős családomék is nekivágtak: meg sem álltak Amerikáig.

Nem értem, mi történt.

Nézem az itteni (nagyon fiatal magyar generációt), nekik tök mindegy, mindenütt jó (és csak nekem legjobb otthon?). Buli, haverok, Fanta, Lóvéééé, és ennyi. Nemrégiben el is szégyelltem magam, amikor egy huszonöt körüli csaj megmondta (egyszerűre vette a képletet): – Most mit izélsz? Kitakarítod azt a húsz szobát, felelősség nuku, és 350 rugó a kezedben!

Rá kellett jönnöm, valóban egy másik generáció is leszületett már életem során a Földre,miközben én (és most egy általam sokra tartott ember szavait idézem: ” Ahhoz, hogy alkotni tudj,olvasni kell, filmeket nézni, meg zenét hallgatni! És nem árt gondolkodni sem!”), szóval miközben én olvastam, filmeket néztem, zenét hallgattam, és gondolkoztam: megváltozott a világ.

Olyan jó volt. Annyira hiányzik. Azok az emberek, azok a dolgok már sehol sincsenek. Más lett az értékrend (Buli, haverok, Fanta, lóvé), és annyira nem tudok ezzel mit kezdeni. Amikor a fent leírt,ominózus útbaigazítás elhangzott, társult hozzá egy másik is. Bár régen volt,de annyira emlékszem. Berohantam otthon az egyik szobába, és farkaséhes tudásvággyal leemeltem a polcról egy Hundertwasser albumot, amikor egy szemüveg mögül felém néző, barna szempár higgadtan, nyugodtan(kezében szintén egy albumot tartó, és azt   lapozgató) csak annyit mondott: ” Gabi! Ez nem egy képes újság. Tedd vissza, és próbáld meg alázattal!” – na bumm, ezt akkor jól megkaptam, és talán nem is sejti (de hátha ezeket a sorokat olvasva rádöbben) mit is jelentenek nekem az Ő szavai. Mindig is ittam őket,mindig is csodáltam. (ok. a nyelvcsapásokból most már elég)

Talán, ha húszéves lennék, és csupán kalandnak fognám fel az egészet, vagy mélységesen leszarnék minden tartalmat, vagy mindenre csak legyinteni tudnék, vagy úgy tudnék reagálni,mint ők (az új generáció): az egyik fülükön ki, a másikon be….talán, talán, talán…..ha úgy érdekelne a családom (pedig nincs is),mint őket, azaz SEHOGY! Elboldogulnak a sybervilágban, euróban számolnak, Iphon, Ipad, Ituch, Iwatch,Epad, Itunes,  laptop, Netbook, Ebook, és én itt elbuk!)))

Úgy kezelik ezeket a kütyüket,mintha nekem csak egy palacsintatésztát kellene kikevernem, vagy azt kellene tudnom:mettől meddig uralkodott és milyen rendeleteket hozott Mária Terézia. mert az kisujjból menne. (De senkit nem érdekel) Szerelem? – na az még megy, igaz hetente váltva, mert nincs kötődés, de házasság, az minek? – mondják elképedve – az csak egy papír!! (és az elkötelezettség?)

Azt hittem a nekem szánt úton végig kell mennem, arra nem számítottam, hogy újat is kell építenem.

– Most mit aggódsz? – akadt ki rám az egyik lakótársam, amikor hazakészülődve nagyban bújtam a térképet és markolásztam a GPS-t.

– A6-os, A9-es, az M0-ás körgyűrűn lecsorogsz, oszt (oszt!!!) már otthon is vagy! – mondják, vagyis oszt-olnak, és posztolnak nagyban. – Aha….mintha nem remegne a lábam előre a rám váró 12 órás, szerpentines, alagutas, néhol 4 sávos, mellettem 160-nal elsuhanó autókkal futkosó úttól. Szerintük beszari vagyok.

Hát igen, pelenkázni is tudok. Ők még nem. és amikor arról az olthatatlan vágyról kérdezem őket, ami akkor futkos az ember hátán, ha azzal foglalkozhat, amit szeret, amit úgy hívnak: alkotás, kreativitás, na akkor jön a kerekded szemekkel feltett kérdés:  “Te miről beszélsz? Nem érted? megváltozott a világ!” Amikor este a neten egy Pilinszky vers egyik során akadoztam, odakiált nekem valaki:  – Te! Nézd már meg  gyorsan, hogyan kommunikálnak az űrben egymással a szatelitek!” – és kész. Itt megsemmisültem.

Szóval nemcsak az utat, magam is újra kell építenem. Elölről kell kezdnem. És ha belegondolok, minek tartozzak én is – és most az egyik ismerősöm szavát idézem – a földhözragadt emberek táborába, amikor meglehetősen sok van belőlük.

És miközben lassan becsapódik a kocsiajtó, és hátulról, a tükörből intek ennek az “Tudtad, hogy a facebook lefoglalta az FB.com-ot?” – világnak, elerednek a könnyeim. Miért is? Mert eszembe jut egy régen belémvésődött idézet, és tudom, biztosan tudom, hiába mondanám, fütyülném, dúdolnám kívülről, senkit nem érdekelne…

La-la-la “Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.- Az álmoknak is van színe?- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.- Milyen színű az öröm?- Fényes, kis barátom.- És a magány?- A magány az ibolya színét viseli.- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.” La-la-la” Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?- ” Ta-tam-ta-tam-ta-tam “Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.- Na és a szerelem?- A szerelem színe a telihold.- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.” – Ahogy én is.