HIT!

2013 október 3. | Szerző: Rácz Gabriella |

Azt hiszem ma megfogalmazódott bennem: abszolút terápiás célból vetettem bele magam a munkába, az írásba. Nem akarok a fájdalomról írni, mert ez egy olyan emóció, amit mindenki másképp, másként él meg…..,de a fene egye meg, amikor már azt hiszed, túl vagy rajta, vagy egy kicsit könnyebb, mindig elhangzik egy mondat, egy szó. Meglátsz egy színt, hallasz egy dallamot, vagy meglátsz egy képet.

Elhangzik egy mondat, és te újra és újra belehalsz. Egyik ismerősöm szerint kellene egy AHA- élmény, ami felül írja az életem feldolgozatlan dolgait, és aztán rájössz, nem is akarod igazán feldolgozni, mert abból merítesz. Van, aki fájdalomból ír, alkot, csinál egy festményt. Van,  aki örömből. Nem akarok sebeket nyalogatni, mert semmi értelme. Már rég tudom, mekkora hülyeségeket csináltam, de ember vagyok, és mivel ember vagyok, gyarló is egyben, meg minden.

<< érdekel a véleményed egy kommentben a cikk alatt… >>

Akármerre menekülsz a világban, és ezt foghatod politikai rendszerre, bármire, saját magad elől nem tudsz elmenekülni, és én már nem is akarok. Pedig volt amikor akartam, nagyon is, önámításból. Csak el innen, akár még a bolygóról is…

Régóta nem akarok. Sok képet látok posztolni szebbnél szebb tájak meghódításáról, de az igazi komfortzónából való kilépés, nem az, hogy megmászod a K2-öt, és a  hegyen felvert tábor melegedőjében együtt bontjátok fel a sólettet, mert tudod, hogy hétfőn vár a munkahelyed, a mobilodat felhívhatja anyukád, apukád, vagy a testvéred, és a túraútvonal kezdőpontjánál ott vár a közpotizáras kocsid, ami hazarepít otthonodba, hogy feltölthesd a legmodernebb technika segítségével azokat a képeket, amiket meglehetősen sokan fognak lájkolni a neten.

Tudod mi az, hogy ház, vagy házacska,de nem otthon? Hogy nincsenek szüleid, hogy fogalmad sincs, másnap hogyan fogsz eljutni nehezen megszerzett hegyvidéki – megközelíthetetlen – munkahelyedre, mert a dolog kétesélyes. Vagy beindul az autód, vagy nem?

Amikor két hét alatt úgy kiizmosodsz a fizikai munkától, hogy a vendégház konyháján dolgozó pasik elkezdenek verseny fekvőtámaszozni, mert az nem lehet, hogy csak úgy az ott neked lett.

…hogy izmosabb lettél, mint ők (pedig így van)

És igen, jelentem. Ha naponta flottul kitakarítasz 12-15 szobát, és megágyazol, vagyis “mázsás” ágybetéteket mozgatsz meg naponta 50-et, ez az eredmény. Most jöttem rá, mi az hogy totális meditáció. mert mivel az egész időre megy, olyan mint egy aerob mozgás – ugyan nincs pulzuskontroll – de szakad rólam a víz, gyakorlatilag szusszanásnyi időm sincs. És ez tök jó.

Nagyon sokszor találkozom a meneküléssel, önámítással. Sokan – hát persze, hogy önmaguk elől – egy hitrendszereink által kreált világban találnak menedéket. Bárhol inkább, csak ne a jelenben. Csak ne a saját jelenükben.  Még az egyetemen tapasztaltam, hogy akinek van hit-e, az nem kételkedik.

Számomra ez túl dogmatikus. De egy valamiben gazdagabbak voltak, amíg én folyton kételkedtem, és kételkedem a mai napig is, addig ők 100 százalékosan tudtak egy dologra koncentrálni. A kételkedés, energiát vesz el, de akkor is mélyen hiszem, hogy kitágítja a tudatot, és lehet, hogy fárasztóbb dolog, mint folyton azt szajkózni, hogy van Isten, de időnként nagyon begyepesedettnek, egyhangúnak, szürkének láttam ezeket az embereket.

Sohasem tudtam felfogni: ” Amit nem tudok, azt hiszem. Ott kezdődik a hit, ahol a tudomány , megáll. Nincs több racionális magyarázat. Nincs több egyenlet, algoritmus..”

A hitrendszereink megkérdőjelezésével teret adhatunk az új megtapasztalásoknak, a tágulásnak, a teljesebb létezésnek. (jelenleg épp ezt élem.)

“Csak” el kell engedni a biztonságra törekvést. Nincs hatalmasabb illúzió, mint, amikor úgy véljük, hogy a környezetünkön uralkodva, vagy jól ismert tárgyainkhoz, szokásainkhoz ragaszkodva biztonságban lehetünk… (Hányan élnek így? Hazugságban? Önámításban?)

Mi adhat nagyobb biztonságot annál, minthogy megtapasztaljam, képes vagyok megújulni, képes vagyok teremteni és befogadni? (nagyon jó érzés!)

Igen, kíméletlen őszinteségre van szükség… legalább, ott belül, csendben…önmagunknak elsuttogva a valóságot… aztán jöhet az a bizonyos “újfajta látásmód”… 

Ps.: Azért az nem igaz, hogy az én életemben nem szerepel a HIT. Épp tegnap írt nekem egy nagyon szép szöveget egy menő óvoda vezetője azzal kapcsolatban, hogy az a palacsintatorta, és gyümölcssaláta, amit a gyerkeknek csináltam, az egyszerűen HIT volt. 🙂

 

<< érdekel a véleményed egy kommentben a cikk alatt… >>