A “szerelem”, nem spermafüggő!

2013 október 25. | Szerző: Rácz Gabriella |

Kényes téma, még annál is több. Nem igazán találom rá a szavakat, de ilyesmik jutnak eszembe: bűn, megbocsáthatatlan – legalábbis számomra -, érthetetlen, ….képtelenség, de mégis létezik.

Sok olyan ismerősöm van, és az ismerőseim ismerősei között is “akad” olyan, aki nem a párjától (férjétől, barátjától, élettársától) szül gyereket, de mégis azt hazudja – talán egy életen át, hogy gyermeke apja, a vele együtt élő férje, barátja, párja, élettársa.

Azt meg tudom érteni, ha egy kapcsolat ellaposodik, ki-kikacsingat valaki egy kapcsolatból, sőt nyitott házasságokról is szól a fáma, hiszen a mai világban már semmi sem elképzelhetetlen. Még ez sem. Más a gyerekem apja, – rosszabb esetben azt sem tudom, ki – de mégis, valamilyen oknál fogva a férjem abban a tudatban él, hogy az Ő vérét ringatja, mesél neki, viszi focizni, még talán -mert ilyen a tudat – közös vonásokat is vél felfedezni közte és “gyermeke” között… A nőket nem értem.

Hogy a piszkos francba tudnak egy életen át a tükörbe nézni? Hogy nem őrülnek meg a tudattól, hogy elég egy – ne adj Isten – olyan betegség, amelynél egyértelműen kiderül, hogy nem az a gyerek apja, akivel elhitette, és mi történik ekkor????

A dolog kétesélyes:

Az egyik története sokkal régebbi, mint a másik, így azt is tükrözi, hogy évekkel ezelőtt volt még az emberekben erkölcs, szégyenérzet, büszkeség, napjainkhoz képest. A 80-as évek Magyarországán, egy kis faluban élő család 3 fiúgyermekkel büszkélkedhetett, amikor egy “véletlen” ? (semmi sem az) folytán, a szomszédok susmogása, a feleség bizonyos időközönkénti kicsinosodva történő rendszeres, különböző okokra fogott el-eltűnése, talán egy papírfecni, egy elkezdett, de mégis ottfelejtett önvallomás – ki tudja, – miatt kiderült, hogy a legkisebb fiú, aki egyben a család kedvence, kivételezettje volt, nem a férjtől, hanem a szomszédtól származott. Akkoriban futótűzként terjedt a hír nemcsak a kis városkában, a környező falvakban is. A férj, aki saját! gyermekeként szerette, nevelte azt a fiúcskát is, nem tudta elviselni, a mögötte összesúgó emberek megvetését, a pletykát, a szégyent, ami csorbát ejtett, az addig makulátlannak hitt család büszkeségén. A férfi, aki egyébként a környék legjobb cipészmestere is volt egyben, így nagy ismertségnek örvendett, egy hajnalban, saját műhelyében akasztotta fel magát. Búcsúlevelében azt írta – a történtek ellenére is családjának -: “Szeretlek benneteket, de nem élhetek tovább ebben a szégyenben!” Nagy port kavart ez akkoriban. Forgószélként terjedt a hír, nemcsak a falu utcáin, a környező településeken is… Aztán a férfit eltemették, és az életben maradt feleség  – máig sem értem hogyan – sokáig, még sok-sok férfit “elfogyasztva” élte tovább, úgy tűnik zavartalan életét. Azt tudom, hogy a család negyedik gyermeke, egy gyönyörű kislány, aki egy “jóindulatú rokon elkottyantása” miatt értesült arról, miért is halt meg az ő Édesapja, a mai napig nem tudja megbocsátani Anyja félrelépését. És még csak nem is az anyját, saját magát hibáztatja: ” Ha tudtam volna! Ha ott lettem volna! Akkor nem történik meg!” – ma már tudjuk, hogy aki eltökélt szándékkal meg akar halni, az megfog! Nincs az a szerető testvér, vagy gyermek, vagy barát, ismerős, aki egy öngyilkosságot elkövetni készülő embert vissza tudna tartani halálra készülő eltökéltségétől…..

Napjainkban:

Erősen kapaszkodom a kocsiajtó fogantyújában, mert a csaj, akivel együtt dolgozom, igen “sportosan” nyomja a gázt. Gyönyörű ház, baromijó kocsi, kedves, helyes, értelmes, intelligens férj, két gyönyörű gyermek, anyagi biztonság, érzelmi biztonság – mi kell még? – és nem elég!

– Képzeld! – mondja lelkesen, nevetve nekem. – A Bandika nem a férjemtől van!

A vér meghűl bennem. Nem kapok levegőt. Egyre szaporább a szívverésem, szerintem sápadok, de egyben le is izzadok. Arra kérem, álljunk meg a következő benzinkútnál.

Miközben bekanyarodunk a legközelebbi töltőállomáshoz, elkezd nyugtatgatni – miközben szerintem magát kellene -: – Ne aggódj már! A férjem nem tudja, nem is sejti. Egy gyerekkori szerelmemmel találkoztam, ami a mai napig felejthetetlen számomra. Találkoztunk. Megtörtént. Terhes lettem. Ő a Bandika!

A benzinkút mellékhelyiségében a falnak verem a fejem. Miért pont én? Miért pont nekem kell ezt a titkot egy életen át a sírba vinnem. Visszaérve a kocsihoz már semmi nem érdekel, leordítom a fejét.

– Te normális vagy? Mi lesz, ha kiderül? Tönkre akarod tenni a férjed, a gyerekeid életét? Te idióta! Hol a felelősség? Nem hallottál már arról, hogy ebből még tragédia is lehet? Mi a francért nem védekeztél? – nem hagyom szóhoz jutni , de túlordít engem, a kúton már mindenki bennünket figyel.

– Épp megvolt! Érted? A fene gondolta, hogy terhes leszek. Ha elmondom, a férjem elhagy. Oda a biztonságom! A férjem nagyon jó apa! Szeretik egymást! Ba*zd meg!

– Te ba*zd meg!  Illetve már elba*ztad! A *urva nagy spiritualitásodat! Hogy voltál erre képes? Mi lesz, ha Bandika beteg lesz, és…és elég egy vérvétel, vagy mit tudom én, és kiderül! Akkor mi lesz???

– Nem lesz beteg! – mondja magabiztosan.

Ez volt az utolsó mondat kettőnk között. Egész úton hallgattunk. Még mindig a kapaszkodót markolászva, az ablakon a tájat bámulva azon gondolkozom: vajon hány nő éli így az életét. Van, aki azt sem tudja, ki a gyereke apja!

Micsoda egy el*urvult világ!!!! Aztán lehiggadok, mert egyrészt nem az én ügyem, bár valamilyen oknál fogva beavatott lettem, egy szerintem sírig hordozandó titokba. Aztán eszembe jutnak azok a gyermekek, akiket örökbe fogadnak, és bár nem a vér szerinti szüleik nevelik őket, mégis úgy szeretik egymást, mintha azok lennének. Vérrokonok. Család.

Az, hogy “Bandika” megfogant, ott egyszer valahol egy szálloda szobájában egy óra alatt tényleg semmiség ahhoz a kötődéshez képest, ami egy gyerek és “apja” között kialakul.

A “szerelem” nem spermafüggő! Mesefüggő, kakaófüggő, hóemberépítés-függő, szánkózás -függő, “apaillat”-függő. Tényleg ez számít! Az együtt megélt élmények, és a szeretet teszik elszakíthatatlan kötelékké az ilyen kapcsolatokat is… Tudom, hogy sok ilyen “hazugság” van. És azt is tudom, a szeretet, mindent felülír….

Nem tudnám megtenni.

Vicc:

A férj vásárol egy robotot, ami tökéletesen tudja detektálni a hazugságot. Alig várja, hogy hazajöjjön a gyerek és kipróbálhassa. Megjön a fia, és rögtön kérdőre is vonja:
– Hol voltál?
– Benn maradtunk a könyvtárban tanulni.
A robot erre odamegy a gyerekhez és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
… – Na, fiam ez egy hazugságdetektor robot, úgyhogy ne hazudj többet. Hol voltál?
– Elmentünk Pistiékhez filmet nézni.
– Mit néztetek?
– Az Egri csillagokat.
A robot erre odamegy a gyerekhez és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
– Szóval, mit néztetek?
– Az Avatart, amit Pisti az internetről letöltött.
– Látod fiam, én a te korodban soha nem hazudtam az apámnak.
A robot erre odamegy az apához és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
– Na, látod. A te fiad. – szólal meg a feleség is.
A robot erre odamegy az asszonyhoz és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.

 

Ps.:

Szándékosság és gondatlanság a büntetőjogban a bűnösség kategóriái. Ha az elkövető tekintetében sem szándékosság, sem gondatlanság nem állapítható meg, úgy a bűnösség kizárt.

• Szándékosság: olyan magatartás, melynek következményeit tanúsítója kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.
• Gondatlanság: olyan magatartás, melynek lehetséges következményeit tanúsítója előre látja, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy a következményeket azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.