Tök-ös lettem!

2013 október 27. | Szerző: Rácz Gabriella |

Emlékszem, mennyire féltem, amikor nagyival október utolsó napjának éjszakáján faragott tököket elhelyeztünk, persze kivilágítva a ház köré, és az elsötétített szobából lestük, vajon melyik arra járó ijed meg? (jófej volt az Öreglány, nem? Nagy Boszi!)

Aztán sokáig, évek hosszú során át éleveztem ezt az estét, amikor boszorkánynak öltözve mulattunk a barátokkal.

Nem tudtam, hogy egy keltáktól átvett ősi szokásnak hódolunk, mert mindenki csak azt hangoztatta: “Na! Ezt is átvettük Amerikából!” – hát nem sokat tudtak ennek az ünnepnek, vagy szokásnak az eredetéről, jelentéséről, és én lusta voltam, hogy jobban utána nézzek.

Egy érdekelt: mivel imádok dekorálni, a kocsimmal meg-megállva sok tököt loptam (jajj szánom-bánom) a földekről és otthon, ahol csak tehettem, faragva, vagy faragatlanul tettem mindenhová: asztalra, lépcsőre, teraszra, bejárathoz, sőt, még a kertben is, mert imádom.

A színét, a formáját, az alakját – nem beszélve a dísztökökről – mert olyan vidámmá teszi a lakást, és még halogatom ezzel is a nyár, – bocsánat! a vénasszonyok nyarának – végérvényes eltűntét.

Akkor még nem tudtam, hogy a hiedelem szerint ezen az éjszakán hajszálvékony “fátyol” választja el az élőket és azokat a lelkeket, akik már eltávoztak az élők sorából, és arra törekszenek, hogy ha szellem formában is, ismét hazataláljanak régi otthonukba.

Már csöppet sem félek. Főleg azóta – hogy e nélkül az este nélkül is – azt vettem észre, és egyre gyakrabban, hogy a cicám, és a kiskutyám sokszor forgatja a fejét erre-arra esténként, főleg félhomályban, mintha olyat érzékelnének, vagy látnának, amit mi nem tudunk.

Gondolom, szellemek, lelkek, angyalok…. Örömmel “látom” őket, mert azt remélem, és olyan jó elhinni, hogy az Anyukám, vagy Apukám lelke is ellátogat hozzám. (Mert iszonyúan hiányoznak, és ha van valamiféle átsejlés e két világ között, és látják, mennyire nehéz MOST, ez a világ, akkor erőt ad az összes megpróbáltatás elviseléséhez, az ő jelenlétük…(nem jó érzés, hogy nem tudunk kommunikálni.)

Ezt a csatornát  – és nevezzük teremtőnek – lekorlátozták.

Egy kis “wikipédia”

Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között.

Ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a  Föld-i világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a Gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.

Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség.

A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét.

Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.

Halloween szimbóluma, hosszú évszázadok óta a kivájt töklámpás, az ún. Jack-lámpa, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.

Napjainkra már itthon is egyre inkább divatos lett a Mindenszenteket megelőző nap bulizós, játékos hangulata. Főleg a gyermekek kapnak előszeretettel az alkalmon, hogy  boszorkányos és ijesztő ruhákat öltsenek, kivájt tökökből lámpásokat készítsenek.

 

De a szeretteinkért való gyertyagyújtás november elsején meghitt és családi esemény, ahol az emlékezés és a lélek  halhatatlanságába  vetett hit a legfontosabb. És a külföldről átvett vidám szokások nem tudják ezt megváltoztatni.