Névtelen Ismeretlen
2016 január 3. | Szerző: Rácz Gabriella |
Elegáns öltöny, fehér ing, nyakkendő, (arc nélkül, a facen – haha), és egy egzotikus háttér varázsolt el, amikor pirosan nézett rám az a kis fejecske a jobb felső sarokban , tudod, amikor valaki bejelöl ismerősnek.
Névtelen ismeretlen? Most mi a fenét kezdjek ezzel, mert egyébként lehetne benne fantázia – de attól félek, ez nem az – hogy valaki – jújj de izgalmas – valaki rám talált itt. Hm. És micsoda elegancia?
Ha már valakinek ilyen kurvajó az ízlése a becserkészéshez, – mert ismerőseit lecsekkolva másról nem lehet szó – , akkor mi a francnak rejtőzködik?
Pedig már eljátszottam a gondolattal, hogy – mint Sandra Bullock a “Ház a tónál” című filmen – elkezdhetném válaszomat, a: “Kedves Ismeretlen Ismerős” megnevezéssel és folytathatnám azzal,hogy – mint a fimben – jelenleg 2016-ot írunk, ruha helyett asztronauta szerkót hordunk, és telepatikusan kommunikálunk már egymással – ami szerintem igaz is – és nem divat, illetve meglehetősen illetlenség így, vagyis random módra megjelölni valakit.
(jesszusom, hiszem Maci kutyám is ezt teszi, ha kell, ha nem, jelöl. Az utcán mindent, ha a karácsonyfa a szobában van, igen még azt is felavatja egy pisivel, finoman jelezvén, hogy az is, vagyis minden az övé.) Szóval eljátszottam a gondolattal, hogy minden napi levélváltás, vagyis telepatikus gondolatváltás után – legyen mondjuk 3 hónap – lassítva, mint a filmeken futunk egymás felé, azon az egzotikus tengerparti tájon, amit háttérképnek tett fel a kis piszok. Mi tagadás: hatott rám.
Ismerőseit nézegetve, még másokra is, hiszen ők – velem ellentétben, jajj,de büszke vagyok,de majd megől a kíváncsiság, vajon ki lehet ő? -visszajelölték, de mentségére legyen írva a vadászatot -mert hát persze,hogy alaposan megnéztem azt az 5 sornyi bejegyzést, ami fellelhető a profilján,- csak most kezdte.
Nem-nem ! Ő nem lehet, akire elsőre gondoltam, mert saját elmondása szerint felesége már 6 éve káderezi az életemet a facen, és napi szinten képben van a
pasi, felesége beszámolóinak köszönhetően: éppen mit csinálok, hová költözöm, éssatöbbi. Hát nem szánalmas egy ilyen nő? Akkor sem tenném, ha – már ha ugye meglenne a bizalom – ha belehalnék a kíváncsiságba, mi lett azzal a csajjal, aki 6 évvel ezelőtt megkavarta az állóvizet. Egyébként szóban is megkérdezhetné, és akkor világosan, és egyértelműen elmondanám neki a tutit: 5 évig haldokoltam a lelki fájdalomtól kisanyám, és hogy mekkora tettet vittem végbe, ennek csak akkor lettem tudatában, amikor egy vacsoratársaságnál ülve , életem néhány részletét vázolva – na jó, a tragédiákat – a szélső faszi majdnem a padlón landolt, mert azt mondta: ilyen nincs. De van – jelentem.
Szóval – és vegyük Szexésnewyorkosra a figurát – Mr. Big nem lehet. Kizárt. Ő nem olyan. Ő olyan kifinomult, félénk, – bár alamuszi nyuszi nagyot ugrik – mondják, de semmiképp nem hiszem, hogy ennyi cicababát bejelölve – és ezt most pozitív jelzőként írom, hiszen én is köztük vagyok – próbálna a közelembe kerülni. Nem. Mr. Big, maga az elegancia,( és a Stockholm szindróma megtestesítője,áldozat, bárcsak beszélhetnék Vele!) szóval ő kilőve.
Nem jelöltem vissza, de a háttérképe rendesen beégett a retinámba, mert melyik nő ne vágyna, egy ilyen – tegyük fel intelligens,-ha nemcsak nő ismerősei lennének – bejelölésre.
Őszintén? Jól csinálja.(Női ismerősei számának növekedését figyelve mindenképp)
De vajon ki bújhat meg az ismeretlen profil mögött? ??? Akár perverz fickó is lehet…. amíg az ártalanság szintjén marad a dolog ( nem, a TEK-et nem értesítettem), addig mi nők, a remény rabjai, valahol megérdemeljük.
Nekünk kell(ene) észnél lenni, mert ahogy Maci kutyámra most így, séta után ránézek, és tudom, hogy minimum 20-at jelölt, jelenleg tesz a világra, miközben báránybőr fekhelyén végignyújtózva hatalmasat ásít. 🙂




Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: