Szenvedély: földöntúli szerelem, több, mint szex, vagy lepedőakrobatizmus

2016 február 21. | Szerző: Rácz Gabriella |

Voltál már olyan helyzetben, hogy nem érdekel, ki mit szól, ha megteszed, hogy ha a fene, fenét eszik is, történjék bármi, akkor is például megcsókolsz valakit…..mint a filmekben.

Nem szeretem a dögunalmas pasikat, akik  – szóval érted – ha helyzet van, az istenért nem veszik a lapot. Nos az én estemben vette, sőt tépte, olyan szenvedéllyel, hogy azt hiszem én nem voltam felnőve ahhoz a pillanathoz.

Történetünk női hősnője Cloé, épp az anyját vitte egy esős, márciusi délelőttön felülvizsgálatra a pesti klinikára.

A dokit, anyja kezelőorvosát még az előző év decemberében pillantotta meg, amikor a pasi láttán – mert az volt a javából – szó szerint belecsapott a villám. korábban nem ismerte, csak hallomásból ezt az érzést.

Hm – gondolta is magában. Ez lenne az? Ez a bizonyos ” szerelem első látásra?” Akkor még nem sejtette, hogy élete, ami valljuk be addig sem volt unalmas, gyökeres érzelmi fordulatot vesz… Pedig így történt. Olyan dolgok estek meg vele, ami korábban sohasem sem. kettős szivárvány alatt vezette át kocsiját, és egyszer reggeli futás közben arra lett figyelmes, hogy virágzó akáchíd alatt fut végig, amit nem is értett, hiszen korábban is arra futott, és még sohasem vette észre,hogy ilyen gyönyörű fák között rója a kilómátereket….

Na de ne vágjunk ennyire a fantázia világába, mert kedves olvasó biztosan azt hiszed, ez a csaj őrült, és ilyen sztorikat dob hozzánk, pedig nem-nem, bizton állíthatom, amióta tudom, hogy ezek a dolgok velem is megtörténtek, már semmiben sem kételkedem…..

Igen, Cloé azon a márciusi délelőttön azt hiszem nem fogta fel, mi is történik vele valójában. David, a doki már akkor decemberben megtettszett neki, de mindig elhessegette a gondolatot, hogy: biztosan csak ő érzi a levegő vibrálását, az nem lehet, hogy Ő egy ilyen pasinak, és biztosan minden nő körülrajongja, hiszen annyira kedves, okos, azok a meleg barna szemek…a gyönyörű kezei (igen nagyon fontos szerintem is egy pasinál a kéz (is) .), de azon a délelőttön, azon a viharos, esős napon – bár voltak jelek, mert reggel magára öntötte anyja perfümjét, és neccharisnyáját is kifordítva vette fel, amikor azt vette észre, hogy még a fehérneműt is elfelejtette, a fogkrém a tükrön landolt, megitta a bátyja kévéját, és a macsa kajáját – pedig külön , elzártan volt csomagolva a hűtőben-, szóval a macska kajáját rakta maga elé reggelinek ….

A kórház ambuláns rendelésén tömérdek ember, és amikor protekciósan gyorsan előrevették őket a sorban – már ez is gyanús volt – ás Édesanyját leültette, mert tudta,hogy be kell menni a vizsgálati eredményekért, és csakis ő akart egyedül bemenni, mert úgy volt vele, legalább kettesben lehetnek a dokival, aki majd – gondolta – ebből semmit sem vesz észre, mármint Cloé vibrálásából, és hogy mennyire vágyik csak egyetlen ölelésre, szóval totál nyugodtan sétált be a rendelőbe, amikor a savanyú citromra összeaszódott – biztosan a szomorúságtól – asszisztensnő szólította, bár még akkor sem tűnt fel neki, hogy szólításával egyidejűleg ahogy ő bement a vizsgálóba a papírokért, az asszisztensnő úgy eltűnt, mint a hajnali köd, a reggeli napsugarak melegére.

A rendelőben feszült csend várta, és azt vette észre,  – bár nem szokott – , de piszkosul remeg a keze…A doki, David hellyel kínálta, szerencséjére, mert így el tudta az asztal alatt rejteni remegő kezeit. Tudta, hogy kint ezer ember várakozik, és bent  a vizsgálóban, folyamatosan csengett a telefon. Csak csengett, és csengett, az istenért nem hagyta abba, pedig Cloé tudta, fontos papírokat kell aláírnia, beteg anyukája előrehaladott állapotáról.Kint süvített a szél, és csak úgy verték a ritmust az esőcseppek az ablakon. Minden úgy felerősödött: a kinti tömeg morajlása, a telefon szünni nem akaró csörgése, az esőcseppek kopogása, a szél süvítése….

Aztán váratlanul, amikor Cloé már aláírta a papírokat, David a doki kitépte a falból a telefon zsinórját a falból, és egyszerre síri csend lett.

Cloé felállt,hogy kezet fogjon az orvossal, akkor már nem remegett a keze, és lassan, nagyon lassan elindult kifelé. Mindketten tudták, hogy Cloé az anyukája halálos betegségének papírjai, amiket aláírt, még latinul is arról szóltak, hogy állapota nagyon súlyos…

És akkor valahogy az univerzum, vagy a szinkronicitás, szóval Cloé és David gondolatai találkoztak egymással.

Cloé hátrafordult, és David karjai már tárva voltak, amikor hadarva azt kérdezte: “Mit szólna ahhoz, ha valaki arra kérné, szorosan ölelje magához”…

 

Szóval ott álltak, mint borsó meg a héja, teljesen összezárt, szoros ölelés volt, véget nem érőnek tűnt akkor – ma már röpke pillanat – és Cloé minden egyes pillanatára emlékszik, pedig már hét év is eltelt. Ma is érzi David bőrének illatát,  selymességét,, a haja puhaságát…ma is, bármikor fel tudja idézni ezt a pillanatot.

Majd mindketten visszatértek a jelenbe, és zavarban voltak. Hebegtek-habogtak lényegtelen szavakat, ami mindegy is, mert a lényeg, Cloé álma megtörtént.

És ma már tudja, ha akkor bátrabb lett volna, elmondhatott volna mindent. Az első pillantást, a megírt,de el nem küldött smseket, a gondolatait, hogy csak egyszer az életben, mindenféle kötelezettség nékül töltsenek együtt egy napot, vagy többet. Cloé számára az is elég lett volna, ha beszélgetnek, mert ez a “szerelem” földöntúli volt…

Több,mint a szex, vagy bármilyen lepedőakrobatizmus.

Cloé a Kecskemét, és Baja közötti szakaszon már nem bírta visszatartani pisilését,de se közel, se távol nem volt nyilvános illemhely, így megállt vészvillogóval az út mentén, kiszállt a kocsiból, és a mellette elrohanó forgalomban belopódzott az út melletti gyönyörú erdőbe. Nem is értette, hogy tudnak megállás nélkül ezen az útszakaszon az autók megállás nélkül elmenni.

Hirtelen egy hóvirág-mezőn találta magát a pihe-puha erdei avaron, mohával beborított fák susogtak neki a törzseikkel.

“Na nem! Itt azért mégsem pisilhetek!” – gondolta Cloé, és hogy visszarohant a kocsihoz, és még egyszer megfordult, hogy magába szívja a látványt, egy őzet pillantott meg. Csak nézték egymást hosszasan. Senki sem mert megmozdulni, nehogy elriassza a másikat. Az őz barna szemei, mint Davidé, olyan melegek, és őszinték voltak.

Cloé beült a kocsiba, majd amikor kinézett, az őz eltünt. Kiabálni akatr, megállítani a kocsikat, és mindenkinek elmondani: “Hé! Emberek! Gyeretek a hóvirág-mezőre, őzet, gyönyörű őzet nézni.!”

 

Gázt adott és elmosolyodott, mert már tudta, hogy ez is, ez a mesebeli történet, az ő szenvedélyéből fakadt,mint az az ölelés akkor, ott a kórházban.Attól félt a legjobban, hogy ez is úgy fog hiányozni neki – még hét év után is -, mint David doki, hogy amikor eszébe jut majd, üvölteni tudna a hiány fájdalmától, mint amikor a szivárvány-híd alatt vezetett vagy, a  virágzó akácok között futott….

A szenvedély így válik Cloéban egész életében szenvedéssé. Pont azért fájdalmas érzés, mert egyszeri alkalomra szól. Csak akkor, és csak neki.  A fájdalom nem a lélek önmagával való meghasonlottsága, hanem a lélek és a világ össze nem illése, az az állapot, amikor a társadalmi valóság kínálta formák nem felelnek meg a lélek tartalmainak. Egyfajta őrült hiány ez, a valóság és a világ közé beékelődő rés, tiszta űr: olyan létállapot, amikor kint, a világban nincsen többé menedék…

 

Megismételhetetlen.

Biztos?  🙂