Hazudni boldog hitvest! 2.

2016 október 21. | Szerző: Rácz Gabriella

Basszus! nem hiszem el, hogy a kozmetikai székben kényelmesen elhelyezkedve (végre ideáig is eljutotta, hurrá én-idő!), a mellettem lévőben, Lara pasijának (ismerős a sztori? az előző, ha nem, kérlek olvasd el) feleségét kell hallgatnom.

Arra a mesterkélt vihogásra kell alfa-szintemről felriadnom, amikor pont azt ecseteli, hogy milyen BOLDOG!!!!! Mi van? Na erről beszéltem. Jön a tengerparti nyaralás sztorija, hogy azt minden évben, és mivel a srácok sem nyaralnak már mindig velük, ezért aztán ott volt ramazuri. (na képzelem) Emlékszem abban a két hétben, még nyáron a nagy forróságban Lara 14 centit vágott le egy márőszalagból, és minden nap úgy nyírta ki a centiket, mint régen a katonák, amikor már azt várták, hogy leszereljenek.  Lara annyira várta haza Mr Bi-get, hogy minden nap szoliba járt, mert ő is meg akarta mutatni, mennyire szép barnán, és drasztikus diétába is kezdett, hogy 36-os méretét, 34-esre csökkentse. Két hétig csak készült és várt. Készült, és várt. És ajándékot is várt. (megjegyzem Mauritiusról lehet is)

Ez a nő meg itt mellettem csak ömleng. Susmognak is, na de kit érdekel, miről, amikor szerintem meg én tudom a tutit velük kapcsolatban. Alig bírom ki, hogy ne ordítsam le a fejét  a nyakáról, és előtte mielőtt hallóképességét megszüntetném elmagyaráznám neki, hogy : lehet Neked szép autód – amit a férjed finanszíroz -, meg szebbnél szebb nyakéked – amit a férjedtől kaptál, szerintem azt már lelkiismeret furdalás kompenzálása gyanánt-, és borozgathattok Ti esténként a kerti teraszon – mert kellett a pasidnak az a OH-csoport, hogy elviselje tetteit-, ha tudnád, hogy milyen sztorikat ad elő Rólad a férjed a barátnőmnek,miközben a lakásom légyottjuk színhelye, hát szerintem lefordulnál itt helyben a székről.( Állítólag lusta vagy, nem főzöl, nem takarítasz, és még a gyereket is a férjed viszi ágyba esténként, miután műtött aznap hetet, és csalod is őt nyolc éve, amit a te szeretőd felesége adott a férjed tudtára!) Mit mondjak? Ciki. És nagyon kíváncsi lennék, mi lenne a nő reakciója, de természetesen a fejemben eltervezett kis jelenet, csak gondolat maradhat, viszont , hogy véget vessek áradozásának, én kezdek el nyavíkolni, hogy csíp ( hát igen 3 százalékos hidrogén-peroxid a szememben) a szempillafesték!

Állati rendes, mert együtt is érez velem(szóval most sem áll be a szája), majd miután boldogan konstatálom, hogy megmaradt a szemem, és látok is, újra belekezd, mert közeledik a karácsony, és neki mennyi, de mennyi dolga lesz.

Na most akkor ki is hazudik? Intimpistáskodik is, mert még azt is a tudtunra adja, libidója növelése érdekében billegeti csípőjét hetente kétszer hastánc álnévvel (szerintem ez annyira kurvás), mert állítása szerint ez beindítja a napfonat-csakra energiáit, és így még a  menopauza beköszöntét, is késlelteti. Najó! Az biztosan igaz, hogyha valaki kihúzza, mármint korban az ösztrogéntermelődését, toább marad NŐ! Tudjuk, hogy az ösztrogén sok mindenért felel a szervezetben, a nőket megvédi az infarktustól, az öregedéstől, de a megcsalás ellen nem írják fel receptre.

Amikor már ott tart, hogy az Ő férje (igen, hát persze,hogy birtoklunk) minden reggel ágyba viszi a kávéját ( de tényleg annál a Tchibo-reklámnál én is mindig elolvadok), és a mézeskalács receptjét ecseteli, amivel minden karácsonykor elvarázsolja férjét, hirtelen kiugrom a kozmetikus székből, mondván nekem bocsánat, rohannom kell, már az utcán kapok észbe, és Lara jár az eszembe.

Többször csengetek. Semmi. A lépcsőházba beszűrődő délutáni napfény is szomorú, nemhogy én, vagy Lara, vagy ki tudja hány nő ebben az országban, aki épp szerető, vagy épp megcsalják. Vajon hányan szorongatják telefonjukat, markolásszák egész nap, még a wc-re is magukkal hurcolászva, hátha ír az imádott lény? Vajon hányan döbbennek rá e percben, hogy -önként vállalt – áldozati szerepet játszanak? Hogy szenvednek? Hogy nem éri meg? Hogy még maguknak is hazudnak? Hogy vége lesz?

Lara anyukája nyit ajtót. Megijedek, mert nagyon szomorú, és egy papírzsebkendőt szorongat a kezében.

-Elment – mondja szívszorítóan – az additológiára. Azzal a pszichológusnővel találkozik.

Larának szakításuk óta szakemberi segítségre van szüksége, mert nem tud aludni, nem tud enni, nem érdekli semmi, és senki. Úgy érzi, becsapták.

lerohanok a lépcsőn, és az additológia irányába veszem az utam, miközben érdekes dolgokon kattogok.

Azt mondják, mindannyiónkat összeköt egy-egy ezüstszál. Egy láthatatla. Vagyis az összetartozó emereket. Gondolati szálak ezek. Annyira kíváncsi lennék, hogy Szent Estén, amikor a családok a gömböket aggatják a fára, mármint a férfi és a nő, vajon hol járnak gondolatban? Ki, hol szeretne lenni? Ki, kivel szeretne lenni? Úgy igazán, a szíve legmélyén. Ez az ezüst-mártix hogy nézhet ki azon az estén? Ki éli meg? És ki éli túl a Karácsonyt, mert kényszerből épp ott kell lennie, ahol akkor van? Hogy a francba tudnak elszámolni magukkal ezek az emberek? Amikor még maguknak is hazudnak, mert megmagyarázzák, hogy így a jó, így a tuti, hiszen a “házasság szentsége”! A büdös francot!

És a másik? Akit a Karácsony előtti laza munkanapon letudunk egy bombonnal, vagy egy aranykarkötővel? Az a másik, aki embrió pózban számolja az órákat, és a perceket, hogy tűnjön már el ez a három nap, és az a halott január elseje is, amikor mély, másnaposan szuszogó hó borítja a tájat, és úgy érzed, egyedül vagy ezen az egész bolygón? Hogy a francba megy ez?

Tudom-tudom. Nem én fogom megtalálni ezekre a költői kérdésekre a válaszokat, és valljuk be őszintén ez a jelenség már úgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a tinikor. Vagy a levegővétel.  És valahogy mindenki megússza. ( csak az a szerencsétlen csiga nem, akinek a kipreparált házát kapta ajándékba Lara Mauritiusról).

 

Azért mélyen, legbelül, hiszek a gondolat teremtő erejében.

Színlelni boldog szeretőt!

2016 október 18. | Szerző: Rácz Gabriella

Nézzük csak: fogkefe,fogkrém, sampon, hajszárító, gyógyszerek! – jaj ,nem azt még el kell intéznem, és még egy csomó dolgot – rágódom a könyvtár kölcsönző részlegén, mert közeleg külföldre utazásom napja, amikor Lara, kibújva a ” mennyire biztonságos a megszakításos szex” (hát persze,hogy semennyire) cikkből, mélyen a szemembe néz, és Ő kikéri magának:  – miért gondolod azt, hogyha nem feküdtem volna le vele az irattárban először, hanem hónapokig udvaroltattam volna, étterem, mozi, miegymás, és utána bújok vele ágyba, akkor most boldogabb lennék? Kissé kínos a kérdés, mert a sorban, mármint a kölcsönző sorban mögöttünk álló 50-es nő kissé furcsán, viszont érdeklődően várja reakciómat.

– Oké Lara! Nézd, én csak féltelek, mert mind ezt csinálja. Érted? Otthon “boldog hitvesek”, napközben, meg rohadtul csalják az asszonyt. Elmondják, hogy a nő nem főz, nem takarít, rendetlen, és még ártatlan barna szemükkel azt is elhitetik veled, hogy az asszony hűtlen, már nyolc éve, és Ő , Úr Isten Ő!, szegény magányos hímünk, annyira egyedül van, és  Ő csinál mindent, persze otthon nulla a szex….és még sorolhatnám. Egyébként szerintem  a nő ugyanúgy megcsalja, szóval mindketten csinálják mással, és szerintem néha-néha még egymással is a látszatra “minden rendben van okán”….Nem tudom, Lara, ez bonyolult, nem nagyon láttam még olyan faszit, aki néhány boldog, harisnyakötős légyottért elhagyta volna anyuci vasalt ingét, és aranysárga vasárnapi húslevesét, de tudjuk ugye, hogy ezek a nők nem vasalnak, és nem is főznek. (ha-ha). És olyat sem láttam még Lara, hogy lett volna nő szeretői viszonyban, és elhagyta volna az otthoni – igaz dögunalmas – aranytojást hozó “tyúkját”, vagyis kakasát…Az okos feleség, félre téve büszkeségét, egyszerüen kivárja a végét. mert tudja, hogy úgyis vége lesz. Az más kérdés, hogy én, mint feleség mennyire érezném magam emberi mivoltomban holtig alázva egy ilyen szituban. Vagy fordítva. El tudod képzelni, hogy annak tudatában, hogy mindketten ágyra járnak, persze mással, otthon egymás szemébe tudnak nézni?  Hogy tudnak egymásban ezek után bízni? Szerintem ez képtelenség, de lássuk be: működik.

-Mindent színlelnek! Az egész életüket! Érted? – emelem meg kissé idegesen a hangom, mert már annyira belefáradtam magyarázni a tutit, miközben tudom, teljesen felesleges, ezt valószínűleg minden nőnek (vagy nem mindegyiknek) át kell élnie. A magányos vasárnapok, az ünnepek, a pasi családi, “idilli” nyaralásai (persze a facebookon pósztolva), miközben Lara tudom, hogy belehal, bár állítása szerint boldog. És kérdése, mely szerint: “Áruld el nekem, minek udvaroltatni olyan pasival, akiről később kiderül, hogy az ágyban nem jó!” – hát mi tagadás, engem is gondolkodóba ejtett. Vagyis fordítsuk meg az eredeti tételt, mert eroszt időrendben felcserélhetjük a libidóval. A szex, biztos,hogy rokonszenven is alapul, és a rokonszenv, tagadhatatlanul egy érzelem. Lehet, hogy a 100 százalékos ( bár hazugságokkal teli )együttlétek alatt az ember megszerelmesedik? Hm. Szerintem ez akár működhet is. De vajon miért megyünk bele egy eleve halálra ítélt kapcsolatba? Mert tiltott? Mert olyan titokzatos? Mert olyan me-nő leszek tőle, miközben annyira fáj, hogy majdnem belehalok? Mert gyors, és mi utálunk sorban állni még a Mekiben is. Utálunk várakozni, vágyakozni, pedig esküszöm ez a legszebb része az egésznek) Mert tulajdonképpen  szeretjük mi, ha fáj!

-Lara felém fordul, és üvölt velem: ” De hiszen te is voltál nős pasival, és még el is vált miattad!” – Igen Lara – folytatom nagy sóhajjal – de erre egyáltalán nem vagyok büszke. és ha tudni akarod, nem a pasi döntött, hoppá kisanyám – durranok mindjárt szét az idegtől – hanem a nő nem bírta elviselni a megalázó szituációt. Tök mindegy Lara, az a házasság mindenképp tönkre ment volna. Nem én voltam az oka! Érted?

Kicsapódik a könyvtárajtó. Én balra, hogy csomagoljak, listát írjak, mit kell még beszereznem. Lara jobbra, hogy csipkés fehérneműt vegyen munkanélküli segélyéből a sarki kínaiban.

Otthon pakolászom, és Larára gondolok, meg a pasija feleségére, mert ránézek az órára, és nekem a kutyasétáltatás ideje jött el, nekik az aznapi mézédes hazugságé.

Elered. Gyorsabbra vesszük lépteinket Macival, amikor  a bejárati ajtóhoz érve Larát látom összekuporodva a lakásom előtt. Sír. Nem tud szólni.

-Nem jött el – kiabálja keservesen – és a boltban a feleségével karöltve vásároltak be együtt hétvégére! Érted? – még mindig sír, miközben látom hevesen pötyögi pasijának a számonkérő, alázó smseket.

-Erről beszéltem Lara. érted már? Igen, azt mondja szeret, meg jönnek a szebbnél szebb ajándékok, de hidd el, nincs az a habos-babos fehérnemű, vagy ékszer, ami überelhetné az együtt töltött időt.

Úgy látom kezd belenyugodni, miközben a szívem szakad meg, mert mindig (majdnem mindig) ez a vége.Larának most bele kellett halnia, hogy talán felfogja, hogy azt érezze, többet ér annál, mint hogy hetente kétszer két órára “Úri kurva” legyen.

Hosszas csend, elfogyott a forralt bor, amit vígasztalásul ittunk, mad Lara,aki  e pillanatban a világ legszomorúbb lénye számomra, megszólal.

-El tudod képzelni, hogy már szinte sajnálom a feleségét?

-Igen, – válaszolom – el. (Na ez már egy szint)

-Meg akarom keresni a nőt, el akarok neki mesélni mindent! – kiabálja az arcomba.

-Lara, ez te is tudod, hülyeség. Egyrészt a pasi mindent letagad, sőt még a nő sem fog hinni Neked, pedig tudat alatt tudja (mind tudják), hogy megtörtént.

A forralt bor, és az ablakon csendesen kopogó eső hatására mindketten elálmosodunk, mire Lara telefonja sms érkezését jelzi.

-Mondtam! Mondtam! Kiáltja boldogan, mintha mi sem történt volna. Mindig is tudtam, hogy szeret!

Majd felém tartva telefonját, ismét zokogásba tör ki. ” Ígértem én bármit is!” – írt vissza a hadd ne minősítsem kicsoda.

 

Azért egy mondat, mégis elhagyja a számat, talán nem kellett volna:

 

-Hm. Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Szétgurult narancsok

2016 október 8. | Szerző: Rácz Gabriella

Amióta hazajöttem – igaz csak néhány napra – sodródom az árral.

Nem tudom azt mondani, hogy végre itthon, és ez annyira rohadtul elkeserítő. Ott nem vagyok otthon, és itt sem vagyok itthon. Fasza nem?

Biztosan elkeserít néhány dolog: elkeserít az  a rohadt népszavazás, –  bevallom, pezsgőt bontottam, amikor kiderült, nem lett érvényes. És hiába próbálom beengedni a jót, a pozitívat, a kulturát, a körülöttem lévő emberek szenvedését látni, kiborít. (Mondhatod: nem az én dolgom, de van egy határ, ami már szerintem a közönnyel, vagy közöny-nyel???? egyenlő) És itt van ez is. Ez a kurva helyesírás. Valóban megváltoztatják? Mert nem lesz gond újra megtanulni, elsajátítani,de mégiscsak valahol úgy érzem, mintha ezzel is a generációnkat írnák le, vagyis át 🙂

A nemzetközi jegypénztárban ácsorogva azon kapom magam, hogy ez a vasútállomás 20 év alatt semmit nem változott, és az angyalhívós (de nem jön), bizsus, órás ajándékbolt zárva felirattal érdekes látványt nyújt a tavalyról kirakatban felejtett karácsonyi díszekkel 🙂 Végülis, hamarosan újra itt van, minek kirakatot rendezni 🙂 Már 20 perce magyarázom a jegypénztárban ülő hölgynek, hogy mikor, honnan, hová szeretnék eljutni, és látom, hogy feladom a leckét, mert mikrofonját kikapcsolva, telefonos segítséget kér (nem-nem a 3 milliós kérdésért, hanem az én biztonságos odajutásom érdekében). Amíg szorgosan telefonál, és jegyzetel, feleszmélek, van itt haladás kérem szépen, na nem a sorban, a mögöttem lévők egyre türelmetlenebbek, hanem az orrom előtt kirakott tájékoztatásban, mely szerint akár euroban is fizethetek 🙂

Háromnegyed óra, és hurrá megvan az útvonal, kisebb vagyonért – pedig állítása szerint a legolcsóbbat kereste, és én jóhiszemúen elhiszem – de mégiscsak azt ajnlja: – talán repőlüvel egyszerűbb lenne. (Hát neki biztos)

Na fussunk neki még egyszer, mert erőteljesebben megmondom, hogy szerintem Ő azért van itt, hogy vonatot találjunk, és railjet-tel akarok menni, a lehető legkevesebb átszállással, ás újrakezdi. A mögöttem lévők feladják (én is ezt tettem volna) Újra és újra megfogadom, soha töbet kocsi nélkül,de hidd el van az a fáradtsági szint, amikor a 2000 méteres hegyek között elfog a félelem, és úgy érzed, nem tudod megcsinálni. Majd felteszi a végzetes kérdést, amire nem tudok másképp reagálni, elfog a röhögőgörcs: – Returt is kér?  -Nem – válaszolom – isten őríz  (Ő még nem tudja, megint menekülőre fogom, úgy hét hónapra, mert reménykedem a változásban. Ennyi.) És nem lesz karácsonyom, hát istenem, úgyis csak bőgnék, és szilveszterem se, amit egyébként is utálok, és álmaimban a legközelebbit egy norvég faházban tölteném, süvítő szélben,viharos tengerparton, kandallóval, és egy üveg rizlinggel, átbeszélgetve az éjszakát.)Ja, és húsvétom sem lesz, és névnapi buli sem,de ne sajnálj, mert sok pénzt fogok keresni, és most ezt akarom, rohadt kemény munkával. A legjobb terápia,mielőtt elhatalmasodna rajtam a reggeli “inkább nem kelek fel az ágyból” érzése ellen. Már így is túl sokszor érzem ezt, és nem akarom!

Biztonságos helyre dugva jövőm zálogát ( a jegyet, mert végre megszületett), elindulok a kolduló emberek között, és kifelé menet, egy hegedülő bácsi ( aki a szívemig hasítóan húzza) kalapjába beledobok pár százast.

Hazafelé menet betérek egy közértbe, és szomoróan konstatálom,( táplálkozási olvasmányaimnak köszönhetően), gyakorlatilag “gyilkos”, lassan ölő áruk között válogathatok, viszont kisebb vagyonért, amikor egy nagyon kedves hölgy barátságosan ajánlja nekem a retro-mogyorós csokit, kóstoljam meg, isteni finom, mindig visz az unokáinak. (Nem baj, jobb, ha nem tudja, mit művel a cukor, és mi egymás, mi benne van, a lényeg,hogy finom, és én is megkockáztatok egyet, dopamin,oxitocin, szerotomin, és noradrenalin szintem növelése reményében )

A polcok között bóklászva, az egyetlen dolog, amit úgy érzem, meg tudnék enni, a zöldséges pultnál rám mosolygó narancsok. ( Idénygyümölcs :), de ha nincs szőlő, körte, vagy alma, nem tudsz mást tenni, ha gyümölcsre éhezel) .

A pénztárnál előre közlöm a hölggyel (hölgy-gyel?) kártyával szeretnék fizetni, és elakadunk, mert most nem telefonos segítség, hanem Erzsike érkezik a hátsó rektárból, annak hallatán, hogy fizető eszközöm:érintős. (mentegetőzöm én,hogy csináljuk a régi módszerrel, haladni szeretnék,de ez mégiscsak valahol nekem már olyan,mintha valaki a szexben csak a misszionárius pózt ismerné, és kész 🙂 )

Odakint elered, és hurrá, mert esernyő híján mégiscsak nekivágok az útnak, de mintha imáim meghallgatnának odafent ( mert tényleg  már az angyalok segÍtségét kérem), kapok egy jelet, ami bármilyen furcsán hangzik,de nekem erőteljes jelentése van, különösen az itthon történtek ismeretében:

A narancsok!!!! Három kiló narancs gurul szét lábaim előtt, a szélrózsa minden irányában. Az őket egyben tartó tasak gyengének bizonyul 🙂

És én bőrig ázva, égnek tartott arccal csak nevetek, amit láthatóan a körülöttem lévő emberek egyike sem ért…

De sebaj!

A remény hal meg utoljára :), átbukdácsolva a lábaim előtt heverő narancsokon,rendkívül bizakodó lettem 🙂