Őrültségre, őrültség!

2018 május 14. | Szerző: Rácz Gabriella |

Pontosan 6 évet adtam az életemből, és pont azt a 6 évet,amikor még biztonságosan,félelem,rettegés nélkül szülhettem volna kisbabát….A rohadt életbe-gondolom-,amikor lassan lépkedek a gyulai kórház pszichiátriai osztályának férfi részlege felé. Egy sráchoz igyekszem, aki nagyon közel áll hozzám, annyira,hogy már lassan 20 éve teszem meg ezeket a lépéseket szinte rezzenéstelen arccal, gyomorgörcs nélkül. Inkább elidőzöm a két évtized alatt hatalmasra nőtt gesztenyefák alatt, megpillantok egy hatalmas pókhálót, amin meg-megcsillan a lemenő Nap fénye. Nézem a padon ülő embereket. Nyugalom,és béke, megállt az idő. Tudom,hová érkezem. Miért lenne az meglepő,hogy valaki azért készül ki,mert segítségkérésképpen valaki önszántából úgy dönt,bemegy a pszichiátriára,majd újra visszakerül,mert kikerülve onnan bolondnak titulálják a munkahelyén? Vagy miért botránkoztatna meg az a tény,hogy egy srác hiába vágyik a szülői szeretetre,csak visszautasítást kap. Megjegyzem,senki ismétlem senki nem látogatja! Vagy akadjak ki azon,hogy a megfigyelőben egy olyan 30éves srác fekszik totál leszedálva,aki öngyilkos akart lenni egy szerelmi csalódás miatt? Vagy mert valaki nem tudja feldolgozni,hogy két diplomával,3 felsőfokú nyelvvizsgával közmunkásként tervezheti nem létező jövőjét? Az ijesztő ebben mégis az,hogy teljesen rezisztens lettem,vagy? Vagy totál normálisnak találom azt a tényt,hogy őrült helyzetekre,őrült körülmények között csak őrültséggel lehet reagálni. Attól,hogy az ember szomorú,amit nem szégyell megélni,még nem beteg.És igen létezik olyan szenvedélyes szerelem,amikor annyira szereted a másikat, magadnál is jobban,hogy az életedet is odaadnád érte! Sokan nem ismerik ezt az érzést. Pedig igen, létezik! Na jó! Mi pszichocsajok azért gondoskodunk arról,hogy kellő mértékű drámai hatás mellett , még időben megmenthetőek legyünk! Vagy nem?