Alul semmi!

2013 június 13. | Szerző: Rácz Gabriella

Épp egy kisváros macskaköves utcáit róttam, hegynek felfelé (sebaj, legalább fenék-hátsó comb- vádli edzése aznapra letudva), amikor felnéztem az égre, és láttam, néhány percem van, mert hatalmas esőfelhők gomolyogtak felettem.
Nem mondhatom, hogy megszoktam már, ez így megy minden nap, mert nem tudom megszokni.. Reggel ragyogó napsütés, még kora délután is, majd hirtelen beborul, és elkezd szakadni. Nincs menekvés, hirtelen jön, és elüt, mint egy (tovább…)

A lélek, operálhatatlan!

2013 március 6. | Szerző: Rácz Gabriella

– Felakasztotta magát! – kapom el a sarki közértben a sorban álló egyik hölgy mondatát.
Döbbenetemre semmi reakció. Mintha csak azt közölte volna a bolton végig kiabáló ismeretlen hölgy: „ A párizsi akciós” (megkockáztatom: tévedtem, mert lehet, hogy erre a mondatra már néhányan rámozdultak volna)
A kilátástalan helyzetek miatt – egyre többször hallom, hogy- közeli, vagy távoli ismerőseim önkezűleg vetnek véget életüknek.
És nem értem, miért?
Voltam már én is padlón, (mint szerintem sokan) ültem, és nem álltam a gödör mélyén, és senki nem volt, aki mellém ült volna, hogy segítő kezet nyújtson a fény irányából.
Életünk 80 százaléka látványközpontú. Ennek nem szabadna így lennie, mert kell egy „hely”, ami csak a mienk, ahová nap mint nap visszavonulhatunk erőt gyűjteni, hogy utána újra ki tudjunk menni a fényre.
De aki állandó sötétségben  létezik, – azt gondolom – onnan nehéz a visszaút. Abban a sötétségben ezekben az emberekben valami mélyen összezsugorodik, és már hiába szórják el a fák magjait-már ha még egyáltalán akarják-sohasem kelnek ki… Felakasztotta magát???? – gondolom, amikor benyitok a belvárosi gyógyszertárba. Az előttem álló fiatal lány – önkéntelenül is hallom -, az antidepresszánsokról érdeklődik, no meg a feszültségoldókról.

(tovább…)