“Köszönöm, hogy létezel.”
2016 február 25. | Szerző: Rácz Gabriella
Akkor reggel, Celista csörgőóra nélkül is kipattant korán az ágyból, hiszen tudta, ma van a nagy nap. Az a bizonyos nap, amikor találkozik Maximilliennel. A három nappal ezelőtti, és az azt megelőző végtelennek tűnő szakadó esőben olyan messzinek érezte ezt a napot.
Egy kicsit fáradt ugyan, mert – hogy megmentse maguknak ezt a napot – egy kicsit rádolgozott az előző napon. Sokkal többet ment, magyarázott – egyébként is általában be nem állt a szája – hogy ezt a napot Max-nem szentelje.
- Na nézzük csak – gondolta. – Mit kell még tennem, a tökéletes nő képéhez.
- tegnap este gyanta – pipa
- gyönyörű fehérneműk kiválogatva az ágyon – ezt a rituálét minden egyes alkalommal elvégezte, és minden egyes alkalommal az utolsó pillanatban, amikor még le tudta húzni úgy a ruháját, hogy ne kenődjön végig a 24 órás deo krémje a visszafefé, vagyis felfelé húzott ruhán, a szekrény legalján megbúvó valamelyiket választotta. De tegyük hozzá Celista nemcsak a fehérneműk terén állt így a dolgokkal. A hosszú pénztári sor kivárása után, amikor már épp ő következett volna, mindig volt egy olyan gondolata, hogy csak visszamegy egy, vagy két dologért a hatalmas bevásárlóközpontban, így mindig és mindig – majdnem mindig – kétszer kellett végigvárnia a sort. Amikor ruhát vásárolt, vagy könyvet, az eladóval hosszas tanakodás után megbeszéltek után, mégsem azt tette bevásárló kosarába, ami mellett látszólag véglegesen döntött, hanem egy hirtelen mozdulattal. egyetlen pillanat alatt kicserélte egy korábban felpróbált,de valamilyen oknál fogva elvetett ruhát, vagy egy korábban a polcról leemelt könyvet. ezekről úgy gondolta, nem kihívás, de volt az a pillanat, az a bizonyos pillanat, amikor mégis úgy érzete neki az a másik kell. Másik fogkrém, másik cipő, de nem másik pasi. 🙂
Max-szel már két éve voltak együtt. Eleinte nagyon ritkán találkoztak, mert mindig volt valami nagyon fontos munka , vagyis bűntudat, amiért a megbeszélt találkozót az utolsó pillanatban vagy Celista, vagy Max lemondta. Hogy ki volt ilyenkor a szomorúbb? A fene tudja.
De most hagyjuk a negatív gondolatokat – gondolta a Celista, és teljes gőzerővel elkezdett készülődni. A randit egyik kedvenc városában, Szegeden beszélték meg. Max egyébként is ott tartott előadást, – Celista nagyon büszke volt, hogy az ő pasija egyetemi előadó is, és már korábban odatalálta GPS nélkül is a folyóparti épülethez, ahol közeledő randijuk idejét az épületből tömegesen kiáramló tanulók jelezték. Celista rögtön tudta, hogy vége lett az előadásnak.
Egy kicsit bánta, hogy nem ült be a nebulók közé, de félt, ha Max előadás közben felfedezi a hallgatók között – ami nem volt nehéz, mert hősnőnk minden csinját-binját megadta a feltűnésnek – Max zavarba jön, és abbahagyja az előadást, vagy elkezd dadogni, vagy nem tudta pontosan megmondani miért, talán túlzásnak, tolakodónak is érezte, ha hívatlanul csak úgy beül egy tudományos előadásra, és persze az is lehet, hogy az egészből egy kukkot sem értett volna, pedig a téma nagyon is érdekelte.
Max csillagász volt. Celista élt- halt az univerzumért, a szó szoros értelmében is, és amikor a Plutót visszaminősítették a törpebolygók csoportjába – emlékszik – órákon át sírt Max-nek a telefonba, amikor ő még celista számára “csak” a legjobb barátnője apja volt, aki csillagász.
Akkor kezdődött minden. Max figyelmét akkor ébresztette fel ez a lány, amikor rájött, hogy van valaki a világban, aki egy kicsinyke kis bolygóért képes őt egyetemi előadásáról kirángatni, – mert ez a lány ezt is elérte – és egy órán keresztül hallgatni a ” hogy a fenébe jönnek ehhez-től kedve”, a “menjenek a fenébe, ehhez nincs joguk” érveléseket hallgatni . Több volt ez annál, hogy valaki naivan szexi, vagy kedves. Max számára szívbemarkoló érzés volt, hogy létezik a világban ez a fajta érzékeny lélek. Őszinte, mindenesetre. Celista az volt.
Celista kocsiját választották a szegedi randin. A folyóparti kis vendéglőben estebédeltek egyet, mert már délutánra járt az idő, folyamatosan beszélgettek, mindig és mindig volt egymás számára mondanivalójuk, egyszer annyira bele is feledkeztek a témába, hogy Celista a város főterén behajtott egy egyirányú utcába, hát persze,hogy szembe a forgalommal,de ezen is jót nevettek, – megúszták, mert se szembejövő, se rendőr nem volt a közelben – és hát persze, hogy egy forgalomtól szigorúan elzárt területen a kocsiban csókolták meg egymást. Max a csók elcsattanása után remegett, és hebegett-habogott, ami a lánynak rosszul esett,de amikor a férfi nagy nehezen kibökte, ne folytassák, mert attól fél, hogy nem megy haza többé, a lány mégis boldogabb volt, mint valaha.
Messze laktak egymástól, több, mint kétszáz kilométerre, de amikor mindketten elindultak saját autójukkal hazafelé, fel sem tűnt a távolság, mert az úton végig beszélgettek-nevetgéltek egymással.A férfi másnap 4 napra tudományos konferenciára Svájcba utazott, ahová elhívta volna Celistát is,de mindketten úgy érezték, korai lenne ez a közös kiruccanás.
Na, és itt jön el az a pont visszafelé nézve, hogy ezt is másképp kellett volna csinálni. Celista sokszor eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha belevág akkor a nagy útba,de egyrészt sajnálta,hogy nem tette meg, más részt félt is tőle, hogy a férfinak kellemetlen lett volna az ottani közös ismerősök miatt, na és mit mondott volna Cloénak, legjobb barátnőjének: “Csá! elmegyek az Apáddal 4 napra Zürichbe, és piszkosul jól fogjuk érzeni magunkat”????, mert egyébként egy ilyen szerelmi légyottnál nincs is kellemesebb, ha tudod, hogy járkálhatsz kézenfogva az imádott pasival, hiszen nem jöhet szembe a szomszéd Marika Néni , aki majd elmondja a sarki boltban, mit is látott, és röpke három napon belül egy kisebb város beszél arról, hogy a ő és a tanár úr mit is művelnek.
Max elmagyarázta Celistának, értse meg, ha ott, akkor a kocsiban tovább lépnek, talán soha többé nem megye haza, mert az eddig vele töltött idő – saját bevallása szerint – többet jelentett a férfinak, mint élete utolsó 14 éve ( Te jó Isten ! – gondolta Celista, hiszen 3 évvel korábban született meg Cloé, akivel nem mellesleg találkozni fog a megszokott cukiban!)
A telfonbeszélgetés leggyönyörűbb mondata, ami Max száját akkor, azon a randin a telefonban elhagyta , és Celista ezt a mondatott csak évekkel később értette meg, fogta fe, és őrült bele, de nagyon:
“KÖSZÖNÖM, HOGY LÉTEZEL ”
Most,hogy kocsival kanyarog a zalai dombságban megint hazafelé, és hulla fáradt, és semmi másra nem vágyott, mint hogy két napig ki se mozduljon az ágyból, és az esőt hallgatva belealudjon a múltba, tudta, hogy ez az a pillanat, amikor rájössz, hogy az volt az a pillanat, amikor rá kellett volna jönnöd, amikor meg kellett volna tenned, amikor merni kellett volna…
Február 22-e volt, az év első tízmilliószoros napja, és egész nap Max-ra gondolt, és újra meg újra átélte az akkor történteket. És bár februárra egyáltalán nem jellemző, de mielőtt lehajtott volna a mélygarázsba még hulló csillagot is látott.
Azt mondják, ilyenkor teljesülnek a vágyak….
Tízmilliószorosan? 🙂
Káma szútra az autóban!
2016 február 24. | Szerző: Rácz Gabriella
Celista már reggel, kora hajnal óta úton volt. Orvosokat látogatott, és minden veszély, -mert igen a vezetés veszélyes terület, ugyanis nem elég Neked jól vezetned, még a többiek hülyeségeit is ki kell tudni védeni, lehetőleg úgy, hogy életben maradjatok – szóval minden nehézség ellenére imádta ezt a munkát.
Más reggel, hajnalban a város, mint egy-két órával később. Látta az utcaseprőket, és szemmel lebuktatta azokat a korán kelő kutyasétáltatókat, akik a hajnali órákat használják ki jól – elmondásuk a nyugodtabb sétáltatásra -, de Celista úgy vette észre másról (is ) szól itt a történet: egyetlen wc-ző kutyus gazdijánál sem látott zacskót, vagy bármit, ami arra utalt volna, hogy összeszedik a kutyagumit. 🙂 Hát igen- gondolta, – lassan minket is ellep majd a szar,de sebaj, újabb téma majd a hisztériakeltéshez (Igen. Ez volt Celista tényleges véleménye a dologról) Mély sajnálata szállta meg a szívét az utcát seprő emberek láttán, mert Celista hitt az ÁLMOKBAN, és az nem lehet, sohasem lehet egy ember álma, hogy ezt csinálja. Próbált volna rájuk mosolyogni, de láthatatlan, arc nélküli emberek mozgatták a seprű nyelét ide-oda.
Benyomta kedvenc rádió adóját, mert a zene mindig és minden körülmények között kell, és pont a magyarországi válási adatokról polemizáltak az éterben: hogy csökkent a KSH adatai szerint a válások száma a 2012-es adatokhoz képest, de Celistát jól ismerve már tudjuk, mi volt a következő gondolata: egyrészt , hiszi a piszi – gondolta, másrészt, vajon miért nem születik anonim felmérés a szeretői viszonyokról, mert ugye az működhet párhuzamosan a házasságokkal egy időben, sőt olyan sztorikat is hallott már ismerőseitől, több barátnőjétől, hogy szeretői kapcsolatban, azzal párhuzamosan megjavulnak a házastársi kapcsolatok.
Amikor erről beszélgettek legjobb barátnőjével, Cloéval, és Celista csak ingatta a fejét erre a megállípításra, Cloé alátámasztotta kijelentését a következő kérdéssel.
-Szerinted? Na! Most komolyan! Szerinted mi a lótúrótól javulna meg egy házasság egy szeretői kapcsolattól?
-Hm – ingatta a fejét Celiasta,miközben az előtte lévő mignon kalóriáját számolta, mert ez volt már az ötödik aznap – szerelmi bánatában – nem tudom – felelte, mert kétségbeesett attól a gondolattól, hogy a legutóbb olvasott zsírleszívás – hasi – ára alsó hangon is 300 rugó, és hogy a francba lesz neki nyárra kocka hasa a Balatonra, amikor leugrik a banda egy hétre hancúrozni. (Cloé és a szülei, meg a többiek)
-Na! – hörrent fel Cloé – Mi a fene bajod van? Nyugi, majd megyünk futni, nem zabálsz cukrot, meg lisztet, és rendben leszel nyárra. Na! Szóval szerinted?
-Nem tudom, mondta kissé unottan Celista, mert érzékenyen gondolt a témára, mivel jelenlegi barátja is nős volt, és durván érintette az a gondolat, hogy majd Ő rendbe hozza a pasija házasságát….
-Elmondom neked kisanyám – folytatta ellentmondást nem tűrő hangon Cloé – attól, hogy lelkiismeret furdalásuk van. Érted? Így próbálnak enyhíteni a bűnükön. Tudod a házasság szentsge, vagy mi a fene. Anyuci otthon megfőz, kivasal, mos, csavarókkal alszik, a férje előtt epilál, a pasi elkapja mondjuk kéthetente, így asszony boldog, mert 20 év után is működik, közben dunsztja sincs róla, hogy apuci csipkés harisnyakötős, epres-pezsgős szállodai szobákban, vagy ki tudja hol dugaszol valakivel, akit meg abban a hitben ringat, hogy a házassága szar, semmi nem működik, éssatöbbi. Érted már? -kiáltott fel Cloé , úgy,hogy az egész cukrászda az Ő eszmefuttatásukra lett figyelmes.
Téma kilőve. Celista elmorfondírozott a levegőbe csattant mondatokon,de a legjobban most az foglalkoztatta, hogyan fog minél gyorsabban – lehetőleg épségben – hazavezetni a már megint szakadó esőben. Cloéval megbeszéltek egy következő randit a jövő hétre, mindig ugyanebben a cukrászdában találkoztak( Édes Titkok Cukrászda) és jól kitárgyaltak mindent és mindenkit, majd mindketten bú-csőt intve egymásnak, bepattantak saját kocsijukba.
Útban hazafelés Celista a KSH adatain gondolkozott, meg Cloé érvelésein, és szerelmének azon szavain rágódott, hogy hamarosan elválik, nem kell már sokat várnia, hogy – szerinte élete párjával – összekössék életüket. Celista minden a szerelme nélkül töltött időt elpazaroltnak érzett az életében.
Ahogy felkanyarodott az M0-ra, egyébként már nem először, de megint az egyik elhagyatott felüljáró alatt állt egy kocsi, bepárásodott üvegekkel, és vészvillogóval – hóha, gondolta – naívan – Celista, itt az idő a cselekvésre, mert valaki biztosan bajban van, ugyanis a kocsiba beszűrődő fényben egy! emberi fejet is meglátott. Autójából gyorsan kipattant.
Odaszaladt a kocsihoz.
Ahogy közeledett, látta,hogy a kocsi ide-oda billeg, a műszerfalon megpillantott egy fehér csipkés melltartót is, és az autó ablaküvegét valami eszméletlen hosszú körmű nő támasztotta….
-Mi a franc ez? – kérdezte hangosan. Káma szútra az autóban???????????
-Aha! – szóval ez lenne az – gondolta Celista, akkor már bőrig ázva,de továbbra sem tágított, csak ment a kocsihoz közelebb, és közelebb. Nem értette mit csinál ott, ahol semmi keresnivalója,de mintha magát látta volna abban az autóban. A bent lévők észre sem vették őt, sőt egyáltalán nem vettek tudomást a külvilágról, de Celista továbbra sem tágított elhatározásától, mely szerint most! jól kiosztja a pasit, és milyen igaza van Cloénak….Celista – mint egy thrillerben – elkezdte ütni a kocsi üvegét, – mire , a bent lévők a frászt kapták – és ami csak a torkán kifért, elkezdte:
-Na mi van kisapám! Anyuci otthon vár, Te meg itt dugaszolsz a kocsiban? Mi lesz ma a vacsora? Hm?
Celista ordított, ahogy csak bírt. Tudta, hogy ő is ugyanezt csinálja. Ugyanennek a helyzetnek teszi ki magát Maximilliemmel már két éve, aki nem mellesleg legjobb barátnőjének, Cloénak volt az Apja. Celista bokáig süllyedt a sárban, és már fogalma sem volt róla, hogy esőcseppek, vagy a könnyei oldják fel méregdrága, vízállónak ígért szempillaspirálját……
Feladva az értelmetlen küzdelmet, visszarohant kocsijához. Az ülésen fekvő telefonja sms-t jelzett.
Maximillien írt neki, ráadásul egy gyönyörűt. ” Apám azt súgta, tudván,mit érzek: harcoljak Érted. Ezen az oldalon van értelme. És azon? Ott Nálad:? Hosszú távon? …..Hiányzol: Max.”
-Hm – mosolyodott el Celista. Letörölte a vizet, ami még a nadrágjából is ömlött. Megint szép volt az élet, nyugodt ritmusban vert a szíve, és még egyszer, napjában többször is, újra kiszámolta még hármat kell aludnia,hogy találkozzanak.
Megszámlálhatatlan szívet küldött vissza Max-nek, és hihetetlen melegség öntötte el a szívét. Tudta, mindig is tudta,hogy az övék, igazi, az nem lehet hazugság. Van olyan, kell lennie második esélynek az életben…
Útközben hazafelé Sade CD-t nyomott be.( A kedvencét tette végtelenítésre, a :This is not Ordinary love)
A lágy zene elringatta. Elringatta a legutóbbi alkalomig , amikor utoljára volt Max karjaiban.
Igazából szégyellte magát.
Mindenért.
“Leszarom Jézust!”
2014 április 20. | Szerző: Rácz Gabriella
Húsvét. Valami megmagyarázhatatlan, egyetemes szeretet lett úrrá rajtam a napokban.
Pont azt kérdeztem egyik maga elé bambuló, mélabús ismerősömtől:”-Te is átéled éppen Jézus szenvedéseit a kereszten?”
Meglehetősen furcsán nézett rám e kérdés feltétele után, mert nem vettem észre, hogy fülhallgatóval elszigetelődve a világtól egy “ki öl többet” típusú akciófilm kockái peregtek előtte a laptopján.
-Haggyá máá! – hangzott a válasz. – Leszarom Jézust!!
Abban a pillanatban mindez már láthatóvá vált számomra – de olyan hülye az ember nem? mindig magából indul ki -, de a közelgő szél-, majd esővihart megelőző nyomasztó csendben engem mégis átjárt valami különös érzés…valami megmagyarázhatatlan.
Talán a napok óta elhúzódó influenzám, a templomok közelsége, ahol, néhány napra megszűntek a harangok létezni, jobban utána is néztem a Húsvét jelentésének – persze ettől még nem lettem vallásos -, de évtizedek óta kételkedem abban, hogy valaki elküldi a Fiát, hogy a világ összes bűnét magára véve elvérezzen a Kereszten. Ma meg valahogy úgy érzetem,hogy igenis megtörtént. Hogy része vagyok az egész emberiségnek, ugyanúgy annak a Józsi Bácsinak is, vagy Csubesznek, akik tudom, épp bánatukban, vagy leszaromságukban gördítik le otthoni városom egyik kis kocsmájában az x-edik felest. Talán nem tudják mi az, hogy virágvasárnap, nagycsütörtök, nagypéntek, az ilyenkor lezajló vallási liturgiák jelentését, de ha ez az ünnep, “csak” abban tud -érthetően – sokaknál megtestesülni, hogy emberek, családok összejönnek, beszélgetnek, régi fotókat nézegetve nevetgélnek, vagy éppen sírnak, törődnek egymással, csak egyszerűen rányitják a másikra az ajtót, akkor azt mondom megéri. Ha csak néhány órára is,de észreveszik a virágba borult természetet, élvezni tudják a sonka-tojás-torma fonott kalács kombináció ízét, nem gondolva a mindennapok gyötrelmeire, a pénztelenségre, arra, hogy be kell, vagy valakinek épp nincs hova mennie keddtől dolgozni, akkor azt mondom: érdemes! És azt is gondolom, ha már meghalt az az ember miattunk a kereszten, akkor minden napunknak ilyen önfeledt életörömben kellene telnie. Nem baj, ha sokak számára az ünnepek többsége “csak” az evésről, a nevetgélésről, a feloldódásról szól. Ha így gondolják tegyék, vagy inkább egyék, mert mélyen hiszem, hogy minden gyarlóságunk ellenére, mindenkiben ott legbelül, ott van a szeretetre való vágyakozás. Épp úgy adni, mint kapni.
Idegenbe szakadva is elképzelem egyik otthoni ismerősömet, ahogy kockás plédjében bebugyolálva, egy jó minőségű pohár vörösborral a kezében üldögél házának teraszán gyertyafénynél, a szakadó esőben, és a kert közepén álló, a legnagyobb pompájában virágzó cseresznyefát csodálva -talán – épp ilyesmin mélázik…
Akarom-e?
2014 április 12. | Szerző: Rácz Gabriella
Épp tíz évvel próbáltam fiatalabbra hidratálni a kézfejemet a tantermek takarítása után, amikor elszakadt bennem a cérna.
Több szempontból is.
Mint rendkívül fontos, halasztást nem tűrő téma tárgyalásának kellős közepén találtam magam, amikor a szokásos helyre igyekezetem takarító járgányom – írhatnám seprű,de itt már azt is felül írták egy modernebb berendezéssel (haha) – letételekor a kávézóban. Szóval arról volt szó, hogy egyik kolleganőm fodrászhoz készülve, milyen színűre festesse haját, mert őszül, és választékot csinálva fejebúbján nekem mutatva a lenövést – hú tényleg teljesen ősz volt már – nekem szegezték a kérdést:
– Mivel fested a hajadat? Otthon, mármint a lakásban fested-e? Hazautazol Magyarországra, mert ott olcsóbb minden szolgáltatás??? és satöbbi, és satöbbi :),de csalódást kellett okoznom azzal a kijelentésemmel: Nem festem a hajamat, mivel még nem őszülök!
Na több se kellett .
Ez mindent vitt. Az aznapra tervezett,de még ki nem tárgyalt “rántás, vagy habarás”, a “jajj de fáradt vagyok” , a “jé de meleg van”, és a ” már mekkora a hétvégén elültetett virágpalánta nagysága” témáit.
És akkor megkaptam: “Persze, mert neked még nincs gyereked!” mondatot, és azt hiszem ennél a mondatnál, minden német tudásomat, és hangerőmet összeszedve – talán levegőt sem vettem – hadartam ellentmondást nem tűrően a magamét.
-Igen Seka! -ordítottam horvát munkatársam fejének – nekem kibaszott könnyű életem volt. És belekezdtem. Abban az évben, amikor meghalt az Apám, – márciusban – nyáron már rákos volt az Anyám, akit több, mint egy évig ápoltam otthon. Pelenkázás, injekciózás, hadd ne soroljam, majd a “kezeimben halt meg”. És amikor már úgy érzed ennél nagyobbat nem üthet az élet, a sírjuknál állva a temetőben, egyszer megszólal a telefonod, mert a Testvéred úgy dönt, Ő is átnéz a másvilágra, és Te hazaérsz, az utolsó pillanatban. Valóban nincs még gyerekem,de tudod lett volna, csak amikor megszólalt a telefon, hogy a kórházból szóljanak, meghalt az Édesapám, a szívem alatt lüktető kis embrió is úgy döntött: így, neki sem kell most az élet….
Olyan hangos csend támadt a teremben, hogy minden bezárt ajtó, és ablak ellenére hallottam, odakint szakad az eső.
Hazafelé menet azon gondolkodtam, vajon ,de tényleg! vajon hogy lehetett ép ésszel mindezt túlélni, és nem beleőszülni, és elkerülhetetlenül eljutsz, a mi lenne ha kérdéséhez. Szóval mit csinálnék ma másképp? És nem tudok a jól megszokott szlogennel válaszolni, mely szerint: semmit!
Nézzük csak:
Ha visszatekerhetném az időt, rávenném az Apámat,hogy a rendszerváltás után vásároljon fel kárpótlási jegyeket. Amennyit csak lehet, és vegyünk rajta földeket. Ha lehet minél többet. Akkor most k..va sok földalapú támogatást kapnánk, és élnénk, mint Marci Hevesen! Egy várfallal körülvett, úszómedencés kastélyban. Kérdezném az Apámat Istenről – mondjuk ezt tettem is, de sohasem tudtuk ezt a kérdést kitárgyalni, mert a nem léphetsz bele ugyanabba a folyóba kétszer – tétellel sem jutottunk dűlőre – és meggyőzném, nyugodtan fogadja csak el a rendszerváltás után neki felajánlott polgármesteri pozíciót, amihez illően bajuszt is növesztetettem volna vele – talán nem állta volna neki annyira szarul, anyámnak meg mindegy volt, mert szerette így is, meg úgy is, szóval mindenhogy, és ehhez illően fekete kabátot is viseltettem volna vele, mert az olyan meggyőzően polgári, és nemzeti, olyan magyar! Nem baj, ha azt gondolják az emberről korrupt, mert meggyőzném, így a halála után is azt teszik, és még kommunistáznak is minket, szóval ez is mindegy, és természetesen meggyőzném, járjunk rendszeresen templomba, mert a hozzánk hasonlók is ezt teszik, és a látszólagos hit, elpalástol minden korrupciót, mert arra is rávenném: legyen korrupt.
De miért tenném?
Hát persze, hogy csak magam miatt, mert akkor nem kellene a 80-as IQ-jú munkatársaimnak pucenolás (takarítás) után két diplomával azt magyaráznom, miért nem őszülök!!!
De komolyra fordítva:
Mondhatnám azt – és bár ezt érzem – nem tudok a Szüleim, a Hazám nélkül élni, de nem igaz, mert kipróbáltam: tudok!
A kérdés: akarok-e?
Menni, vagy maradni?
2013 március 25. | Szerző: Rácz Gabriella
Már most tudom, nem leszek túl népszerű (vagy mégis?) mai bejegyzésemmel.
Nem tudom, hol ülsz Kedves Olvasó(m) – nem, nem akarok birtokolni, félre ne értsd – de nálam odakint szakad az eső, és süvít a szél. Olyan erővel söpör végig a városon, hogy időnként a kísérteties hangok mellett, a redőnyt is megrezegteti, és a fuvallat a függönyt is megmozgatja. ( szar a szigetelés, tudom, de nincs pénzem, most megjavíttatni.) (vajon hányan lehetünk még így ezen az estén?)
Egy szó, mint száz, mélységes szomorúság lett úrrá rajtam. (talán nem vagyok egyedül), mert ma – padig no híradó, pusztán emberi beszélgetések – nagyon mélyen elgondolkoztattak azon, vajon van-e értelme, ebben az országban tovább küzdeni…
– Nekem még o.k. – szólít meg a könyvtári bejáratnál egy hetven év körüli ember – de mi lesz magukkal? Meg az unokámmal? És jönnek a vagyonos és nem vagyonos emberek helyzetének összehasonlításai, a belátása szerinti még 50 évig tartó kegyetlenül nehéz időszak(még ennél is nehezebb?) (basszus, lehet, hogy meg sem élem!) – majd felkarikázik biciklijére és otthagy.
Tepertőt (kiskutyánk) sétáltatom, (bár itt már felmerül a kérdés, ki is viszi a másikat), és betérünk a sarki antikváriumba, ahol kincsekre akadok ( a nap egyik fénypontja, az ott keresgélő emberek értelmes mondataival megspékelve), majd megint egy párbeszéd tanúja leszek (akaratomon kívül).
– Tegnap vitte el a mentő, 49 éves, és szívrohamot kapott, mert ott a két gyerek, a hitel, és kidobták a munkahelyéről. – kapom el a mondatot.
Az antikvárium pozitív energiái és a sarokban meghúzódó kisszék megment abban a pillanatban. Két talált “kincs” (húgyért-szarért kifizetve, bár lelkem másik fele szerint eléggé befordítós, de mit tegyek “ezeket szeretem a “take it easy” helyett – sohasem volt elég) táskába be, és nagyot sóhajtva levegőért lépek ki az ajtón. (tovább…)
Megváltani a világot? – Minek?
2013 február 8. | Szerző: Rácz Gabriella
Az esős, szürke vasárnapi reggelen Békéscsaba belvárosában térdig merülsz a sárban. A gyógyszertárba sietsz éppen, amikor észre veszel egy láthatóan nem helybéli párt, aki keresgél. Egymásra néztek, és megszólítanak: tudok-e egy helyet, ahol megihatnának egy kávét? Elmosolyodom, és , bár kissé iironikusan,de megkérdezem, tisztában vannak-e azzal, hogy hol vagyunk? Nevetnek. Majd a sarki McDonalds-ra mutatok, mire a hölgy a fejével jelzi: oda nem, mert elsüllyednek. A vele lévő férfira nézek, aki vélhetően nem ajánlotta fel, hogy karjaiban átviszi őt a (sár)tengeren. (hova lett a romantika?) Inkább tovább keresgélnek. Miközben a gyógyszertárban a gyógyszerésznővel konzultálok, a másik ablaknál álló hölgy összegörnyedve kér segítséget migrénes fejfájására, amelyet elmondása szerint az epéje okoz. Már gondolatban sorolnám a megoldásokat,de a vele foglalkozó asszisztens láthatóan elbizonytalanodik, majd tucatnyi fájdalomcsillapítót ajánl, a következő indoklással: ” Jajj, ezt a BETEGEK! nagyon szeretik!!!” Eltöprengek, vajon eljutunk-e oda valaha, hogy esetleg még némi gyógyteát is ajánlanak a “gyógyszer” mellé, vagy rákérdeznek-e majd valaha arra, hogy lelkileg mi okozhatja a testi panaszokat. A piros lámpánál, a kocsiban ülve hazafelé, az ablaktörlő ritmusát figyelve elgondolkodom, miközben a misére siető emberekre leszek figyelmes:
“Hát Te hülye vagy öregem! Még mindig meg akarod váltani a világot.” 🙂
Mottó / Tápoldat Művilághoz
Goldenblog 2013
Színlelni boldog szeretőt!
2016 október 18. | Szerző: Rácz Gabriella
– Oké Lara! Nézd, én csak féltelek, mert mind ezt csinálja. Érted? Otthon “boldog hitvesek”, napközben, meg rohadtul csalják az asszonyt. Elmondják, hogy a nő nem főz, nem takarít, rendetlen, és még ártatlan barna szemükkel azt is elhitetik veled, hogy az asszony hűtlen, már nyolc éve, és Ő , Úr Isten Ő!, szegény magányos hímünk, annyira egyedül van, és Ő csinál mindent, persze otthon nulla a szex….és még sorolhatnám. Egyébként szerintem a nő ugyanúgy megcsalja, szóval mindketten csinálják mással, és szerintem néha-néha még egymással is a látszatra “minden rendben van okán”….Nem tudom, Lara, ez bonyolult, nem nagyon láttam még olyan faszit, aki néhány boldog, harisnyakötős légyottért elhagyta volna anyuci vasalt ingét, és aranysárga vasárnapi húslevesét, de tudjuk ugye, hogy ezek a nők nem vasalnak, és nem is főznek. (ha-ha). És olyat sem láttam még Lara, hogy lett volna nő szeretői viszonyban, és elhagyta volna az otthoni – igaz dögunalmas – aranytojást hozó “tyúkját”, vagyis kakasát…Az okos feleség, félre téve büszkeségét, egyszerüen kivárja a végét. mert tudja, hogy úgyis vége lesz. Az más kérdés, hogy én, mint feleség mennyire érezném magam emberi mivoltomban holtig alázva egy ilyen szituban. Vagy fordítva. El tudod képzelni, hogy annak tudatában, hogy mindketten ágyra járnak, persze mással, otthon egymás szemébe tudnak nézni? Hogy tudnak egymásban ezek után bízni? Szerintem ez képtelenség, de lássuk be: működik.
-Mindent színlelnek! Az egész életüket! Érted? – emelem meg kissé idegesen a hangom, mert már annyira belefáradtam magyarázni a tutit, miközben tudom, teljesen felesleges, ezt valószínűleg minden nőnek (vagy nem mindegyiknek) át kell élnie. A magányos vasárnapok, az ünnepek, a pasi családi, “idilli” nyaralásai (persze a facebookon pósztolva), miközben Lara tudom, hogy belehal, bár állítása szerint boldog. És kérdése, mely szerint: “Áruld el nekem, minek udvaroltatni olyan pasival, akiről később kiderül, hogy az ágyban nem jó!” – hát mi tagadás, engem is gondolkodóba ejtett. Vagyis fordítsuk meg az eredeti tételt, mert eroszt időrendben felcserélhetjük a libidóval. A szex, biztos,hogy rokonszenven is alapul, és a rokonszenv, tagadhatatlanul egy érzelem. Lehet, hogy a 100 százalékos ( bár hazugságokkal teli )együttlétek alatt az ember megszerelmesedik? Hm. Szerintem ez akár működhet is. De vajon miért megyünk bele egy eleve halálra ítélt kapcsolatba? Mert tiltott? Mert olyan titokzatos? Mert olyan me-nő leszek tőle, miközben annyira fáj, hogy majdnem belehalok? Mert gyors, és mi utálunk sorban állni még a Mekiben is. Utálunk várakozni, vágyakozni, pedig esküszöm ez a legszebb része az egésznek) Mert tulajdonképpen szeretjük mi, ha fáj!
-Lara felém fordul, és üvölt velem: ” De hiszen te is voltál nős pasival, és még el is vált miattad!” – Igen Lara – folytatom nagy sóhajjal – de erre egyáltalán nem vagyok büszke. és ha tudni akarod, nem a pasi döntött, hoppá kisanyám – durranok mindjárt szét az idegtől – hanem a nő nem bírta elviselni a megalázó szituációt. Tök mindegy Lara, az a házasság mindenképp tönkre ment volna. Nem én voltam az oka! Érted?
Kicsapódik a könyvtárajtó. Én balra, hogy csomagoljak, listát írjak, mit kell még beszereznem. Lara jobbra, hogy csipkés fehérneműt vegyen munkanélküli segélyéből a sarki kínaiban.
Otthon pakolászom, és Larára gondolok, meg a pasija feleségére, mert ránézek az órára, és nekem a kutyasétáltatás ideje jött el, nekik az aznapi mézédes hazugságé.
Elered. Gyorsabbra vesszük lépteinket Macival, amikor a bejárati ajtóhoz érve Larát látom összekuporodva a lakásom előtt. Sír. Nem tud szólni.
-Nem jött el – kiabálja keservesen – és a boltban a feleségével karöltve vásároltak be együtt hétvégére! Érted? – még mindig sír, miközben látom hevesen pötyögi pasijának a számonkérő, alázó smseket.
-Erről beszéltem Lara. érted már? Igen, azt mondja szeret, meg jönnek a szebbnél szebb ajándékok, de hidd el, nincs az a habos-babos fehérnemű, vagy ékszer, ami überelhetné az együtt töltött időt.
Úgy látom kezd belenyugodni, miközben a szívem szakad meg, mert mindig (majdnem mindig) ez a vége.Larának most bele kellett halnia, hogy talán felfogja, hogy azt érezze, többet ér annál, mint hogy hetente kétszer két órára “Úri kurva” legyen.
Hosszas csend, elfogyott a forralt bor, amit vígasztalásul ittunk, mad Lara,aki e pillanatban a világ legszomorúbb lénye számomra, megszólal.
-El tudod képzelni, hogy már szinte sajnálom a feleségét?
-Igen, – válaszolom – el. (Na ez már egy szint)
-Meg akarom keresni a nőt, el akarok neki mesélni mindent! – kiabálja az arcomba.
-Lara, ez te is tudod, hülyeség. Egyrészt a pasi mindent letagad, sőt még a nő sem fog hinni Neked, pedig tudat alatt tudja (mind tudják), hogy megtörtént.
A forralt bor, és az ablakon csendesen kopogó eső hatására mindketten elálmosodunk, mire Lara telefonja sms érkezését jelzi.
-Mondtam! Mondtam! Kiáltja boldogan, mintha mi sem történt volna. Mindig is tudtam, hogy szeret!
Majd felém tartva telefonját, ismét zokogásba tör ki. ” Ígértem én bármit is!” – írt vissza a hadd ne minősítsem kicsoda.
Azért egy mondat, mégis elhagyja a számat, talán nem kellett volna:
-Hm. Ez jó mulatság, férfi munka volt!
Oldal ajánlása emailben
X