Valentin – napi őrültségek

2016 február 9. | Szerző: Rácz Gabriella

 

Éppen azon tűnődöm a habos kávém felett, hogy vajon mennyi romantikus kapcsolatot bír el egy ilyen középszerű kisváros, amikor a szomszédos asztalnál ülő két tizenéves srác beszélgetésére leszek figyelmes.

• Most szerelmes vagy öregem?
• Ja! – feleli a másik.
• Na, és milyen a csaj?
• Itt van – veszi elő okos telóját, és mutat rá egy képre – jó sok likot kapott.
• De most tényleg szerelmes vagy?
• Hát azért az túlzás. Jól furulyázik a csaj – erre röhög a másik – szóval jól el vagyunk, meg minden. csak tudod, a műköröm, a mozi, a trendi ruhái, anyáméktól mindig pénzt kell kérnem, és már rohadtul k ivannak készülve.
• Hány éves?
• 18.

 

Vajon hová tűnt a szerelem, ha a mai y, és z generáció tagajai ilyen eszmefuttatásokat futtatnak le róla.

A másik asztalnál két tinilány cseveg arról, hogy a hétvégén milyen jót szexeltek négyesben – na itt félrenyeltem a habot – és hogy a barátnője épp időben szólt szombat éjjel, mert a város egyetlen éjjel-nappali boltjában, ami még nyitva tart, még tudott egyszer használatos borotvát venni, és mennyire izgalmas volt a főtéren – ahol, és amikor épp egyetlen lélek sem volt rajta kívül,- kibújva csipkés bugyijából ripsz-ropsz gyorsszőrtelenített!

 

Hurrá – gondolom magamban – amikor a felszolgáló csajszi sóhajára leszek figyelmes,majd elkerekedett szemmel belekezd.

• Ha tudnád, mi van itt Valentin- napkor?
• -Miért? Mi van? – kérdezem .
• Vannak a kirakatfeleségek, meg a kirakatbarátnők. Jönnek a pasijukkal, megisznak egy kávét, megesznek egy sütit. Elücsörögnek mellette másfél órát,de egyetlen szót sem váltanak egymással közben – szóval mondanivaló, az nuku, – és van a másik véglet. Na! Azok meg nyalják-falják egymást.

Gyors megittam a kávémat, és még mielőtt végleg kiábrándulnék a “szerelmből”, gyorsan elhagyom a helyiséget.

Tényleg mindenki akkor a telefonját nyomkodta, márpedig a szerelem online nem kivitelezhető.

Lerohanásomkor a lépcsőn, a földszinti kis ajándéküzlet promócíós szívpárnáiban landolok. Körülvesznek az “imádlak”, “szeretlek”, ésssatöbbi feliratok, ás bár a párnák nagyon pihe-puhák, és melegek voltak, mégis azt érzem, ezen a területen is pengeélen táncolunk.

Én speciál “cipő nélkül”, lemeztelenedve – mint Isidora Danken – csak nem párnákon,hanem  üvegszilánkokon, mert ez az egész: FÁJ…

 

Azt hittem, az Ég küldte

2013 november 1. | Szerző: Rácz Gabriella

Tegnap – pedig már nem voltam jól, mert tudtam, közeledik, mindjárt itt lesz – beültünk egy kávézóba, itt Ausztriában.

A kis város utcácskáinak boltjai előtt már napok óta válogatták az emberek a koszorúkat – megjegyzem, gyönyörűek – sírdíszeket. Még kedvesebb volt mindenki, és a szokottnál is nagyobb csend ült rá a környékre.

Nem hullámoztak a tavak, nem süvített viharos szél az ablakom előtt.
Mielőtt leültem volna a kávézó asztalához, az üvegfallal elválasztott másik kis (tovább…)