Némán koldulni

2018 június 9. | Szerző: Rácz Gabriella

Békéscsba belvárosában ülök a negyediken. Odakint tombol a vihar. Már a második a mai napon, és valljuk be őszintén, imádom a csapkodó mennydörgő eget. A leszakadó ég zuhanyában fürdőznek a fák, a balkonnövényeim, és egy egy  ilyen vihar után, a felfrissült levegőben, esőillatban sétálni felüdülés a közel 35 fokos meleg után.  Van valami megfejthetetlen titok, valami varázslat abban, ahogy a légörvények egymásnak feszülve viaskodnak. Basszus túl sok Apokaliptikus filmet néztem mostanában? Ahogy itt pötyögök,miközben a viharos szél meg-meglibbenti a függönyt, egészen az arcomig, a combomon érzem Töpi kutyám heves szívverését, mert Ő velem ellentétben, halálra rémül, miközben én “itt a piros-hol a pirosat”, azaz lesz-e vihar, vagy sem esélyeit latolgatom.  Ez van velem, és kicsi Töpörtővel. Hm. De mi lehet Sanyával, vagy Bálinttal, akik naphsszat koldulnak az utcán mindennapi betevőikért. csak állnak és várnak. Némán, mert azt a törvény – legalábbis  egyelőre – még nem bünteti. Mindkettőnek volt rendes munkája, svájci hitele, és csaldja is. Volt!-mondom. Könnyen lecsúszhat az ember, és védőháló nélkül ugrani. Mivel szociális hálónk ugye nincs, elég veszélyes, halálos is lehet. A hajléktalan szállón robotszrűen teszik fel a kérdést – empátia nulla, mintha nem emberből lenne – -Nappal szeretne itt tartózkodni- a melegedő szót nyilván nem használhatja a 35 fokos melegben – ,vagy éjjel is bejárna? -odabent árad a bűz, a reménytelenség szaga, és azon gondolkozom, vajon van-e innen visszaút. Szóval némán állnak az utcán, és a járókelők könyörületes pillantását elkapva egy százasban, vagy ötvenesban reménykednek. Van, ainek könyvesboltjai voltak, és némán koldul (hogy a szívem szakad meg), és egy rozzant ház kicsiny szobáját bérli havi ötezerért. Mennyit kell állni, hogy csak a beázó lakbérre teljen? mennyit kell állni, hogy egyen, folyadékhoz jusson? ha beteg kiváltsa a gyógyszereit? jajj! bocs, majdnem elfelejtettem TB-je sincs, szóval beteg sem lehet! Mondják, az ember mindent visszakap, amit élete során ad. Az univerzum dolgozik. mivel Sanya mindig is jólelkű, segítőkész emberként élte életét még nem a fosban, a szarban tengődik. De  vajon meddig? Másik emberünk három napja ül ugyanazon a helyen mozdulatlanul, összevert arccal. Segítenél neki egy kis pénzzel, hálózsákkal, élelemmel, de amikor belekezd történetébe, hogy volt börtönben is, mert lopott, és volt felesége is börtönben csücsül – mindezt röhögve előadva – valahogy, de mégis az éhes, éjjel fázó embert látva benne, a szívem megkeményedik. Emberünk azóta is egy belvárosi kis lyukban húzza meg magát éjszakánként, nappal szemével kéreget, és fogalma sincs, hogyan tovább. Éllettörténetéhez folyamtábra kellene, mert annnyira zűrzavaros, de lehet, hogy a mese összefüggéstelensége kezeletlen epilepsziájának köszönhető, mert ugye gyógyszer az nincs, és pénz sincs, és ami a legmegdöbbentőbb számomra: MEGBÁNÁS! sincs……. Éjjel 11-kor ( bassza meg a jó szívemnek köszönhetően), mégis egy hálózsákkal, némi pénzzel, kajával, és gyógyszerrel a kezemben kajtatok, hogy segítsek rajta.A büntetését leülte, de hiába a bűnhődés, nincs lépcső, ami legalább az emberhez méltó élet szintjére felhozná őt, bár nem tudom, ha lenne is kaptató, megtenné-e rajta az első lépéseket. munka (szerintem ilyenkor teljesen mindegy mi, csak fizessenek), papírok beszerzése, bankszámla nyitása, és így tovább…. Így függne össze? Ez lenne a bűn és bűnhődés lényege????? Miközben azon rágóom, hol húzhatja meg magát egy ilyen viharvert időben, az önkormányzati rendeletet próbálom kibogozni, amit a megmondó emberek alkottak meg még 2015-ben. A lényeg : némán még lehet. Azt a koldulást még nem büntetik, és ez ha úgy veszem, tökjó, mert utcán, vagy szobában, tető nélkül, vagy fedél alatt valahol mindannyian ezt tesszük. Némán koldulunk mások szeretetéért….

Nem vicc

2013 március 5. | Szerző: Rácz Gabriella

Nos! Ha már itt lassan mindent megosztunk,akkor hadd meséljek el valamit.Éppen egy jogvédő szervezet gyakornoki állását megpályázandó interjúról hazafelé menet, a színház előtt arra lettem figyelmes,hogy egy középkorú férfi feje koppant a betonon.Nagyot esett szegény, elcsúszott. Egy pillanatra azt hittem, meghalt. de eltelt néhány másodperc és szólongatásomra nehezen bár,de segítségemmel fel tudott állni a járdán.Egy arra jövő, kedves hölgy megállt és segített az urat felemelni, – hozzá teszem mindenki más tovább ment – és elkezdtük faggatni. Kiderült,hogy nincs senkije. Nincs otthona. Nincs munkahelye.Miközben erről beszélt elsírta magát, és úgy szorította a kezemet,hogy szinte fájt. Mintha én lettem volna neki az utolsó szalmaszál. Elmondása szerint, egész nap a vasútállomáson ücsörgött, mert ott nem fázott annyira. Nem akart mozdulni, ott akart maradni , talán néhány órát.. az sem érdekelte, ha megfagy. Hosszas kérlelésemre,miközben belém karolt elindultunk a taxiállomás felé, hogy elmenjünk a hajléktalan szállóra.

(tovább…)