Günter, avagy a fagyasztott Gemüse

2016 július 21. | Szerző: Rácz Gabriella

Tudom,tudom. talán eleged van már a fájdalmas írásaimból,de mi a túrót csináljak, ha nem veszi be az agyam ezt a mézédes, negédes szirup – trubadúrlítár, mely szerint, csak “akarnod kell”, “csak vágyni rá”, de a legjobban azt hiszem attól kattan ki a szürkeállományom, amikor azt olvasom: ” csak kérd és megadatik!.

 

Írásom apropója, egy röpke történet, amikoris ajtómon bekopogtatott késő este hozzám Günter – Günter, a kertész, aki 5 nyelven beszél,, és mivel (mások szerint, de én egyáltalán nem így gondolom, szar ember vagyok, de ha az is, kit érdekel?) – szóval összefutottunk a helyi temetőben, mert a szálloda tulajdonosának férje éppen azon a napo halt meg két éve rákban, és mivel tudom, milyen érzés, tudom, hogy a lélek fájdalmánál nincs nagyobb, elviselhetetlenebb fájdalom, szóval kimentem a temetőbe, hogy megkeressem a férj sírhelyét, és gyertyát gyújtsak, ott kapirgált, vagyis gondozott egy sírt az én Günterem (a németet kevésbé ismerő munkatársam szerint Geműsém 🙂 ) , aki temetői látogatásomat Isteni adománynak tekintve, gondolatban már feleségül is vett, hiszen 3 éve -elmondása szerint szingli – és hát hol máshol találkozhatna élete párjával, (de írhatom így ki az a hülye, aki külföldön is temetőket látogat?), mint a helyi Friedhofban 🙂

És Günter jött, de nem győzött.

Egyik este, amikor barátnőmmel épp a der,die,das névelő ragozásán rágódtunk, mert közben nyelvleckéket is adok, első blickre ismeretlen, öltönyös ember állt az ajtómban, majd jobban szemügyre véve -(ez azt jelenti, gyorsan betettem kontaktlencsémet,de csak az egyiket ) felismertem: Güntert.

Értékelendő, megadta a módját, hogy elhívjon a közeli kastélyban tartandó koncertre, amire természetesen NEM-et mondtam, de amire a másik kontatklencsémet is be kellett tennem, mert femnemt bennem a pumpa, ugyanis nem szeretem, ha meg akar valaki téríteni. Günter szerint, ha Istent a fejemből (szerinte az nagy baj, ha ott van valami), leengedem a szívembe, sokkal szerencsésebb, könnyebb, életem lehetne. Hogy ezt honnan vette?

A homlokomra van írva?:”Hé! Emberek! Azért látogatom a temetőt, mert szerencsétlen vagyok!”

Günter elmondása szerint, őt különösen zavarja a szkepticizmusom (mert igen, én kérdezek, igaz, néha olyankor is, amikor talán nem kellen), a spirituális beállítottságom, mert higgyem el, ha Istent a szívembe engedem, olyan szerencsés leszek, mint Ő! Mint Ő? vagyis Ő, Ő, és igen Ő!

És akkor én visszakérdeztem: “kedves Günter! Azt akarod mondani, ha Istent leengedem a szívembe (sajnálom, hogy ezt feltételezi rólam, hogy nincs ott, pedig a rák, a szeretteim elvesztése elvezetett valahogy egy másik útra, talán az igazira,de még nincs meg bennem meg az a bizonyosság,ami másban ennek, mármint a velem történtek töredékének hatására megszületik), szóval azt akarod mondani, hogy akkor olyan szerencsés leszek, mint te, aki nem a külföldi munka hatására esik össze minden nap a fáradtságtól, aki nem ismeri a honvágy fogalmát, szívszorító hatását a lelkébn, csupán szerencsés, mert akár kertész is lehetek, mint Te, aki minden nap kb. 10-15 helyre megy kapálni, gyomlálni, ültetni, locsolni?????”

És a többi néma csend….

kedves Günter! Életem minden szarsága ellenére szerencsésnek érzem magam. Áldom az eget, Istent, vagy nevezd aminek akarod, az univerzumot, hogy olyan családban nőttem fel, amilyenben, hogy a Szüleim a példaképeim, hogy részem lehetett találkozni ebben a földi életben a másik felemmel, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, hogy vannak Barátaim – igaziak is, nemcsak úgy mutiba – , hogy vannak pillanatok az életemben, amikor boldog vagyok, hogy láttam, és még hányszor fogom? – a tengert, és még sorolhatnám…..

Günter,mint a laptopom például e sorok írása közben is, lefagyott (fagyasztott Gemüse lett.)

És nem adja fel. kollegám elmondása szerint kertészkedés közben rólam beszél, mint leendő feleségéről, és az ajtómon kiragasztott cetlin tegnap délután fél 5-kor (amit 6-kor olvastam el) hőlégballonozni hívott, csak még nem tudja, hogy az Ő Istene elől egy emelettel lejjebb költöztem.

 

Nem mentem el. 

 

Pünkösd

2015 május 24. | Szerző: Rácz Gabriella

Érdekes , hogy az ember visszafelé tekintve az életében, több szakaszra tudja felosztani. Legalábbis az enyémmel így vagyok. Azt vettem észre magamon,hogy van két nagyon meghatározó ünnep az évben, ami egészen mélyen, a lelkemig hatol.

Ilyen lett a Pünkösd is. Nem akarok Krisztusról, a Szent Lélekről, vallási elemzésekről írni, akit érdekel utána nézhet,mit is jelent pontosan ez az ünnep. Nem is szeretem az Isten szót sem használni, mert mindenki – a maga módján  nevezi el az ő mindenhatóját, de talán az idő, a tapasztalások, egyre inkább mélyebbre viszik bennem ezeket a napokat. Például nem tudok haragudni. Mert bármilyen hülyeséget is tapasztalok bárki részéről, az Embert próbálom látni benne. Érzem,hogy valahogy egyek vagyunk.

Mindeki életét determinálják a saját életének körülményei,de ezen belül szabadon dönthetünk. A körülöttem lévő emberek nagy része küzd, mint ahogy én is. És teljesen mindegy, hogy a macskába ma reggel belerúgó szomszédot nézem – na nem mondom,hogy nem ment fel bennem a pumpa -, vagy azok a tragédiákat átélő emberek, akik minden napban csak a mában, és az elkövetkező 10 perceben tudnak túlélni, vagy vannak körülöttem a gyilkos kórral, éppen a rákkal küzködők , azt látom, teljesen más szinteken éljük, tapasztaljuk, és cselekedjük, vagy nézzük tehetetlenül a dolgokat, miközben mindenki a szeretetért küzd. Az a jó, ha ez a kettő egyensúlyban van, vagyis szeretek – beleértve magamat is – és szeretve vagyok.

Egy kicsit, néha napján sajnálom azokat azembereket, akik a megszégyenítés eszközével, és a pénz hatalmával próbálják kifejezni mindenhatóságukat. Hagyom is. Hadd fürdőzzenek a győzelemittasságban, de általában az úgy van,hogy az óra körbe jár. Szóval tapasztalataim szerint nincs olyan élet, hogy mindig csak fent van a mérleg nyelve, ez csak arról a fiatal huszonéves lénynak a közösségi oldalra történő bejegyzéséről jutott eszembe, hogy : ” Bejött az élet”, mert az Univerzum mindig gondoskodik lentekről és fentekről. A fenteket mindig valami nehéz időszak előzi meg, és fordítva.

Az eddig legsikeresebb, nyílegyenesen felfelé ívelő ismerőseim élete, most vergődik a legmélyebb ponton. Egyáltalán nem érzek semmiféle versenyhelyzetet, vagy gőúzelemittasságot, mert megkaptam én is a magam leckéjét.  Ez nem egy verseny, mindenki más lapokat kapott. De hiszem,hogy törekedni kell, hogy cselekedni kell.

Vannak pillanatok, amikor a zebrán szembejövő ismeretlen ember mosolya tesz -talán – aznap a világ egyik legboldogabb emberévé. Mindez ma délelőtt jutott eszembe, amikor a szemerkélő esőben a tízórai misére siető emberek tömegét láttam.

Mert nem a templom a fontos. Számomra már régóta nem. Hanem – ha befogadó vagy – a minden áldott pillanatban rád sugárzó fény…

Beszélgetés Istennel!

2014 május 1. | Szerző: Rácz Gabriella

– Jó napot Isten!

– Szervusz fiam! Mi járatban? Úgy tudom, még nem jött el a Te időd.

– Bocsi, ha zavarlak, de odalenn a Földön, még a focimeccseknél is jár a fél időben szünet, amikor a vesztes fél stratégiát vált. (tovább…)

Akarom-e?

2014 április 12. | Szerző: Rácz Gabriella

Épp tíz évvel próbáltam fiatalabbra  hidratálni a kézfejemet a tantermek takarítása után, amikor elszakadt bennem a cérna.

Több szempontból is.

Mint rendkívül fontos, halasztást nem tűrő téma tárgyalásának kellős közepén találtam magam, amikor a szokásos helyre igyekezetem takarító járgányom – írhatnám seprű,de itt már azt is felül írták egy modernebb berendezéssel (haha) – letételekor a kávézóban. Szóval arról volt szó, hogy egyik kolleganőm fodrászhoz készülve, milyen színűre festesse haját, mert őszül, és választékot csinálva fejebúbján nekem mutatva a lenövést – hú tényleg teljesen ősz  volt már – nekem szegezték a kérdést:

– Mivel fested a hajadat? Otthon, mármint a lakásban fested-e? Hazautazol Magyarországra, mert ott olcsóbb minden szolgáltatás??? és satöbbi, és satöbbi :),de csalódást kellett okoznom azzal a kijelentésemmel: Nem festem a  hajamat, mivel még nem őszülök!

Na több se kellett .

Ez mindent vitt. Az aznapra tervezett,de még ki nem tárgyalt “rántás, vagy habarás”, a “jajj de fáradt vagyok” , a “jé de meleg van”, és a ” már mekkora a hétvégén elültetett virágpalánta nagysága” témáit.

És akkor megkaptam: “Persze, mert neked még nincs gyereked!” mondatot, és azt hiszem ennél a mondatnál, minden német tudásomat, és hangerőmet összeszedve – talán levegőt sem vettem – hadartam ellentmondást nem tűrően a magamét.

-Igen Seka! -ordítottam horvát munkatársam fejének – nekem kibaszott könnyű életem volt. És belekezdtem. Abban az évben, amikor meghalt az Apám,  – márciusban – nyáron már rákos volt az Anyám, akit több, mint egy évig ápoltam otthon. Pelenkázás, injekciózás, hadd ne soroljam, majd a “kezeimben halt meg”. És amikor már úgy érzed ennél nagyobbat nem üthet az élet, a sírjuknál állva a temetőben, egyszer megszólal a telefonod, mert a Testvéred úgy dönt, Ő is átnéz a másvilágra, és Te hazaérsz, az utolsó pillanatban.  Valóban nincs még gyerekem,de tudod lett volna, csak amikor megszólalt a telefon, hogy a kórházból szóljanak, meghalt az Édesapám, a szívem alatt lüktető kis embrió is úgy döntött: így, neki sem kell most az élet….

Olyan hangos csend támadt a teremben, hogy minden bezárt ajtó, és ablak ellenére hallottam, odakint szakad az eső.

Hazafelé menet azon gondolkodtam, vajon ,de tényleg! vajon hogy lehetett ép ésszel mindezt túlélni, és nem beleőszülni, és elkerülhetetlenül eljutsz, a mi lenne ha kérdéséhez. Szóval mit csinálnék ma másképp? És nem tudok a jól megszokott szlogennel válaszolni, mely szerint: semmit!

Nézzük csak:

Ha visszatekerhetném az időt, rávenném az Apámat,hogy a rendszerváltás után vásároljon fel kárpótlási jegyeket. Amennyit csak lehet, és vegyünk rajta földeket. Ha lehet minél többet. Akkor most k..va sok földalapú támogatást kapnánk, és élnénk, mint Marci Hevesen! Egy várfallal körülvett, úszómedencés kastélyban. Kérdezném az Apámat Istenről – mondjuk ezt tettem is, de sohasem tudtuk ezt a kérdést kitárgyalni, mert a nem léphetsz bele ugyanabba a folyóba kétszer – tétellel sem jutottunk dűlőre – és meggyőzném, nyugodtan fogadja csak el a rendszerváltás után neki felajánlott polgármesteri pozíciót, amihez illően bajuszt is növesztetettem volna vele – talán nem állta volna neki annyira szarul, anyámnak meg mindegy volt, mert szerette így is, meg úgy is, szóval mindenhogy, és ehhez illően fekete kabátot is viseltettem volna vele, mert az olyan meggyőzően polgári, és nemzeti, olyan magyar!  Nem baj, ha azt gondolják az emberről korrupt, mert meggyőzném, így a halála után is azt teszik, és még kommunistáznak is minket, szóval  ez is mindegy, és természetesen meggyőzném, járjunk rendszeresen templomba, mert a hozzánk hasonlók is ezt teszik, és a látszólagos hit, elpalástol minden korrupciót, mert arra is rávenném: legyen korrupt.

De miért tenném?

Hát persze, hogy csak magam miatt, mert akkor nem kellene a 80-as IQ-jú munkatársaimnak pucenolás (takarítás) után két diplomával azt magyaráznom, miért nem őszülök!!!

De komolyra fordítva:

Mondhatnám azt – és bár ezt érzem – nem tudok a Szüleim, a Hazám nélkül élni, de nem igaz, mert kipróbáltam: tudok!

A kérdés: akarok-e?

Nem vagyok én apáca!

2013 július 29. | Szerző: Rácz Gabriella

“Személyes tapasztalatom az, hogy az élet pillanataiban lévő csodának tudatos meglátásához és megéléséhez valamikor szembesülnünk kell a halál témakörével. Egy nap meg fogok halni. Ha nem fogom fel és érzem át, hogy minden anyagi célt, amiért az életemben küzdök egy nap saját magam mögött fogom hagyni, sokkal nehezebb rájönnöm arra, hogy mi az életem metafizikai küldetése. Ez a küldetés a valódi értelem az egyébként nagyon fontos, de valójában tökéletesen lényegtelen materiális dolgok mögött…..”

Mi tagadás, ez a gondolat nagyon is megfogott, és napok óta nem hagy nyugodni. Mi a francot foglalkozom én ennyit az elmúlással, a ki is vagyok én valójában-nal, van-e élet a halál után-nal, (tovább…)