Komfortból az erogénbe, avagy a szezonális-fazonális

2017 január 31. | Szerző: Rácz Gabriella

  Azt mondják “Merj nagyot álmodni!”     Megtettem.         Emlékszem, amikor csörgött a mobilom azzal a bizonyos osztrák számmal, és a tulajdonos közölte velem, hogy még azon a héten ki kellene jönnöm Hintertux-ba, mert teltház lesz, és nagy szükség van rám a Beauty-n, gyáva módon egyből igent mondtam, pedig féltem.     Féltem a távolságtól, a magasságtól, mert szó szerint itt vagyunk az Isten háta mögött, a világ tetején. Mindentől, és mindenkitól távol. Távol a reggeli kutyasétáltatástól, a kávém illatától, a Testvéremtől, és igen még a temetőtől is. (nem akarok meghalni, a szüleim sírjára gondolok, mert igenis szükségem van arra időnként, hogy kimenjek Hozzájuk!.) Tudom furán hangzik,de engem ez megnyugtat.         Aztán megérkezel, eltelik néhány nap, majd néhány hét, és rájössz, hogy azok a dolgok, amelyek ijesztőek voltak kezdetben számodra, az egyetlen faktor, amely élhetővé teszi ezt a fajta életet.     Igen, igazad van, amikor azt mondod, itt vagyok a világ egyik legszebb helyén, és azt csinálhatom, amit imádok csinálni, és ebből a szempontból hálás is vagyok a sorsnak,de valljuk be őszintén tettem is érte rendesen.         Aztán amikor rájössz, hogy nemcsak valakinek az álmában, hanem a sajátodban is benne vagy, még örülsz is, mert a statisztikák szerint a Föld népességének csak 3 százaléka él meg abból, amit szeret csinálni. Ha úgy vesszük, ide kerültem én is és bár azt gondoltam, diplomás emberként Eric Berne  könyveit bújva , volt újságíróként értek az emberek közötti interakciókhoz, be kell vallanom: ebbe nagyon csúnyán belebuktam. Nem tudtam, hogy engem mindenhol kinéznek azért, mert mondjuk úgy, nem jön fel a bányából a szén, ha lemegyek, és még a szakmámat is tudom, hogy van bennem alázat, szorgalom, hogy mérhetetlenül kilógok a sorból, mert nem drogozom, nem dohányzom, nem iszom, így nem is züllött le az arcom a gravitációtól  a koromhoz képest röghegynyi ráncossá, sőt! Nagyon jó érzés, ha az embert 28-30 évesnek nézik,de az már nem olyan jó, amikor azt vágják a fejedhez,”mert Neked biztosan könnyű életed volt” Olyan tulajdonságaimat véltem itt felfedezni, persze a körülöttem lévő jószándékú kollégák elmondásából, hogy feleselek, mondjuk úgy:” visszapofázok” (bevallom soha életemben mégcsak bele sem kezdhettem, mert Apukám nézése elég volt ahhoz, hogy befogjam a szám), nem tudtam, hogy a rangidősség számít, vagyis az ülhet le az étkezőben az asztalnál éppen aktuális  szabad hehyre, aki hamarabb mosta itt a követ, vagy lapátolta a havat, és azt sem tudtam, hogy a Beauty-n dolgozni egyenlő a hiarerchia csúcsával .   Nem volt szándékomban beköltözni otthon sem a Big Brother Házba,de itt mitagadás, sikerült. Láthatatlan, képzeletbeli kamerák, és mikrofonok vesznek körül a nap 24 órájában, és az adást is napi 24 -ben nyomják .   Tudunk itt mindenkiről szinte mindent. Roppantul elszomorít, hogy a kollégáim “zöld övezet” lakói, egyfolytában füveznek, ami akkor lett gyanús,amikor az érintett illető már harmincadjára vitte ki ugyanazt a kaját, ugyanahhoz az asztalhoz, és amikor még józan kollegája figyelmeztette erre, egyáltalán nem találta furcsának a dolgot, vagy nem tudtam, vagyis nem vettem észre, hogy a szállodában dolgozó pasik szinte mindegyikével lefeküdtem.     Kár, hogy ebből nekem semmilyen élvezet nem jutott, csak a mérhetetlen csalódás azokban a  emberekben, akikben kezdetben vakon megbíztál. Vagyunk itt egy-ketten, akik nyitnánk a kapukat a lelkünk felé, és adnánk is másoknak,de viszonylag hamar rájössz, hogy csak a szádat zárhatod, mert  a szállodában uralkodó farkastörvények kegyetlenül rád is vonatkoznak. Valahogy minden pletyka része leszel, még akkor is, ha jót akarsz, ha hallgatsz, ha Te vagy minden titkok hordozója és őrzője, csak veszíthetsz. Hogy miért?     Fogalmam sincs, mi történt ezekkel az emberekkel itt, akik már 3-5-10, vagy 20 éve nyomják a szezonokat. Legközvetlenebb kapcsolatot az alkohollal és a droggal, és a vibrátorukkal ápolnak, és még te vagy tapló, érzéketlen, és empátia antiszociopata, ha nem rokonszenvezel a SPA -részleg 70,80, de legyen csak 50 vagy 60 éves nudistáival.Elképzelem, ahogy ezek a vendégek vacsora közben átnézve a szomszéd asztalhoz, nem a mellettük lévő pár arcát, szemét, száját, ruháját látják, hanem ahogy totál meztelenül megbeszélik két izzadás közben, másnap melyik sípályán veszélyeztetik halálra életüket.Az már más kérdés, vajon hány pasi, és nő gondol este a párjával való szeretkezés közben arra a nőre, vagy pasira, aki akkor este pucérságával izgalomba hozta. Hol itt a titok kérem szépen, vagy a varázs? Már meg sem lepődsz azon, amikor a masszázs asztalon előtted heverő pasi pénisz-masszázst szeretne, vagy arról érdeklődve, meddig dolgozol felajánl akár 1000 eurot is, csak ugorj be a 216-osba, mert Ő ott lakik.       Miküzben a személyzeti étkezőben elhányod magad a kosztól, és a bűztől, ami körülvesz, és pofátlanul rád fújják a füstöt, miközben ennél, a kinti vendégek kükemény eurokat fizetnek a látszólagos csillogásért, miközben a felszín alatt minden rohad.Tényleg örülök, ha nem köpnek bele az osztrák konyhások a levesembe, mert annyira utálnak minket. Annyira, hogy a konyhán dolgozó Runcájsz, és párja Panka a vacsorából megmaradt desszertet sajnálják tőled, és inkább kidobják a kukába. De miért is? Nem értik miért vagy itt. Nem értik, miféle folyamat áldozata lettél a saját hazádban, hogy ki kellett jönnöd, mert csak itt találsz viszonylag megfizetett munkád. Hozzáteszem, nekem szerencsém van, mert nem kell mosogatnom cak-cak-cak tempóban, és nem kell betennem éjjel fél tizenkettőkor a mosokonyhában a gépekbe a törölközőket, hogy másnapra elég tiszta legyen. ( Jó a rendszer, nem?)   Igen, a szobalányok….ott is rendesen van meeting, a ki, kiről, kinek mit állított témában, és valaki rendes eligazítsát tart megalázó módon a takarítás fortélyairól úgy, hogy a tiszta szívvel, lélekkel rendelkezők belebetegszenek a gonoszságba, akár 4 hétre is. És igen.Itt nem lehetsz beteg. Lázasan, becsípödött, vagy kiújult sérvvel is dolgoznod kell, mert különben megköszönik eddigi közreműködésedet. É sitt van az önismeret ugye,vagy inkább annak hiánya mert valaki , azzal próbálja jóemberré programozni magát, hogy napjában többször, jó hangosan, érthetően mindenki tudtára adja, hogy Ő annyira jó ember. Mert, ha még más mondja ezt rólam, az ok, de magamról ilyet állítani, több, mint nárcisztikus, azt hiszem. Megy itt az elkurvulás, a másik nyírása, kikészítése, a rosszindulatú pletykálkodás rendesen. Ha hagyod! 🙂  

Sikolyok a szomszédból!

2016 február 23. | Szerző: Rácz Gabriella

Fülledt vasárnapi ebéd. Még a légy zümmögése is hallatszik, ahogy elrepől az ablak előtt a terasz mellett, ahol Cloé és családja , köztük testvére,  Janpierre is az aranyló húslevest kanalazták a kerti asztalnál.

Cloé Krisszről ábrándozott, mert a fenének kellett tegnap az esti buliban bevodkáznia. Még jó, hogy Cristine tartotta a fejét, illetve a haját összefogta hányás közben a szórakozóhely illemhelyiségében. Cristine a legjobb barátnője volt. Emlékezett Cloé, korábban mennyit strigulázták egy szombati buli utáni összejövetelen, kinek, ki volt meg, és mennyit nevettek ezen,de  Krissz, nos Ő más volt. Krissz olyan hideg, mondhatnánk hűvüs, tartozkodó srác volt a gimiben is. És az a fajta a pasi lett belőle, aki ugyanolyan hűvüs, és hideg, és tartózkodó maradt az egyetemen elvégzése után is. Csak ezekről a pasikról kezdünk el ábrándozni. Mivel semmit nem árul el verbális, és non-verbális magatartásuk szexuális viselkedésükről, ez indítja be a legtöbb nő fantáziáját, mert ettől lesznek ők olyan titokzatosak.

Cloé a legszexszibb ruhájában persze visszautasította Krissz közeledését, gondolta, még “nyújtja” egy kicsit a folyamatot, csak az a fránya vodka….persze senki nem tartott fegyvert a fejéhez, hogy ezt most kisanyám meg kell innod, sőt Cristine még figyelmeztette is, hogy sok lesz a jóból….és amikor reggel felébredt abban a ruhában, abban a sminkben – persze teljesen összemaszatolva az arcán , Cristinéknél, a döbbenet, hogy elszúrta, és amint megtudta barátnőjétől, hogy Krissz Amandával ment el, megint hánynia kellett, így barátnőjük wc-jét is megtisztelete.

Cristine anyukája jófej, így egy csomag rágóval, és kávéval a kezében várta az ajtófélfának támaszkodva, hogy “ne aggódj már, mert a pasik ilyenek ám!” vígasztalta volna,de Cloé tudta: örökre elszúrta.

Ezért kanalazta savanyú, és az élet minden unalmát magán hordozó arccal olyan lassan azt az egyébként utánozhatatlanul finom húslevest, amit csak az Ő Édesanyja tudott főzni a világon….Cloé anyja aggódva nézte lányát, és próbált összekacsintani Cloé Apjával a zöldséges tál felett,de hiába, mert Cloé Apja, szokásához híven, megtisztelve a vasárnapi ebédet, az aznapi híreket lapozgatta, idegesítő – különösen egy másnapos fej számára idegesítő – hanggal evés közben. Próbált valahogy jelezni férjének, szedje már ki lányából, mi a fene baja van, de Cloé Apja nem volt vevő – sőt evő sem – erre, ennél a vasárnapi ebédnél.

Cloé elképzelte, hogy Krissz meg Amanda….” Űr Isten!” – sssssssziszegte. Még belegondolni is szőrnyű volt,hogy ezek ketten…Amanda olyan kövér, és buta is. Olyan kígyó természetű, egyáltalán nem kedves, és az a hastánc. Legalább lenne csinos,de ahogy a haspárnáit rezegtette a húsvéti bemutatón is .), hát az undorító volt. Cloé egyébként sem értette, mi a franc vonzó a férfiak számára a hastáncban, és azt már végképp nem tudta sohasem felfogni, hogyan lehet otthon egy madarat kalitkában tartani. pont a legfontosabbat veszi el tőle, a szabadságát.

És! Fújj! Most jutott eszébe,hogy a múltkor a matek utáni nagy szünetben épp a csajoknak az aktuális hüvelygombájáról tartott előadást, amit Vagina Doki mindig sikeresen kikezel, persze tegyük hozzá, Vele is mindig lefekszik.

Talán szólnia kellene Krissznek a csaj betegségéről,de nem ! Inkább csak kapja el – gondolta. Többet biztosan nem fekszik le vele, és miközben erről gondolkodott, fantáziált, arra lett figyelmes, hogy az asztalnál már mindenki vézgzett az ebéddel. Az anyja bentről kiabálta: ” Ki kér kávét?”

Cloé végignézte a gyönyörűen megterített asztalt, amire Anyja mindig olyan gondosan figyelt. A színek harmoniájára. A terítő, a tányérok, a szalvéta mintija mindig harmonizált még az asztal közepén elhelyezz virágkompozícióval is. Ma épp  a szellőrózsa volt a fő motívum.

Milyen hülye vagyok – gondolta Cloé. Itt van a fantasztikus családom, igaz Apa már behorkolt, olyan jól lakott, és a hülye,de egyben jófej öcsém, akire mindig számíthatok, és a fantasztikus Anyukám…És akkor egy erősebb nyári szellő lebegtette meg a terítőt az asztalon, amit Cloé intő jelként fogadott.

Ez az! – gondolta. Nem érdekelnek a pasik, a szex, Krissz, és Amanda sem. Csináljanak amit akarnak.

Annyira undorodott még a vodka fogalmától is,hogy erős, hányingert keltő migrénjére Édesanyja hozott jeges pakolást a tarkújára, és Apja – anyja figyelmeztetésére – elkezdte masszirozni a vállait, a tarkóját, ami tegyük hozzá, megváltásként hat egy ilyen “áldásos” állapotban.

Szóval – gondolta Cloé. No szex, és pia, és no Krissz, és a többi pasi. Amikor szilárdan elkötelezet magát a szorgalmas jótanuló, pedáns csaj képe mellett, a szomszéd kertből hirtelen jajjongásra, kiabálásra lettek figyelmesek.

Női hang volt. Majd Istent szólongatta egyre gyorsabban, és mellé, egy kicsit haloványabban egy férfi hangja is betársult.

Cloé testvére hangosan nevetett. Egyre hangosabban,mire Cloé migrénje erősödni kezdett. Anyja a kiabálás hallatán felpattant, és megrátza az időközben horkolásba kezdett férje vállát: – Maximillien! Gyere gyorsan! – kiabálta urának. Gyere gyorsan, mert Alice a szomszédban rosszul lett! – kibálta egyre hangosabban.

Cloé, mintha magát hallotta volna, inkább a terítő alá bújt volna, de nagyon kedvesen elmosolyodva, halkan csak annyit mondott Anyjának: Pszt!!!!!! Anya mindig tudtam,hogy csak véletlen voltam, mert ezek konkrétan nem rosszul vannak, hanem kefélnek!

 

 

-Na-na-na-na! – szólalt fel mindenttudóan Maximillian.  Azt akartad mondani kislányom, hogy : SZERETKEZNEK?????

Persze Apa….(Janpierre az asztal alá nevette magát)

 

Cloé azonnal tudta :egyetlen dologra vágyott az életben. Egy ilyen helyzetre. Egy ilyen fülledt, vasárnapi szeretkezésre Krisszel …… Sikoltozva. :), a kerti pázsiton….

 

Kell egy társ (is)!

2013 szeptember 19. | Szerző: Rácz Gabriella

Egy kedves ismerősöm megkért, írjak valamit a depresszióról a blogjára. Köszönöm a megtisztelő felkérést. Az írás kritériumaiban – többek között – az is szerepelt, hogy ne szomorú, lehangoló történetet mondjak el, hanem valami olyat, ami pozitív, ami nekem is segített.

Lássuk csak.

Tudom, hogy a depressziónak számos fajtája létezik, de szerintem az enyém már az anyaméhben elkezdődött, és ezt ősbizalomhiánynak nevezik. Már kiskoromban fájt – és ezt nem tudom másképp megfogalmazni – a tavasz, amikor mindenki boldog, mert csicseregnek a madarak, előbújnak az első hagymás virágok, és ablakot lehet pucolni, ami a közeledő Húsvéthoz dukál, amihez tegyük hozzá, mindig olyan, mint a kocsimosás, vagy a fodrász. Amikor éppen elkészül, tuti, hogy elkezd esni az eső. (tovább…)

Megváltani a világot? – Minek?

2013 február 8. | Szerző: Rácz Gabriella

 

Az esős, szürke vasárnapi reggelen Békéscsaba belvárosában térdig merülsz a sárban. A gyógyszertárba sietsz éppen, amikor észre veszel egy láthatóan nem helybéli párt, aki keresgél. Egymásra néztek, és megszólítanak: tudok-e egy helyet, ahol megihatnának egy kávét? Elmosolyodom, és , bár kissé iironikusan,de megkérdezem, tisztában vannak-e azzal, hogy hol vagyunk? Nevetnek. Majd a sarki McDonalds-ra mutatok, mire a hölgy a fejével jelzi: oda nem, mert elsüllyednek. A vele lévő férfira nézek, aki vélhetően nem ajánlotta fel, hogy karjaiban átviszi őt a (sár)tengeren. (hova lett a romantika?) Inkább tovább keresgélnek. Miközben a gyógyszertárban a gyógyszerésznővel konzultálok, a másik ablaknál álló hölgy összegörnyedve kér segítséget migrénes fejfájására, amelyet elmondása szerint az epéje okoz. Már gondolatban sorolnám a megoldásokat,de a vele foglalkozó asszisztens láthatóan elbizonytalanodik, majd tucatnyi fájdalomcsillapítót ajánl, a következő indoklással: ” Jajj, ezt a BETEGEK! nagyon szeretik!!!” Eltöprengek, vajon eljutunk-e oda valaha, hogy esetleg még némi gyógyteát is ajánlanak a “gyógyszer” mellé, vagy rákérdeznek-e majd valaha arra, hogy lelkileg mi okozhatja a testi panaszokat. A piros lámpánál, a kocsiban ülve hazafelé, az ablaktörlő ritmusát figyelve elgondolkodom, miközben a misére siető emberekre leszek figyelmes:
“Hát Te hülye vagy öregem! Még mindig meg akarod váltani a világot.” 🙂