Pünkösd

2015 május 24. | Szerző: Rácz Gabriella

Érdekes , hogy az ember visszafelé tekintve az életében, több szakaszra tudja felosztani. Legalábbis az enyémmel így vagyok. Azt vettem észre magamon,hogy van két nagyon meghatározó ünnep az évben, ami egészen mélyen, a lelkemig hatol.

Ilyen lett a Pünkösd is. Nem akarok Krisztusról, a Szent Lélekről, vallási elemzésekről írni, akit érdekel utána nézhet,mit is jelent pontosan ez az ünnep. Nem is szeretem az Isten szót sem használni, mert mindenki – a maga módján  nevezi el az ő mindenhatóját, de talán az idő, a tapasztalások, egyre inkább mélyebbre viszik bennem ezeket a napokat. Például nem tudok haragudni. Mert bármilyen hülyeséget is tapasztalok bárki részéről, az Embert próbálom látni benne. Érzem,hogy valahogy egyek vagyunk.

Mindeki életét determinálják a saját életének körülményei,de ezen belül szabadon dönthetünk. A körülöttem lévő emberek nagy része küzd, mint ahogy én is. És teljesen mindegy, hogy a macskába ma reggel belerúgó szomszédot nézem – na nem mondom,hogy nem ment fel bennem a pumpa -, vagy azok a tragédiákat átélő emberek, akik minden napban csak a mában, és az elkövetkező 10 perceben tudnak túlélni, vagy vannak körülöttem a gyilkos kórral, éppen a rákkal küzködők , azt látom, teljesen más szinteken éljük, tapasztaljuk, és cselekedjük, vagy nézzük tehetetlenül a dolgokat, miközben mindenki a szeretetért küzd. Az a jó, ha ez a kettő egyensúlyban van, vagyis szeretek – beleértve magamat is – és szeretve vagyok.

Egy kicsit, néha napján sajnálom azokat azembereket, akik a megszégyenítés eszközével, és a pénz hatalmával próbálják kifejezni mindenhatóságukat. Hagyom is. Hadd fürdőzzenek a győzelemittasságban, de általában az úgy van,hogy az óra körbe jár. Szóval tapasztalataim szerint nincs olyan élet, hogy mindig csak fent van a mérleg nyelve, ez csak arról a fiatal huszonéves lénynak a közösségi oldalra történő bejegyzéséről jutott eszembe, hogy : ” Bejött az élet”, mert az Univerzum mindig gondoskodik lentekről és fentekről. A fenteket mindig valami nehéz időszak előzi meg, és fordítva.

Az eddig legsikeresebb, nyílegyenesen felfelé ívelő ismerőseim élete, most vergődik a legmélyebb ponton. Egyáltalán nem érzek semmiféle versenyhelyzetet, vagy gőúzelemittasságot, mert megkaptam én is a magam leckéjét.  Ez nem egy verseny, mindenki más lapokat kapott. De hiszem,hogy törekedni kell, hogy cselekedni kell.

Vannak pillanatok, amikor a zebrán szembejövő ismeretlen ember mosolya tesz -talán – aznap a világ egyik legboldogabb emberévé. Mindez ma délelőtt jutott eszembe, amikor a szemerkélő esőben a tízórai misére siető emberek tömegét láttam.

Mert nem a templom a fontos. Számomra már régóta nem. Hanem – ha befogadó vagy – a minden áldott pillanatban rád sugárzó fény…

Megváltani a világot? – Minek?

2013 február 8. | Szerző: Rácz Gabriella

 

Az esős, szürke vasárnapi reggelen Békéscsaba belvárosában térdig merülsz a sárban. A gyógyszertárba sietsz éppen, amikor észre veszel egy láthatóan nem helybéli párt, aki keresgél. Egymásra néztek, és megszólítanak: tudok-e egy helyet, ahol megihatnának egy kávét? Elmosolyodom, és , bár kissé iironikusan,de megkérdezem, tisztában vannak-e azzal, hogy hol vagyunk? Nevetnek. Majd a sarki McDonalds-ra mutatok, mire a hölgy a fejével jelzi: oda nem, mert elsüllyednek. A vele lévő férfira nézek, aki vélhetően nem ajánlotta fel, hogy karjaiban átviszi őt a (sár)tengeren. (hova lett a romantika?) Inkább tovább keresgélnek. Miközben a gyógyszertárban a gyógyszerésznővel konzultálok, a másik ablaknál álló hölgy összegörnyedve kér segítséget migrénes fejfájására, amelyet elmondása szerint az epéje okoz. Már gondolatban sorolnám a megoldásokat,de a vele foglalkozó asszisztens láthatóan elbizonytalanodik, majd tucatnyi fájdalomcsillapítót ajánl, a következő indoklással: ” Jajj, ezt a BETEGEK! nagyon szeretik!!!” Eltöprengek, vajon eljutunk-e oda valaha, hogy esetleg még némi gyógyteát is ajánlanak a “gyógyszer” mellé, vagy rákérdeznek-e majd valaha arra, hogy lelkileg mi okozhatja a testi panaszokat. A piros lámpánál, a kocsiban ülve hazafelé, az ablaktörlő ritmusát figyelve elgondolkodom, miközben a misére siető emberekre leszek figyelmes:
“Hát Te hülye vagy öregem! Még mindig meg akarod váltani a világot.” 🙂