Lassan indult el azon a ködös szeptemberi reggelen a vonat Pest felé. Már-már azt hittem kegyes hozzám a sors, amikor azt reméltem egyedül leszek a fülkében, és beszélgethetek a gondolataimmal, mert a hétköznapi „időkapszulás” rohanásban elfáradtam 24 órás nőnek lenni. Mert az kell, vagy nem? Szerettem volna erősíteni magamban a „nem”- szócska kimondását. Mert állítólag azt kell. Artikuláltan kimondani az energia vámpíroknak: NEM!
Már-már kezdem gyakorolni magamban, amikor kihúzódik az ajtó és ott áll(ok) előttem, piros kalapban, rúzzsal a száján.
A kosztüm finom anyagból. A parfüm édes illata. Rettegek,hogy belekezed 80 éves életébe és végig kell hallgatnom. Kétszáznegyven kilométer! Leül velem szemben. Egyenes tartás. Gondosan fésült szőkére festett tincseit kis kézitükre segítségével megigazítja. Mustráljuk egymást. Én feketében, Ő pirosban. És belekezd.
Bifidusz eszenzisz
2013 január 29. | Szerző: Rácz Gabriella
Már-már kezdem gyakorolni magamban, amikor kihúzódik az ajtó és ott áll(ok) előttem, piros kalapban, rúzzsal a száján.
A kosztüm finom anyagból. A parfüm édes illata. Rettegek,hogy belekezed 80 éves életébe és végig kell hallgatnom. Kétszáznegyven kilométer! Leül velem szemben. Egyenes tartás. Gondosan fésült szőkére festett tincseit kis kézitükre segítségével megigazítja. Mustráljuk egymást. Én feketében, Ő pirosban. És belekezd.
(tovább…)
Oldal ajánlása emailben
X