Színlelni boldog szeretőt!

2016 október 18. | Szerző: Rácz Gabriella

Nézzük csak: fogkefe,fogkrém, sampon, hajszárító, gyógyszerek! – jaj ,nem azt még el kell intéznem, és még egy csomó dolgot – rágódom a könyvtár kölcsönző részlegén, mert közeleg külföldre utazásom napja, amikor Lara, kibújva a ” mennyire biztonságos a megszakításos szex” (hát persze,hogy semennyire) cikkből, mélyen a szemembe néz, és Ő kikéri magának:  – miért gondolod azt, hogyha nem feküdtem volna le vele az irattárban először, hanem hónapokig udvaroltattam volna, étterem, mozi, miegymás, és utána bújok vele ágyba, akkor most boldogabb lennék? Kissé kínos a kérdés, mert a sorban, mármint a kölcsönző sorban mögöttünk álló 50-es nő kissé furcsán, viszont érdeklődően várja reakciómat.

– Oké Lara! Nézd, én csak féltelek, mert mind ezt csinálja. Érted? Otthon “boldog hitvesek”, napközben, meg rohadtul csalják az asszonyt. Elmondják, hogy a nő nem főz, nem takarít, rendetlen, és még ártatlan barna szemükkel azt is elhitetik veled, hogy az asszony hűtlen, már nyolc éve, és Ő , Úr Isten Ő!, szegény magányos hímünk, annyira egyedül van, és  Ő csinál mindent, persze otthon nulla a szex….és még sorolhatnám. Egyébként szerintem  a nő ugyanúgy megcsalja, szóval mindketten csinálják mással, és szerintem néha-néha még egymással is a látszatra “minden rendben van okán”….Nem tudom, Lara, ez bonyolult, nem nagyon láttam még olyan faszit, aki néhány boldog, harisnyakötős légyottért elhagyta volna anyuci vasalt ingét, és aranysárga vasárnapi húslevesét, de tudjuk ugye, hogy ezek a nők nem vasalnak, és nem is főznek. (ha-ha). És olyat sem láttam még Lara, hogy lett volna nő szeretői viszonyban, és elhagyta volna az otthoni – igaz dögunalmas – aranytojást hozó “tyúkját”, vagyis kakasát…Az okos feleség, félre téve büszkeségét, egyszerüen kivárja a végét. mert tudja, hogy úgyis vége lesz. Az más kérdés, hogy én, mint feleség mennyire érezném magam emberi mivoltomban holtig alázva egy ilyen szituban. Vagy fordítva. El tudod képzelni, hogy annak tudatában, hogy mindketten ágyra járnak, persze mással, otthon egymás szemébe tudnak nézni?  Hogy tudnak egymásban ezek után bízni? Szerintem ez képtelenség, de lássuk be: működik.

-Mindent színlelnek! Az egész életüket! Érted? – emelem meg kissé idegesen a hangom, mert már annyira belefáradtam magyarázni a tutit, miközben tudom, teljesen felesleges, ezt valószínűleg minden nőnek (vagy nem mindegyiknek) át kell élnie. A magányos vasárnapok, az ünnepek, a pasi családi, “idilli” nyaralásai (persze a facebookon pósztolva), miközben Lara tudom, hogy belehal, bár állítása szerint boldog. És kérdése, mely szerint: “Áruld el nekem, minek udvaroltatni olyan pasival, akiről később kiderül, hogy az ágyban nem jó!” – hát mi tagadás, engem is gondolkodóba ejtett. Vagyis fordítsuk meg az eredeti tételt, mert eroszt időrendben felcserélhetjük a libidóval. A szex, biztos,hogy rokonszenven is alapul, és a rokonszenv, tagadhatatlanul egy érzelem. Lehet, hogy a 100 százalékos ( bár hazugságokkal teli )együttlétek alatt az ember megszerelmesedik? Hm. Szerintem ez akár működhet is. De vajon miért megyünk bele egy eleve halálra ítélt kapcsolatba? Mert tiltott? Mert olyan titokzatos? Mert olyan me-nő leszek tőle, miközben annyira fáj, hogy majdnem belehalok? Mert gyors, és mi utálunk sorban állni még a Mekiben is. Utálunk várakozni, vágyakozni, pedig esküszöm ez a legszebb része az egésznek) Mert tulajdonképpen  szeretjük mi, ha fáj!

-Lara felém fordul, és üvölt velem: ” De hiszen te is voltál nős pasival, és még el is vált miattad!” – Igen Lara – folytatom nagy sóhajjal – de erre egyáltalán nem vagyok büszke. és ha tudni akarod, nem a pasi döntött, hoppá kisanyám – durranok mindjárt szét az idegtől – hanem a nő nem bírta elviselni a megalázó szituációt. Tök mindegy Lara, az a házasság mindenképp tönkre ment volna. Nem én voltam az oka! Érted?

Kicsapódik a könyvtárajtó. Én balra, hogy csomagoljak, listát írjak, mit kell még beszereznem. Lara jobbra, hogy csipkés fehérneműt vegyen munkanélküli segélyéből a sarki kínaiban.

Otthon pakolászom, és Larára gondolok, meg a pasija feleségére, mert ránézek az órára, és nekem a kutyasétáltatás ideje jött el, nekik az aznapi mézédes hazugságé.

Elered. Gyorsabbra vesszük lépteinket Macival, amikor  a bejárati ajtóhoz érve Larát látom összekuporodva a lakásom előtt. Sír. Nem tud szólni.

-Nem jött el – kiabálja keservesen – és a boltban a feleségével karöltve vásároltak be együtt hétvégére! Érted? – még mindig sír, miközben látom hevesen pötyögi pasijának a számonkérő, alázó smseket.

-Erről beszéltem Lara. érted már? Igen, azt mondja szeret, meg jönnek a szebbnél szebb ajándékok, de hidd el, nincs az a habos-babos fehérnemű, vagy ékszer, ami überelhetné az együtt töltött időt.

Úgy látom kezd belenyugodni, miközben a szívem szakad meg, mert mindig (majdnem mindig) ez a vége.Larának most bele kellett halnia, hogy talán felfogja, hogy azt érezze, többet ér annál, mint hogy hetente kétszer két órára “Úri kurva” legyen.

Hosszas csend, elfogyott a forralt bor, amit vígasztalásul ittunk, mad Lara,aki  e pillanatban a világ legszomorúbb lénye számomra, megszólal.

-El tudod képzelni, hogy már szinte sajnálom a feleségét?

-Igen, – válaszolom – el. (Na ez már egy szint)

-Meg akarom keresni a nőt, el akarok neki mesélni mindent! – kiabálja az arcomba.

-Lara, ez te is tudod, hülyeség. Egyrészt a pasi mindent letagad, sőt még a nő sem fog hinni Neked, pedig tudat alatt tudja (mind tudják), hogy megtörtént.

A forralt bor, és az ablakon csendesen kopogó eső hatására mindketten elálmosodunk, mire Lara telefonja sms érkezését jelzi.

-Mondtam! Mondtam! Kiáltja boldogan, mintha mi sem történt volna. Mindig is tudtam, hogy szeret!

Majd felém tartva telefonját, ismét zokogásba tör ki. ” Ígértem én bármit is!” – írt vissza a hadd ne minősítsem kicsoda.

 

Azért egy mondat, mégis elhagyja a számat, talán nem kellett volna:

 

-Hm. Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Elvettem a “Pasiját”!

2016 január 7. | Szerző: Rácz Gabriella

Hát  – tudom ezzel a szóval nem kezdünk mondatot, de én mégis – nem hittem volna, hogy van, bizonyítottan létezik szerelem az állatok között is.

Töpörtő – igen, tudom kicsit hülye név, de ez a kedvenc kajája – 3 évnyi osztrák kintlétem alatt egyetlen lovagjának hódolt be – szó szerint is –  Anton nevű szintén keverék kutyusnak, aki a közelünkben lakott.Hogy a kutyák évente kétszer tüzelnek? Na! Nálunk ez a törvény is bedőlt, mert csakúgy dúlt a szerelem, ha kell – láthatóan nekik kellett – , ha nem.

Annyira ciki volt,- pedig felelős gazdiként beszéltem Anton családjával is, mivel az én Töpim nincs ivatralanítva, és nem szerettem volna  kutyaszaporulatott 30 négyzetméteres garzonombam – szoval Anton gazdája megnyugtatott, az Ő hímjük képtelen a párzásra, vagyis az utódnemzésre, mert már nagyon öreg, és szervileg is alkalmatlan rá.

Megnyugodtam,de csak a következő találkozásig,mert a két kutya  – láthatóan párzani kezdett – zavaromban oda sem mertem nézni – de még mindig azt gondoltam, hogy ezek csak ösztönös mozdulatok, és hadd csinálják, úgysem lesz belőle kiskutya.

Igen ám!, de ezek a kutyusok, -azóta megtudtam, mások is- 2 perc élvezet után 30 percre összeragadtak, és nem is lett volna ebből semmi baj, ha nem az osztrák kisváros főutcáján teszik mindezt, ahol nekem – hát igen, nem unalmas az élet – sikerült a forgalmat leállítanom. Az egyik kutya délre, a másik északnak fordult, és én hiába húztam-vontam őket, az Istenért nem akartak elszakadni egymástól. A hosszú kocsisor dudált, és mondanom sem kell mindenki az én erőlködésemen nevetett, amikor az első autó vezetője – szerintem megszánt – kiszállt az autóból és megkérdezte:- “Mi történt? Maga nem látott még életében “csuklós buszt”?”

Bevallom őszintén: ilyet, nem!

Még mindig nem gondoltam, hogy Töpi megtermékenyült, de az idő múlásával, bár tápadágját csökkentettem, mégis gömbölyödni kezdett. Á! Gondoltam: álterhesség, és a neten olvasottak alapján szintén megnyugodtam, ilyen bizony létezik. De ez, nem az volt. Pár hét után a teraszon Töpörtő 3 Antonra rendkívül hasonlító kiskutyát szorongatott magához, és mordult rám, amikor közeledni próbáltam….

Jesszusom, most mi a fenét fogok csinálni? – gondoltam magamban, majd a kicsinyeket pár hét után  – mitagadás nagyon szépek voltak,- a szoptatási idő alatt felmerült bonyodalmakat inkább nem sorolnám – nyakukban egy piros masnival, kis kosárkába pakolva őket, becsöngettem Antonék házába.

Nyílt az ajtó – figyelj filmbeli jelenet – és amikor Anton gazdija meglátott bennünket, rögtön, ugyanazzal a lendülettel, ahogy kinyitotta, be is csukta az orrom előtt, majd néhány sóhajtás belülről,- én töretlenül, kissé eltorzult arccal álltam ajtaja elütt – megint kinyílt az ajtó, és már bent voltunk a házban, majd mindketten – szintén nagyot sóhajtva – a nappali ülőgarniturájára roskadtunk.

• Akkor most felsorolnám a tényeket – mondtam, egyébként ehhez majdnem végzett jogászként nagyon értek, és általában be nem áll a szám,- szóval elmondtam: -Mivel Töpi csak és kizárólag Antonnal volt, – mert mellesleg más kutya nem is érdekli, de – próbáltam illedelmesen fogalmazni – kizártuk a megtermékenyítés lehetőségét, engedtem , hogy együtt legyenek, és csináljunk valamit, mert nálam ez a 3 kis dundi-nudli – Töpörtő nagyon jó anyuka, jó kövérre szoptatta őket, (engem meg hőlyére), nem maradhat.
• Továbbá feltételezem , Ő sem vágott át Anton terméketlenségét illetően,de úgy tűnik , a szerelem mindent felülír.

Hála Claudiának a 3 csöppség gazdira találta, de Anton csak jött, és jött, és  – mindig résen lévén – én felkaptam Töpit a karjaimaba, hogy még véletlenül sem történjen meg a “frigy.”

Ez így ment 3 évig, majd hazaköltöztünk Magyarországra. A csomagolás előtti sétánál Töpörtő már szomorú volt, és hiába nem akartam, Anton háza felé vette az irányt. Anton nem volt otthon, így búcsú nélkül jöttünk el.

Megérkezésünk óta – bár rendkívül boldog voltam, hogy végre itthon lehetünk – Töpörtő egyre szomorúbb lett, és amikor Antonról kérdeztem , mélyen a szemembe nézett könnyes – de tényleg – szemeivel, és azt a megvetést???? Negyedik hónapja vagyunk ittthon, a depresszió különböző fokozatait éltük át – igen én is! – ás hiába olvastam szét magam kutyapszichológiából, nem segít. Séta közben , ügyelve arra, hogy mégcsak Anton nevét ki se ejtsem, elmagyarázom Töpinek, hogy itt is vannak szép daliák, mintha a falnak beszélnék. Igen, tudom a könyvek után, tök midegy mit mondok, mert a kutyákkal (is) energiával kommunikálunk, de hátha az én magyarázkodásom – mert ez az – mentegetőzés a javából-, szóval hátha ez is felülírja a világhírű kutyapszichológus állítását.

Mélyen osztozom Töpörtő gyászában, és nemcsak azért, mert én okoztam bánatát, mert elvettem a pasiját, és nem tudom azt gondolni, “ne hülyéskedj, Ő csak egy kutya!”

Mélyen osztozom Töpörtő gyászában, mert tudom, ha elveszítünk egy hozzánk közel álló személyt, az igazit, az egyetlent, utána egész életünkben sóvárgunk, őt keressük mindenütt…

Hiába. 🙁

Van egy Pasi

2014 április 3. | Szerző: Rácz Gabriella

Négylábú, és Antonnak hívják.

Szíve választottja az én kis keverék Töpörtöm. A frigy, már több, mint egy éve tart, és bevallom töredelmesen, először nem vettem “őket” komolyan. Észben tartottam én mindent: az ösztönöket, mégiscsak állatok, és évente kétszer  – hát Istenem – beindulnak a hormonok… – gondoltam a tudomány mai állása szerint a kutyákra is jellemző – nevezzük így, alliteráció “sz” – “szaporodási szokásokra. (tovább…)