Szerelemcsütörtök 1.

2020 május 19. | Szerző: Rácz Gabriella

Hedda, aki újsàgíróként dolgozott egy női magazinnàl, szorosan tette ajkai közé a tollat,amivel épp hatàridő naplójàba készült kihúzni a hetek csütörtökeit,mert hosszas ràgódàs utàn úgy döntött,ezt a napot lelki tàrsànak szenteli életéből.

Nem erotikus tollràgàs volt ez duzzadt ajkai között,ahogy egy nő hosszasan vàgyakozik az imàdott pasi utàn,gondolatai nem az afrodiziàkumok,a csipkés harisnykötők, a bonbonok,a pezsgők a selyem àgynemű körül forogtak,hanem inkàbb idegesen ràgcsàlta az újsàg repitolljàt,olyan idegesen,hogy szét is ràgta,és kénytelen volt kiköpni a leràgott darabot.

-Megvagy-kiàlltott hangosan,ami egy kicsit furcsa volt a szerkesztőségben,de a körülötte ülő nők annyira besavanyodtak màr a szenvedélymentes élettől,hogy fel sem tűnt nekik Hedda kiàltàsa.

-Megszívatlak,-gondolta magàban.

S hogy miért is..Oké az élet igazsàgait hagyjuk,mert valahogy mindig lemarad az i-betű.Valahogy mindig szar az időzítés.Hedda elég jól körüljàrta màr a témàt,màr a lelki tàrs témàjàt,Ennél a pasinàl màr az első pillanatban érezte, Úr Isten meg van,amikor azzal is tisztàban volt, hogy ez egy kegyelmi àllapot,màsok nemhogy ezt az érzést keresik egész életükben,de még a létezéséről sem tudnak.

-Hànyszor gondolsz rà egy nap.-kérdezte Hedda baràtnőjje egy kàvézàs alkalmàval,és Hedda abban a pillanatban vilàgosodott meg, mert kapàsból leüvöltötte baràtnőjét-hàt nem érted.;ennek a fajta talàlkozàsnak, az a bizonyossàga,hogy független az idő illuziójàtól,hogy több ezer km vàlaszt el egymàstól,lélekben mindig vele vagy,folyton ott ül a kis agyadban,vele együtt lüktetsz,,lélegzel. És igen vannak pasik,akik spirituàlisan felfogjàk,hogy meg van a nagy Ő,de maradnak tovàbbra is a langymeleg szar hàzassàguk képzelt biztonsàgàban.Mert azt hiszik,örökké élünk.Mert félnek önnön lényük valós tartalmànak egyetlen centijét is felvàllalni.És persze ott az asszony,aki zsarolja,gyakorlatilag az orrànàl fogva vezette az elmúlt 20 évben,de inkàbb meg maradsz Nekik àbràndnak.Azt hiszik,ha egyszer talàlkozol a màsik feleddel,ez annyira hétköznapi, gyakran előforduló esemény,mint a levegővétel.Hedda mindezt akkor fogalmazta meg magànak,amikor azon az esős szerdai reggelen az irodàjàban olvasott e-mailben a pasi lemondta a két hete lebeszélt délutàni kàvét, mert a feleségét kell valami kontrollvizsgàlatra vinnie. És pont ez volt Hedda szàmàra a lényeg.Neki nem a szex kellett, a lélektàrs egy sokkal magasabb rezgésű dolog.Peter volt az egyetlen pasi az életében,aki mellett biztonsàgban érezte magàt,aki mellett egyenletesen vert a szíve.Ez a kapcsolat nem az otthon meg nem kapott oràlis,anàlis,tejszínhabos lepedőakrobatizmusról szólt…A végtelenről,az örökkévalósàgról,az egységtudatról, a rezgésszàmemelkedésről,és Hedda előtt bizony kígyózó sorban àlltak a pasik,ő mégis úgy döntött,nem fogja hazugsàgban leélni az életét,hiszen ha nem lehet együtt a màsik felével,minden màs csak színjàték lenne.Ja,egyébként a lelkitàrs megtalàlàsànak màsik ismérve,hogy jöhet veled szemben Richard Gere is,annak is nemet mondasz ebben az esetben.Jó-gondolta Hedda; akkor megszívatom.Mindent megkap az àgyban,amit otthon nem,higgye csak szerelemnek az egészet.Ez az-gondolta magàban,jàtsszunk szerelmet,légyottokat,legyenek szerelem-csütörtökök.Ha dob szerdàn,akkor legyen így.

Gyorsan kiszaladt egy kàvéért,amivel együtt vette be béta blokkolójàt,mert szívritmuszavara volt tíz éve,amióta először életében felfogta,mi is történt vele valójàban.Egyszerűen ilyenkor úgy érzed,minden nélküle töltött pillanat,elvesztegetett idő.

A hasznàlhatatlannà ràgott tollat a közelében àlló szemeteskosàrba köpte,és piros filctollal húzta keresztbe naptàràban a csütörtököket.Hazafelé menet a könyvtàrban “stratégiai”könyveket kölcsönzött,majd beugrott kozmetikusàhoz egy teljes intimgyantàra.kozmetikusa nagy meglepetésére Hedda egy szisszenés nélkül tűrte a gigafàjdalmat,àllítólag màs nők ilyenkor màr könnyeznek,de Hedda tudta,ez a fàjdalom semmi ahhoz képest,amikor csak félig létezel….

---

 

 

 

 

Love pont húúú

2017 március 21. | Szerző: Rácz Gabriella

Az teljesen nyilvánvaló, hogy mindenki az igazit keresi. Egy régi mondás szerint, aki keres, az talál-de sajnos nem mindig azt találja amit keres. Kb. ’90-es évek végétől beindultak a társkereső oldalak – azt vélelmezem, hogy valóban segíteni akartak a pararell történetek végtelenbe való összeéréséhez.

Csak hogy…

2017 márciusa: főhősnőnk dekoratív, céltudatos,”nekem mindenem meg van (pénz,lakás,autó) csak egy társ hiányzik” elkeseredett érzésével, több zátonyra futott próbálkozás után, regisztrált az említett oldalak egyikén. Akkor még nem sejtette, hogy egy korrekt oldal aktív résztvevője helyett, egy velejéig romlott pornóoldal VIP-es tagja lehet. (természetesen nem ingyen)

Mit remélhetünk egy VIP-es tagságtól? Teljes joggal azt, hogy egy színházi előadáson vagy egy koncerten, nagyobb rálátást, hallhatóságot, mélyebb interaktivitást kapunk, amely főhősnőnk esetében megtörtént, csak nem pozitív, hanem sokkoló értelemben. Mint egy jó étlapon rengeteg menüből válogathatok, mert chat-elhetek, flörtölhetek, szívecskéket küldhetek, hozzáférést engedélyezhetek , letilthatok, és a menü legínyencebb pontja, akár pornógráf albumokat is nézegethetek. Főhösnőnk romantika, udvariasság, és az ismerkedés kezdeti stádiumát fénysebességgel átugorva hatalmas, (22 cm hosszú,8 cm átmérőjű) péniszekkel találta magát magánkívül. (De hogy itt mindenkinek ekkora van?)

Számomra hihetetlen, hogy egy magát gyógyszerkutatónak kiadó, jóképű, 43-as pasi (persze hogy 22-es és 8-as paraméterekkel) úszómedencés házzal, itt keresi az igaz szerelmet. Majd gátlástalanul közli legintimebb zavarát azzal kapcsolatban, hogy akár 2-3 meneten keresztül is szerszáma merev marad, és legnagyobb félelmét az okozza, hogy szexuális intenzitását hősnőnk vajon bírja-e szusszal. Majd röviden egy SKYPE cím elkérésével rögtön meg szeretne szabadulni magvas terheitől. Normális-e ha a ,,Szia” megszólítás és a befogadásra váró méreteinek közlése után, szinte mindegyikük, a lényegre térve, szexuális  szokásaikat felsorolva (a teljesség igénye nélkül) a következőkre térnek rá:

– Borotválod-e a puncidat?/-Négyen lennénk, Te,a férjem, én és a kiskutyánk. (a kutyus,aki nyal-fal attól függ, hogy a kockacukor hová kerül) HOL VANNAK ITT AZ ÁLLATVÉDŐK!!!!!

Következő eset: – Hárman vagyunk férfiak, akkora élvezetben lehet részed, hogy mindhárman végigmegyünk rajtad, és te is kielégíthetsz bennünket. (REMEK!!!!!)

És most mielőtt Kedves Olvasó rosszul lennél, mert engem is a hányinger kerülget zárásképpen csak néhány kérdés: erről miért nem beszél senki? És ha így van akkor épp itt volt az ideje, hogy Napfény kerüljön az elhúzott függönyök mögé, és persze nem ártana szellőztetni sem, mert úgy tűnik itt bűzlik minden.

Ha egy újság apróhirdetésében a szexualitásnak még csak a legapróbb jelét is észlelik, a hirdetést letiltják, vagy a hirdetőt busásan megbüntetik. Akkor ez az oldal, ahol a fajtalankodás, a pornográfia legsötétebb, legperverzebb ,legbrutálisabb fajtájával találkozik a “szerelmet kereső” aki, mindezért nem csak a lelkével fizet, legálisan, büntetlenül szedheti áldozatait mind kutyus, mind ember formájában?????

Így főhősnőnk számára továbbra is marad (egyelőre) a Plátó-i szerelem és hogy a lónagyságú szerszámok helyett inkább a fehérlovon érkező hercegről álmodozzon tovább. Hozzáteszem: helyesen! 🙂

Wikipédia: A szexuális kapcsolat nem összekeverendő a szerelemmel.

“A boldogság nem a külső gazdagságtól, nem a körülményektől, hanem, az intimitás megélésének képességétől függ.”

Isabelle Filliozat /francia pszichológusnő

A benned élő Isten

2016 április 19. | Szerző: Rácz Gabriella

Már közel két hónapja nem írtam.

 

Nem lustaságból, de ha nem pörög az elme, nem jön a gondolat, nincs felismerés, akkor nem koptatom a billentyűt.

Néhány napja  – és ez tőlem, hidd el nagy dolog – elkezdtem imádkozni.

Istenhez fordultam végső kétségbeesésemben, mert nem értettem, mi ez a szürkeség? Mi ez a mozdulatlanság? Annyi csodát éltem már meg – még ha tragédiák árán is – nem értettem, mi van velem. Lecsökkent az enrgiaszintem, napokig aludtam, többnyire feketében jártam, majd egy nap felkelve és nagyot nyújtózva azt gondoltam: kész elég, vagyis elegem lett magamból. (hát még a körülöttem lévőknek?)

Sokáig nem értettem, miért vagyok rosszul, ha olyan helyen tartózkodom, ahol sok ember van együtt jelen. Sokáig azt hittem, velem van a hiba. Sok időnek – persze minden relatív – kellett eltelnie ahhoz,hogy megértsem, képes vagyok ráhangolódni a körülöttem lévő emberek energiaszintjére, és hidd el nem túlzok, az összes fájdalmukat, zavaros gondolatukat éreztem egyszerre. Ha a híreket hallom a kocsiban, vagy a TV-ben, vagy útközben egy baleset szemtanúja voltam, nehogy sírtam, de szabályosan rosszul lettem, mert annyira áthatott az a mélységes fájdalom, amit a balesetet szenvedők érezhettek, vagy a híradóban – kellően, és tudatosan lehúzó hírekkel szippantottam magamba, az egyetlen megoldás, a túlélés megoldása: a kikapcs. gomb megnyomása, és gyorsan, nagyon gyorsan másra kell fókuszálnom, majd egy-két perc és visszarázódom a saját (szerencse)kerék járásomba, vagyis egyszer fent, majd lent.

De mostanában ez a kerék csak áll.

Mozdulatlan. valószínűleg azért, mert én sem tettem semmi különöset. Najó, Festettem egy-két képet – ritka rosszak lettek – örökbe fogadtam, és helyre kupáltam a virágboltos által már kidobásra ítélt virágokat. próbáltam olvasni, nem ment.

Nem létezett az a gondolat, ami 5 percnél több időre magával ragadt volna. Nem mentek a szójátékok, mégha darabjaira is szaggattam a szavakat, üresek voltak.

És akkor , ezen a hétvégén, amikor egy meleg pléden a kutyám társaságában órákig feküdtem a folyóparton, és susogó szélben, ahogy néztem a fodrozodó vizet, egyszer csak megfogalmazódott bennem: bizonyára  – és nem először – nincsen hitem. Először önző módon, konkrét dolgot kértem kívántam, majd hamar rájöttem, csak egyszerűen rábízom magam, és olyat tegyen velem, amivel a csodával határos, hiszen már annyiszor megkönyörűlt rajtam.

Igen, van az az állapt, amikor úgy érzed össze kell kulcsolnod a kezed, és este hálával megköszönnöd még azt is, ami eddig nagyon kemény, fájó, és rossz volt, mert nem lehetnél nélkülük az, aki ma vagy.

Döbbenetes számomra, amikor egy pasi nyolc év szenvedés után, aminek egyik okozója Ő maga, annyit tud kinyögni a vonal másik oldalán: Jobbulást! (Kinek?) (Minek?) megnyugtatom, estemben nem kell tartania az idegösszeropitól, hiszen már annyiszor túlléptem rajta, és nem kapott el a kórság, mert ha életem során egyszer engedtem volna a csábításának, a mai napig mástól várnám a megoldást, és mennyivel egyszerűbb lett volna összezuhanni, mint ökölbe szorított kézzel, farkasszemet nézni a Nappal, piros ruhában, és azt mondani:”bocsi,de nem veszek részt a játékodban, az alattomos  játszmáidban”

“- Én nem beteg vagyok doktornő, hanem mélységesen szomorú” – hallom barátnőm mondatát, aki épp a szeretősdi játszóterén játssza, csak remélni tudom, utolsó felvonását. Épp a libikókát próbálgatja. Nekik  sem könnyebb. Van aki a szerelmebe, és van, aki a a szerelemtől, vagy annak viszonzatlanságától haldoklik. Igen.

Most is, ezekben a percekben. Közben makulátlanul végezve a munkjukat, teljesítve anyai kötelezettségeiket, molyos-mosolyt erőltetve arcukra, mintha misem történt volna…

Szóval imádkozom.

És hazafelé tartva folyóparti napozásomból, sokáig a macskakövet számlálgatva lábaim alatt lehajtott fejjel, egyszercsak szembe jön Valaki.

Valaki, aki bearanyozza a délutánodat, aki megnevettet, aki nem hagy egyedül a magány tengerében….

Imáim meghallgatattak.

 

Az a velem szembejövő valaki: én voltam 🙂

 

Monodráma, statisztákkal!

2016 február 13. | Szerző: Rácz Gabriella

– Mi bajod van?

-Valóban tudni akarod?

– Nem szoktam szórakozni!

– Akkor itt van! Nesze!

– Fáj valami?

-Igen , nagyon

– Mi?

– Nem tudom megmondani. Fáj, és kész.

–  Valami hiányféle?

– Igen, talán az. Az Apám, az Anyám. Nem tudom ki vagyok, mi vagyok.. Soroljam még?

– De mi? Az, hogy meghaltak? (tovább…)

A “szerelem”, nem spermafüggő!

2013 október 25. | Szerző: Rácz Gabriella

Kényes téma, még annál is több. Nem igazán találom rá a szavakat, de ilyesmik jutnak eszembe: bűn, megbocsáthatatlan – legalábbis számomra -, érthetetlen, ….képtelenség, de mégis létezik.

Sok olyan ismerősöm van, és az ismerőseim ismerősei között is “akad” olyan, aki nem a párjától (tovább…)

A végtelennek támaszkodva

2013 augusztus 1. | Szerző: Rácz Gabriella

Nem tudom, mi ez a honvágy, de éjjel már annyira fájt tőle a szívem, hogy ki kellett mennem a levegőre, és nézni a csillagokat, miközben arról nyugtatgattam magam: hiába is mennél haza, úgysem lesz munka, úgysem lesz belőle pénz, úgysem tudsz abból előre lépni, úgyis megbánnád…..úgysem, úgysem, úgysem. És még így sem sikerült, mert visszabújva az ágyba, és álomba merülve mégiscsak otthon voltam.

„ Korábban is megtehettem volna.”

Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét.

Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. (tovább…)

Nyál – Csipa Szerelem

2013 február 5. | Szerző: Rácz Gabriella

A srác árgus szemekkel nézi barátnőjét, szorosan átöleli testét, simogatja fenekét a villamos megállóban.

– Szeretlek – mondja, hosszan a lány szemébe nézve.

– Én is! – válaszol az imádott lény.

Már kezdek örülni: rohanó, agyonglobalizálódott, elgépiesedett világunkban van szerelem! (hurrá)

Egymásba kulcsolódó kezek, beszédes csend…

Ez már egy kicsit gyanús. (Tapasztalataim szerint a szerelmes párok nem beszélgetnek egymással. Ez viszont gáz.)

Pedig a jelenet – akár – festői is lehetne: a tavasz illata. Hihetetlen, de az idén is eljött, az égen bárányfelhők! Olyan nagy, habosak! A fülemben: George Michael.

Aztán a srác hirtelen köp egyet az útpadkára. A csaj röhögni kezd. (de min?) Hát persze, a képlet egyszerű. A derű tárgya: milyen hosszan tudja tartani a barátja a nyálát, hogy a szájától egészen az útpadkáig érjen.

Stopper indul.

Bennem is. Igaz, nem a nyálé, hanem az erkölcsi. (van még ilyen?)

Nyálstopper leáll. Erkölcsi bennem tovább ketyeg. (tovább…)