Már baromira unom, hogy minden nap, egyre sűrűbben teszik fel nekem a kérdést: ” És baba? Az mikor lesz?”
Mintha ez lenne egy nő társadalmi fokmérője. Vannak emberek, akik annyira pofátlanok. Nem akarok szembesülni többet ezzel a kérdéssel. (Ez egy dolog, tudom, hogy még fogok, és nem is egyszer)
Bunkóságnak is tartom a kérdés állandó felvetését, mert egy bizonyos idő után feltűnhetne az illetőnek, vagy illetőknek, hogy nem azért nincs gyereked, mert nem vágysz rá évek óta, a nap minden egyes órájában.
Sokszor csak nézem, hogy van ez az élet összetéve. És nem értem, csak azt érzem, elég szarul.
Ha mások elhibázott, de gyerek szempontjából kipipált életüket, csak azért érzik kevésbé elcseszettnek mert másé – látszólag – nehezebb, vagy több tragédiát kellett átélnie. Sohasem vigasztalt, hogy ekkor meg akkor sokkal nehezebb volt az embereknek, mert például éheztek. Vagy sohasem vigasztal, ha másnak szarabb, mert az érdekel, hogy én hol tartok. (persze sokszor úgy érzem, sehol,de gondolom, vannak rajtam kívül mások is így….)
Nincs kedvem elmagyarázni, elmesélni. Nem akarom hogy sajnálatot, vagy szánalmat váltsak ki azokból, akik azon kívül hogy “teljesítették” a társadalmi elvárásokat ugyan, mert szültek két-három gyereket,de nyugodtan bevallhatjuk sok közöttük a szar anya, semmi mást nem tudnak felmutatni. Nem beszélnek nyelveket. Nem vezetnek autót! (Minek az?) Megjegyzem ezzel a gondolkodásmóddal sohasem lesz, és mindig lesz hely a női táskában annak a kis buszmenetrendnek, amitől folyamatosan írtózom. (tovább…)
Kérdőjelek nélkül
2013 március 4. | Szerző: Rácz Gabriella
Már baromira unom, hogy minden nap, egyre sűrűbben teszik fel nekem a kérdést: ” És baba? Az mikor lesz?”
Mintha ez lenne egy nő társadalmi fokmérője. Vannak emberek, akik annyira pofátlanok. Nem akarok szembesülni többet ezzel a kérdéssel. (Ez egy dolog, tudom, hogy még fogok, és nem is egyszer)
Bunkóságnak is tartom a kérdés állandó felvetését, mert egy bizonyos idő után feltűnhetne az illetőnek, vagy illetőknek, hogy nem azért nincs gyereked, mert nem vágysz rá évek óta, a nap minden egyes órájában.
Sokszor csak nézem, hogy van ez az élet összetéve. És nem értem, csak azt érzem, elég szarul.
Ha mások elhibázott, de gyerek szempontjából kipipált életüket, csak azért érzik kevésbé elcseszettnek mert másé – látszólag – nehezebb, vagy több tragédiát kellett átélnie. Sohasem vigasztalt, hogy ekkor meg akkor sokkal nehezebb volt az embereknek, mert például éheztek. Vagy sohasem vigasztal, ha másnak szarabb, mert az érdekel, hogy én hol tartok. (persze sokszor úgy érzem, sehol,de gondolom, vannak rajtam kívül mások is így….)
Nincs kedvem elmagyarázni, elmesélni. Nem akarom hogy sajnálatot, vagy szánalmat váltsak ki azokból, akik azon kívül hogy “teljesítették” a társadalmi elvárásokat ugyan, mert szültek két-három gyereket,de nyugodtan bevallhatjuk sok közöttük a szar anya, semmi mást nem tudnak felmutatni. Nem beszélnek nyelveket. Nem vezetnek autót! (Minek az?) Megjegyzem ezzel a gondolkodásmóddal sohasem lesz, és mindig lesz hely a női táskában annak a kis buszmenetrendnek, amitől folyamatosan írtózom. (tovább…)
Oldal ajánlása emailben
X